Mentális problémákkal küzd a négyszeres világbajnok sztárbokszoló

Manny Pacquiao v Adrien Broner GettyImageRank2 Horizontal
LAS VEGAS, NEVADA - JANUARY 19: Adrien Broner reacts during the WBA welterweight championship against Manny Pacquiao at MGM Grand Garden Arena on January 19, 2019 in Las Vegas, Nevada. Christian Petersen/Getty Images/AFP (Photo by Christian Petersen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
Vágólapra másolva!
A 33 éves amerikai ökölvívó, a négy különböző súlycsoportban világbajnok Adrien Broner a közösségi médiában árulta el, hogy mentális problémái miatt nem tudja vállalni a következő mérkőzését.

Tavaly február óta nem húzott kesztyűt tétmérkőzésen a korábbi világbajnok Adrien Broner, aki a tervek szerint szombaton éjszaka Omar Figueroa Jr. ellen törte volna meg a hosszú szünetet.

"Sok mindenen megyek keresztül az életem ezen szakaszában, de nem fogom feladni. További célokat tűztem ki magam elé, és nem állok le, amíg be nem fejezem, amit elkezdtem.

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem bokszolok augusztus 20-án" -

posztolta a közösségi médiában a 33 éves ökölvívó.

"Sajnálom a rajongóimat, de a mentális problémáim valósak, így nem fogok ringbe lépni.

Azt kérem, hogy imádkozzatok értem, mert túlságosan szeretem ezt a sportágat ahhoz, hogy ne adjak bele mindent, és úgy érzem, hogy korábban azért maradtam többször is alul, mert az elmém nem volt 100%-os állapotban. Átkozott legyek, ha még egyszer elkövetem ezt a hibát" - olvasható Broner bejegyzésében.

"Négyszeres világbajnok vagyok négy különböző súlycsoportban, és ha soha többé nem húzok kesztyűt, akkor is úgy érzem, hogy egyszer beiktatnak a Hírességek Csarnokába.

Tudom, hogy még messze nem fejeztem be a pályafutásomat ebben a sportágban. Hamarosan ismét találkozunk!" - zárta a posztot az amerikai bokszoló.

Forrás