Vágólapra másolva!
A magyar női fociválogatott szövetségi kapitánya, Margaret Kratz csak akkor számítana a magyar női labdarúgás kiemelkedő alakjára, az FTC csapatkapitányára és edzőjére, ha lemondana vezetőedzői tisztségéről a Ferencváros bajnoki címvédő női labdarúgócsapatánál.

– nyilatkozta rendkívül elkeseredve Vágó Fanny a fradi.hu-nak. - A nemzeti csapat szövetségi kapitánya szerdán válaszút elé állított. Beszélgetésünket azzal kezdte, hogy a válogatottnál a szövetség nyomására el kell kezdeni a fiatalítást, ezért

- mondta a Fradi csapatkapitánya és edzője.

"Szerinte az utóbbi időben látszódnak rajtam a fáradtság jelei, és az is, hogy nem bírom a kettős terhelést. Elmondta: a folytatásban csak akkor hív be a keretbe, ha felhagyok az edzősködéssel.

- mondta Vágó, aki hozzátette, egyáltalán nem fáradt, remek formában érzi magát. Meg lehet nézni a bajnokságban és a nemzeti csapatban is a játékosok mutatóit, továbbra is a legjobbak között van.

Vágó Fanny: „Megaláztak!” Forrás: fradi.hu

"Ez az egész nem méltó ahhoz, amit eddigi pályafutásom során a magyar futballért tettem, és tenni is fogok! Ugyanis nem fogok felhagyni sem az edzősködéssel, sem az aktív játékkal! Az azonban biztos, hogy a jelenlegi szövetségi kapitánnyal a továbbiakban nem tudok együtt dolgozni. Tizenhat év alatt négy szakvezető irányításával 146 meccsen 74 gólig jutottam címeres mezben, amelyről a történtek ellenére sem mondok le.

és nem most lesz meg a 150. mérkőzésem nemzeti mezben."

A bajnokcsapat játékos-edzője hozzátette: meg sem fordult a fejében, hogy cserbenhagyja a Ferencvárost, amely klubnak olyan sokat köszönhet, ahol bíznak benne, számítanak rá és hagyják dolgozni.

Vágó Fanny nem hagyja cserben a Fradit Forrás: MTI/Illyés Tibor

"A Fradi az otthonom, nagyon hálás vagyok a klubnak, a vezetőinek, hogy mindig is bíztak, hittek bennem! - jelentette ki. -

amit nem értek, hiszen mindig, minden erőmmel segítettem a nemzeti csapat stábjának munkáját, ha kellett, a Fraditól bocsátottam rendelkezésre szakembereket."

Hozzátette, a szövetségi kapitány arra hivatkozott, hogy az MLSZ egy éven belül hoz egy olyan döntést, melynek értelmében nem lehet valaki játékos és edző is egyszerre. Ezek után én rögtön a szövetségnél érdeklődtem, hogy valóban vannak-e ilyen tervek, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy szó sincs erről.

- zárta a szavait Vágó Fanny.