Felkészülés: megnyerte első mérkőzését a Kecskemét

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 19:24
null
Fotó: Kecskeméti TE Facebook
Megnyerte első felkészülési mérkőzését a Kecskemét: a labdarúgó NB I-be visszajutó lila-fehérek hazai pályán 3–2-re verték az NB II-es Békéscsabát a két csapat péntek esti meccsén.

 

Míg a Széktói Stadionban markolók, munkagépek sorakoztak az oldalvonal mellett, a Műkertvárosi Sportcentrum korlátja mellett a futballra éhes kecskeméti szurkolók gyülekeztek. Az épülő, szépülő stadiontól légvonalban három kilométerre található sporttelepen talán sosem örültek ennyire a méretes juharfáknak, az álltó helyükben izzadó drukkerek mind egy szálig az árnyékba húzódva figyelték a pályán zajló eseményeket. Az NB I újonca a másodosztályú Békéscsaba ellen kezdte meg a felkészülési mérkőzések sorát, a harminckilenc fokos hőségben az égboltra kúszó gomolyfelhő hozott némi reményt, ám hiába a három-négy mennydörgés, egy csepp sem esett a pályára.

A két csapat ettől függetlenül fejest ugrott a meccsbe, a KTE számára nem indult jól a találkozó, a békéscsabaiak hamar vezetést szereztek. A tempóra nem lehetett panasz, a félidők közepén elrendelt ivószünetekben öntötték is magukba a folyadékot a futballisták, és mintha a játékvezető a drukkereknek is jelt adott volna az ivásra, úgy indult meg a tömeg a büfé felé. A székházban hűsölő csapos hirtelen nem is értette, mire fel a hirtelen jött tízméteres sor, ám kérdezés helyett sorra adta ki a hideg vizet és söröket.

A szurkolók aztán siettek vissza a helyükre, hiszen kíváncsiak voltak, milyen lesz az alakuló, formálódó KTE. Szabó István együttese az elmúlt napokban sorra jelentette be az érkezőket, jóformán nem volt olyan nap, hogy ne igazoltak volna valakit.

A pénteki felkészülési erőpróba előtti napon a háromszoros montenegrói válogatott támadó, Uros Djuranovics írt alá a lila-fehérekhez, ő huszonnégy órát sem töltött még el a csapattal, máris a kezdőcsapatban találta magát. Nem is mozgott rosszul, a legutóbbi idényben a szerb élvonalban harminchét meccsen tizenöt gólig jutó csatár pótolhatja a Diósgyőrbe távozó házi gólkirályt, Lukács Dánielt.

A kecskemétiek a találkozó közepén felpörgették a ritmust, meg is fordították az eredményt, a fordulás után Katona Bálint olyan mesteri gólt ragasztott a vendégek kapujába, hogy a drukkerek nem győztek tapsolni. Az NB I-re kiéhezett kecskeméti szurkolók hangos bekiabálásokkal űzték előre kedvenceiket, és a csapat hozta is a kötelezőt, ha nem is könnyedén, de végül 3–2-re legyőzte a Békéscsabát.

A fák alatt hűsölő drukkerek próbálták memorizálni az új fiúk nevét, egy idősebb bácsika papírra is felírta a friss igazolásokat, a lefújást pedig taps követte. A busz felé igyekvő Szabó Istvánt és a játékosokat többen is megállították, hogy gratuláljanak a feljutáshoz, a vállveregetésből ugyanúgy kijutott a szakmai stáb tagjainak, mint Vágó Leventééknek.

A KTE vasárnap Szlovéniába utazik edzőtáborba, a kint töltött egy hét alatt két edzőmeccs vár az újoncra.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kecskeméti TE–Békéscsabai Előre 1912 (II.) 3–2 (1–1)
Kecskemét,
Műkertvárosi Sportcentrum, 200 néző
KTE: Kersák – Katona M., Győri Á., Belényesi, Pejovics, Grünvald – Bodor Z. (Buna), Szuhodovszki, Meszhi – Győri B., Djuranovics. 2. félidő: Varga Á. – Buna (Sági), Szabó A., Rjasko, Szalai G., Zeke – Vágó, Nagy K., Katona B. – Szabó L., Tóth B.
BÉKÉSCSABA: Fila – Bor (Bukrán), Albert (Mikló), Farkas M. (Szabó Cs.), Tóth D. (Nagy B.) – Kálnoki-Kis Zs. (Bónus), Farkas B. (Varga T.), Babinyecz (Zvara), Szabó P. (Mágocsi) – Németh B. (Pap Sz.) Oláh Á. (Fazekas L.)
G: Belényesi, Katona M., Szalai G., ill. Németh B. (11-esből), Fazekas L.

A Sepsiből erősített a Békéscsaba
A Békéscsaba Brlázs Gábor és Balog Zsolt irányításával kezdte meg a felkészülést, a két fiatal tréner pénteken több próbajátékost is megnézett. Újpestről ott volt a fiatal Kálnoki-Kis Zsombor, vagy éppen a Honvédtól Németh Barnabás is, ám biztos érkező is van az Előrénél: a klub megszerezte a Sepsi OSK szélsőjét, a 32 esztendős Fülöp Istvánt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik