Női kézi Európa-liga: Szikora remekelt, megnyerték a döntőt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.15. 20:00
null
Szikora Melinda (a kép bal szélén) és csapata a kupadiadalt ünnepli (Fotó: AFP)
Szikora Melinda csapata, a német Bietigheim 31–20-ra legyőzte a dán Viborgot, a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjének házigazdáját a sorozat vasárnapi fináléjában, ezzel története első európai kupadiadalát aratta. A 2021–2022-es idény bronzérmese a dán Herning-Ikast lett.

 

A Viborg kezdte jobban a döntőt, azonban 5–4-es vezetése után megtorpant, a német csapat zsinórban hat gólt lőtt, és 10–5 után kis túlzással csak a különbség volt kérdéses. Szikora Melinda remek napot fogott ki, 11 lövést védett, 42.31 százalékos kapusteljesítménnyel zárta a finálét.

A Bietigheim – amely ebben az idényben aranyérmes lett a német bajnokságban is – 2021 márciusa óta sorozatban az 50. mérkőzését nyerte meg, és története első diadalát aratta az európai kupaporondon.

A négyes döntő legjobbjának a Bietigheim játékosát, Xenia Smitset választották meg, aki a Viborg ellen nemcsak kiválóan védekezett, hanem öt gólt is lőtt.

EGY FEJEZET A SZIKORA-PARÁDÉBÓL


ÍGY ÜNNEPELT A NÉMET CSAPAT


 

A bronzmérkőzésen a nagybányai együttes kezdett jobban (1–4), de a Herning-Ikast fokozatosan átvette az irányítást, az első játékrész hajrájában négy góllal is vezetett (14–10). Ám hiába állt jobban szinte végig a dán csapat – a második félidőben már csupán egy-két találattal –, a Baia Mare mindig egyenlíteni tudott.

A döntés a hetesekre maradt – ott egyetlen játékos, Jaroszlava Burlacsenko hibázott, Jessica Ryde védte a lövését, ami bronzérmet ért a dánoknak.

A SZÉTLÖVÉS DÖNTŐ PILLANATAI

 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, FINAL FOUR, VIBORG
Döntő
Bietigheim (német)–Viborg (dán) 31–20
(17–10)
A 3. helyért
Herning-Ikast (dán)–Baia Mare (Nagybánya, román) 29–28 (14–12, 24–24) – hétméteresekkel (5–4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik