Vágólapra másolva!
A magyar válogatott Sallai Roland szeptember 3-án a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan, amikor Jonathan Tah úgy rúgta arcon, hogy a cipője a szemét is érte. A 25 éves focistának jól sikerült az arccsont-műtéte, édesapja, Sallai Tibor pedig a Nemzeti Sportnak elárulta, ha minden jól megy, a fia két héten belül elkezdheti a labdás edzéseket, és novemberben akár pályára is léphet a magyar válogatottban.

Sallai Roland édesapja korábban elmondta, hogy hosszú és veszélyes volt az operáció, ugyanis menet közben derült ki, hogy több helyen is eltört a fia szemüregében a csont, ám ez a vérömlenyek és a duzzanat miatt nem látszott korábban a röntgenfelvételeken. Az orvos azt mondta, nagyon picin múlt, hogy Sallai Roland nem vakult meg, mert ha az ellenfél cipője pár milliméterrel arrébb találja el a szemét, akár nagyon súlyos is lehetett volna a sérülés.

Sallai Rolandot hordágyon vitték le a pályáról a Leverkusen elleni meccsen Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Federico Gambarini

Ezek után kimondottan jó hír, hogy a 36-szoros válogatott futballista egyre jobban van, és szeretne minél hamarabb visszatérni a pályára.

„Jobban van, javul a szeme, de még mindig nem tökéletes.

Ő már a jövő héten szeretne labdás edzést végezni. Egyelőre biciklizhet, talán hamarosan kocoghat kicsit, de semmit sem szabad elkapkodni. Ne feledjük, még csak két hete műtötték meg, az a legfontosabb, hogy teljesen meggyógyuljon és felépüljön" – mondta a Nemzeti Sportnak Sallai Tibor, a játékos édesapja, aki azt is elárult, hogy a fia optimális esetben novemberben ismét a játszhat a válogatottban.

„Jósolgatni viszont nem szeretnék a visszatérésével kapcsolatban.

Ezt úgyis ő érzi majd. Én mondhatok bármit, az orvos mondhat bármit, ő az, aki tudja, mikor lesz játékra alkalmas állapotban. Mindenesetre bizakodó. Nyilván voltak nehezebb pillanatai, de mindig egy cél lebeg a szeme előtt, hogy elérje, amit megálmodott, és ezért meg is tesz mindent" – tette hozzá Sallai Tibor.

Sallai Roland játékára nagy szüksége lett volna a válogatottnak Fotó: Koncz Márton - Origo

Sallai Roland teljes gyógyulása nagyjából három hónapot vesz igénybe, így addig mindenképpen speciális arcmaszkot kell viselnie a pályán. A magyar válogatott novemberben Luxemburggal és Görögországgal játszik felkészülési mérkőzést, és ha minden jól megy, ezeken a találkozókon már ott lehet a Freiburg játékosa.