Női kézi: súlyos sérülése után megműtötték a Fradi szélsőjét

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.11.28. 18:19
null
Kovács Anettre hosszú ideig nem számíthat az FTC (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Az FTC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Kovács Anett megsérült az egyik edzésen, meg kellett műteni, így ebben az évadban várhatóan már nem léphet pályára.

 

„Anett térdében egy rossz leérkezés következtében teljesen elszakadt az elülső keresztszalag, amelyet műtéti úton kellett pótolni. A porc szerencsére nem szakadt el, de a rehabilitáció így is mintegy nyolc hónapot vesz majd igénybe” adott tájékoztatást az FTC orvosa, dr. Pavlik Attila.

Kovács Anett pár hét múlva kezdheti meg a rehabilitációt.

„Egyből fájt a lábam, amikor földet értem, elkezdett zsibbadni, úgyhogy tudtam, hogy sajnos komoly sérülésről van szó, mert nyolc évvel ezelőtt a másik lábammal történt hasonló mondta Kovács Anett. Lelkileg összetörtem abban a percben, mert tudtam, hogy sok időt kell majd kihagynom, de most már túl vagyok a műtéten, pozitívan tekintek előre, és hamarosan elkezdhetem a munkát gőzerővel.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik