Férfi kézilabda El: nyugati túrára indul a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2022.10.06. 11:54
null
A veszprémi Szmetánékra (fehérben) a címvédő, a zöldekre izlandi kirándulás vár (Fotó: Pesthy Márton/Veszprémi Napló)
Csütörtök délelőtt Bécsben megtartották a férfi kézilabda Európa-liga sorsolását, amelyen a már főtáblás Balatonfüred az első ránézésre könnyebb C-csoportba került többek között dán Skjern és spanyol Granollers mellé, míg a selejtezőből érkező Ferencváros többek között a Flensburggal és a Benidormmal is találkozik. A selejtezőt szintén sikerrel teljesítő Fejér-B.Á.L. Veszprém a címvédő Benfica, a francia Montpellier és a svájci Schaffhausen ellen is pályára lép majd.

A címvédő Benfica nevét húzták ki elő elsőként a sorsolás során, és stílszerűen az A-csoport első helyére került, majd jöttek sorban a további csapatok.

A magyarok közül elsőként a fixen főtáblás Balatonfüred nevét húzták ki, a harmadik kalapból utolsónak maradt, s a C jelű négyesbe került. A hatodik kalapból előbb a portugál Aguas Santas ment a D-csoportba, aztán a Fejér-B.Á.L. az A-csoportba többek között a címvédő Benfica, a korábbi BL-győztes Montpellier és a svájci Schaffhausen mellé, ami azt is jelentette, hogy a Ferencváros többek között a francia PAUC, a svéd Ystads és a szintén egykori BL-győztes Flensburg társaságában vívja meg majd első csoportkörét az európai kupaporondon.

A Magyar Kupa-ezüstérmes Fejér B.Á.L.-Veszprémnek két „magyaros” ellenfele is lesz, ugyanis a Benfica vezetőedzője José María Rodríguez Vaquero − sportági becenevén Chema −, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, valamint a svájci bajnok Kadetten Schaffhausen egyik jobbátlövője a 12-szeres válogatott Bartók Donát.

A második számú európai kupasorozatban a csoportkörös rendszer 2012-es bevezetése óta Németország, Franciaország, Dánia, Spanyolország és Portugália után Magyarország a hatodik, amelyet egy szezonban legalább három férfi klub képvisel. A Ferencváros azzal büszkélkedhet, hogy a Vardar Szkopje korábbi mintájára a férfiak és a nők mezőnyében is csoportkörös, hiszen a nők között az FTC-Rail Cargo Hungaria a BL-ben szerepel.

A csoportbeosztás
A csoportbeosztás

A csoportkör mérkőzéseit október 25. és 2023. február 28. között játsszák le, minden hatosból az első négy helyezett jut be a kieséses szakaszba.

FÉRFI KÉZILABDA
EURÓPA-LIGA
A CSOPORTBEOSZTÁS

A -CSOPORT
SL Benfica
(portugál)
Kadetten Schaffhausen
(svájci)
Tatran Presov (szlovák)
Frisch Auf Göppingen (német)
Montpellier Handball (francia)
FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM (magyar)

B-csoport
PAUC Handball
(francia)
Ystads IF HF (svéd)
Valur (izlandi)
SG Flensburg-Handewitt (német)
TM Benidorm (spanyol)
FERENCVÁROS (magyar)

C-csoport
Skjern Handbold (dán)
Fraikin BM Granollers (spanyol)
BALATONFÜREDI KSE (magyar)
Sporting CP (portugál)
RK Nexe (horvát)
Alpla HC Hard (osztrák)

D-csoport
Füchse Berlin (német)
HC Eurofarm Peliszter (északmacedón)
HC Motor (ukrán)
Bidasoa Irún (spanyol)
Skanderborg-Aarhus (dán)
Aguas Santas Milaneza (portugál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik