Jakobsen után Groenewegen is sprintbefutót nyert a Tour de France-on

WIELRENNEN, CYCLING, CYCLISME, TDF, RONDE VAN FRANKRIJK, LETOUR, Horizontal
A holland Dylan Groenewegen nyerte a sprintbefutót a Tour de France harmadik szakaszán
Vágólapra másolva!
Dylan Groenewegen nyerte vasárnap a Tour de France országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, amelyen az ismét második Wout van Aert megőrizte a sárga trikót.

Az utolsó dániai etapon a Vejle és Sönderborg közötti 182 kilométer megtétele várt a mezőnyre, ezúttal is tömegekkel az utak mentén. Ezúttal egyetlen szökevényt hat és fél percre engedett el a karaván: a szombaton mindhárom emelkedőt megnyerő, így pöttyös trikós Magnus Cort (EF Education-EasyPost) ezúttal is mindhárom negyedik kategóriás hegyet bezsebelte, az utolsót senkitől sem zavartatva egy látványos sprint után, hogy a hazai közönség kellően megünnepelje. Az addig kényelmes tempóban tekerő mezőny az utolsó 55 kilométerre meglódult, és két kilométer alatt utolérte Cortot.

A holland Dylan Groenewegen nyerte a sprintbefutót a Tour de France harmadik szakaszán Forrás: Belga via AFP/David Stockman

Tíz kilométerrel a cél előtt egy rövid kockaköves részen bukás szakította meg a mezőnyt, ebben az összetett esélyesei és a legjobb sprinterek sem voltak érintettek, így utóbbiak egymás közt dönthették el a szakaszgyőzelmet.

A Tour de Hongrie-n Kazincbarcikán diadalmaskodó Groenewegen a mezőnyhajrában centiméterekkel előzte meg a sárga trikós Wout van Aertot. A BikeExchange-Jayco holland sprintere diadalának külön pikantériája, hogy egy napja, szombaton az a Fabio Jakobsen nyert, aki súlyosan megsérült két éve augusztusban abban a balesetben, amit épp Groenewegen okozott.

A belga Van Aert, aki a sprintben erősen a kordon felé terelte a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagant, a francia körverseny mindhárom dániai etapját másodikként zárta, megőrizve a sárga trikót. A harmadik helyet honfitársa, Jasper Philipsen szerezte meg, negyedikként Sagan, ötödikként Jakobsen ért célba.

Az összetett első három helyén nem történt változás, a nyitó időfutamot megnyerő belga Yves Lampaert maradt a második, míg az elmúlt két Tour de France győztese, a szlovén Tadej Pogacar a harmadik pozícióban.

Eredmények:
3. szakasz, Vejle-Sönderborg, 182 km:
1. Dylan Groenewegen (holland, BikeExchange-Jayco) 4:11:33 óra
2. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) a. i.
4. Peter Sagan (szlovák, TotalEnergies) a. i.
5. Fabio Jakobsen (holland, Quick-Step Alpha Vinyl) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Van Aert 9:01:17 óra
2. Yves Lampaert (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 7 mp h.
3. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 14 mp h.

A hétfői szünnap után kedden - immár Franciaországban - a Dunkerque és Calais közötti 171,5 kilométer megtétele vár a 109. Tour de France mezőnyére, amely hétfőn költözik át Franciaországba. A 22 csapat 176 kerékpárosa 3328 kilométert tesz meg, amíg július 24-én célba ér Párizsban a Champs-Élysées-n.