Vágólapra másolva!
Keretet hirdetett a magyar férfi és női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila és Varga Zsolt, a tíz nap múlva kezdődő vízilabda Európa-bajnokságra.

– mondta Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya.

- mondta el Bíró Attila

Bíró Attila sokszor szenvedélyes állapotba került a magyar csapat meccsein Fotó: Csudai Sándor - Origo

Keszthelyi-Nagy Rita hiányában Garda Krisztina lett a válogatott csapatkapitánya, aki helyettesként eddig is tevékenykedett az állandó vezér mellett - derült ki a Nemzeti Sport oldaláról.

- mondta el Garda Krisztina.

Garda Krisztina szerint erős csapatuk van Forrás: AFP/Adek Berry

A férfiaknál Varga Zsolt a háromhetes felkészülés és az elmúlt években mutatott teljesítmény alapján hirdetett keretet.

- mondta Varga Zsolt.

A keretben sok a fiatal, Ágh György, Fekete Gergő, Konarik Ákos, Molnár Erik és Vigvári Vendel első világversenyén szerepelhet. Fotó: Csudai Sándor - Origo

A keretben sok a fiatal, Ágh György, Fekete Gergő, Konarik Ákos, Molnár Erik és Vigvári Vendel első világversenyén szerepelhet. Itt is új a csapatkapitány, Jansik Szilárd fogja össze a társaságot.

– mondta Jansik Szilárd.

- mondta el Jansik Szilárd.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint a férfi és a női válogatott számára is

a négy közé jutás a minimális cél az augusztus 27-én kezdődő spliti Európa-bajnokságon.

Tizenöt játékost lehet nevezni az Eb-re, azonban a vb-vel ellentétben nem kell megnevezni a két tartalékot. A meccskeretbe ugyanúgy tizenhárman kerülhetnek be, de a játékosokat indoklás nélkül, oda-vissza lehet cserélni az egész torna folyamán. Az Európa-bajnokságot augusztus 27. és szeptember 10. között rendezik meg Splitben.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Mol továbbra is szponzorálja a Magyar Vízilabda-szövetséget, a cégcsoport az anyagi támogatás mellett a kommunikációban és láthatóságban is segíti a sportágat.

A NŐI VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE

Kapusok: Kiss Alexandra (Tigra-ZF-Eger), Magyari Alda (UVSE-Hunguest Hotels)
Mezőnyjátékosok: Máté Zsuzsanna, Vályi Vanda (mindkettő FTC-Telekom), Faragó Kamilla, Peresztegi-Nagy Kinga, Rybanska Natasa (mindhárom UVSE), Farkas Tamara, Leimeter Dóra (mindkettő BVSC-Zugló), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Mahieu Geraldine, Szilágyi Dorottya (mind Dunaújvárosi FVE), Parkes Rebecca (Ethnikosz, görög)
A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot.

A FÉRFIVÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE

Kapusok: Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda), Vogel Soma (FTC-Telekom)
Mezőnyjátékosok: Ágh György (BVSC-Zugló), Angyal Dániel, Konarik Ákos, Nagy Ádám (mindhárom Szolnoki Dózsa), Burián Gergely, Manhercz Krisztián (mindkettő OSC), Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Pohl Zoltán, Vigvári Vendel (mind FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)