Vb 2022: Frappart kisasszony kiérdemelte, hogy itt legyen – Flick

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2022.12.01. 12:55
null
Frappart a Mexikó–Lengyelország (0–0) meccsen negyedik játékvezetőként működött közre (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a francia Stéphanie Frappart személyében először lesz női női játékvezetője egy világbajnoki mérkőzésnek: a 38 éves francia hölgy a Costa Rica–Németország találkozón fújja majd a sípot. Segítői is nők lesznek: a brazil Neuza Back, valamint a mexikói Karen Díaz Medina. Bemutatjuk a 25 éve bíráskodó Frappart-t, napjaink francia és talán világfutballjának is egyik legnagyobb elsőzőjét.

Stéphanie Frappart a Párizs agglomerációjához tartozó Herblay-sur-Seine településen nőtt fel és itt ismerkedett meg a labdarúgással, miután édesapja a helyi amatőrcsapatban játszott, így rendszeresen megnézte a meccseit, s idővel maga is kedvet kapott a játékhoz, valamint mellette 13 évesen beiratkozott egy játékvezetői tanfolyamra.

„Attól kezdve szombaton játszottam, vasárnap meccset vezettem, de mire egyetemre mentem sporttudományokat tanulni, túl sok lett az életemben a sport” – idézte fel a kezdeteket Frappart még a világbajnokság előtt a The Athleticnek.

El kellett döntenie, hogy játszik-e tovább, vagy inkább a játékvezetői pályafutására koncentrál – hiszen ekkor már az országos U19-es bajnokságban fújta a sípot a fiúk között.

„A női labdarúgás akkoriban még távol állt attól, ahol most tart, ezért úgy döntöttem, nem folytatom a játékot tovább, de nem volt a terveim között, hogy egy nap én leszek az első női bíró a világbajnokságon, vagy hasonló” – fogalmazott Frappart, aki az elmúlt két évtizedben villámgyorsan lépdelt felfelé a francia futball ranglétráján: 2011-ben a harmadosztályban, 2014-ben a másodosztályban lett az első női játékvezető, majd három éve bekerült a Ligue 1 bírói keretébe, s 2019. április 28-án már játékvezetőként vezette ki az Ameins–Strasbourg mérkőzésre a csapatokat.

„A Ligue 2-ben a legjobb játékvezetők közé tartozik. Halk szavú, de megvan a karizmája és a személyisége, mindig a megfelelő szavakat használja és diplomatikus, megtalálja a hangot a játékosokkal. Ráadásul nem akar a középpontba kerülni, vagyis minden jellemző megvan benne, ami a jó játékvezető ismérve” – jellemezte az US Orléans középpályása, Pierre Bouby még 2019-ben Frappart-t, aki néhány hónappal élvonalbeli bemutatkozása után a női vb döntőjén dirigált.

Alig fél évvel élvonalbeli bemutatkozása után már nemzetközi kupadöntőben bíráskodhatott a férfiak között: mindössze két felnőtt élvonalbeli bajnoki meccsel a háta mögött övé volt a 2019-es európai Szuperkupa-mérkőzés a Liverpool és a Chelsea között – a 120 perces csata 2–2-es eredménye után végül a liverpooliak nyertek szétlövésben...

Az elsők pedig folytatódtak: 2020 szeptemberében először vezetett felnőtt válogatott találkozót (Málta–Lettország 1–1), és az El selejtezője után a főtáblán is bemutatkozott, majd 2020 decemberében a BL főtábláját is meghódította – éppen a Ferencváros csoportjában a Juventus–Dinamo Kijev (3–0) meccsen. Tavaly tavasszal pedig már világbajnoki selejtezőn fújta a sípot – megint Lettországnak, amely Hollandia otthonában kapott ki 2–0-ra –, idén májusban pedig a Nantes–Nice Francia Kupa-döntőben dirigált. A világ labdarúgásával és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS háromszor is (2019, 2020, 2021) a világ legjobb női játékvezetőjének választotta.

„Nagy csodálója vagyok mindennek, amit a nők elértek, meghódítottak, és tiszteletre méltónak tartom, hogy ezt a hódítást nem hagyják abba. Most egy újabb jelentős lépést tesznek meg a hölgyek, különösen egy olyan szexista sportágban, mint a futball. Tetszik, és szerintem kimondottan jót tesz a labdarúgásnak” – árulta el Luis Fernando Suárez, a Costa Rica-i válogatott szövetségi kapitánya, és kollégája, esti ellenfele, Hansi Flick sem maradt szótlan Frappart kisasszony bemutatkozása kapcsán.

MECCSEK, LAPOK
Stéphanie Frappart a transfermarkt.com statisztikái alapján eddig 52 francia első osztályú,18 nemzetközi klub- és válogatott találkozón dolgozott játékvezetőként férfiak mérkőzésein a 2019-es élvonalbeli bemutatkozása óta. Ezeken 280 sárga lapot, osztott ki, négyszer második sárga lap után mutatta fel a pirosat, 6 alkalommal azonnal, s megítélt 26 büntetőt.

„Száz százalékban megbízom benne. A teljesítményével és az elért eredményeivel maximálisan kiérdemelte, hogy itt legyen a világbajnokságon. Remélem, nagyon várja már a mérkőzést, és azt gondolom, hogy kiválóan vezeti majd” – idézte már a Guardian Hansi Flick német szövetségi kapitánynak a meccs előtti sajtótájékoztatón elhangzott véleményét.

„A férfi és a női találkozók gyakorlatilag ugyanolyanok, a női futball fokozatosan válik egyre gyorsabbá, csupán a taktikai megközelítésben van némi különbség. De ez ugyanolyan, mint amikor különböző stílusú csapatok találkoznak egymással Európából, Amerikából, Afrikából. A válogatottaknál pedig csak még gyorsabb a játék, hiszen ott az országok legjobb játékosai szerepelnek” – idézi a The Athletic Stéphanie Frappart-t, aki azt is elárulta, játékvezetőként a legnagyobb kihívás számára, amikor a legnagyobb sztárokkal osztja meg a pályát és vezet nekik meccset, hogy megtalálja a megfelelő kommunikációs formát velük.

„Nem lehet és nem is feltétlenül kell minden alkalommal beszélni a játékosokkal, meg kell találni az egyensúlyt. Én speciel szeretek a játékosokkal beszélni, de sokszor nem alkalmas rá a pillanat, mert túlságosan felfokozott állapotban vannak. Nem is feltétlenül kell szavakkal kommunikálni, olykor elég csak egy mosoly, vagy valamilyen formája a testbeszédnek” – mondta Frappart, aki a lap kérésére azt is elmondta, tudja, miért van ott a tornán.

„Amikor bíráskodom, boldog vagyok. Ismerem az adott mérkőzés fontosságát és a saját képességeimet. Ha engem kijelölnek egy meccs vezetésére ezen a szinten, akkor az azért van, mert megvan bennem az ehhez szükséges képesség. Azért vagyok itt, mert rászolgáltam.”

FRAPPART LEHETŐSÉGE A FIFA TÖREKVÉSÉNEK EREDMÉNYE

A FIFA még 2015-ben, a Kanadában rendezett női világbajnokságon hozott döntése értelmében az elmúlt évek során a női és férfi játékvezetői csapatok egymással szorosabb együttműködésbe kezdtek.

A FIFA jelenlegi elnöke, Gianni Infantino is beállt a projekt mögé, s az ő támogatásának is az eredménye, hogy a vb bírói keretében először kaptak helyet nők a jelenleg zajló tornán. Frappart mellett a ruandai Salima Mukansanga és a japán Jamasita Josimi vezetőbíró, míg Back és Díaz Medina mellett van még egy partjelző: az amerikai Kathryn Nesbitt.

„Nem azért vannak itt, mert nők, hanem azért, mert FIFA-játékvezetők, és minden mérkőzésre készen állnak” – mondta Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetői bizottságának vezetője még a torna előtt.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

E-CSOPORT, A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
20.00: Japán–Spanyolország, al-Rajjan (Halifa Stadion) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Costa Rica–Németország, al-Hor (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország2118–1+74
2. Japán2112–2 03
3. Costa Rica2111–7–63
4. Németország2112–3–11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik