PL: Szerencsések vagyunk, hogy csak négyet kaptunk – Klopp

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 09:14
null
Jürgen Klopp szerint a Liverpool szerencsés, hogy csak négy gólt kapott a Manchester Citytől (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool előnyről szenvedett 4–1-es vereséget a címvédő Manchester City vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójában. A mérkőzés után Jürgen Klopp, a vendégek menedzsere úgy nyilatkozott, csapata szerencsés, hogy csak négy gólt kapott, míg a hazaiak mestere, Pep Guardiola ódákat zengett játékosairól, s szerinte a szombati volt a Manchester City legjobb teljesítménye az elmúlt hét év alatt – írja a Sky Sports. 

 

„A City többet birtokolta a labdát, de mindig ez történik, amikor itt játszunk. Szereztünk egy csodálatos gólt és megszerezhettük volna a másodikat is egy igazán jó kontratámadással, de utána volt egy szerencsétlen szituáció, Kevin De Bruyne passza pedig elment Robertson lábai mellett és a City egyenlített. A második félidőre túl mélyen jöttünk ki, passzívak voltunk és ezt ki is használták, aztán villámgyorsan megkaptuk a harmadikat is. Volt három-négy egy az egy elleni szituációnk, de nem tudtunk élni velük. Négy játékos teljesítménye rendben volt, Henderson és Fabinho mellett Gakpo és Alisson is sokat dolgozott, de ha valamit el akarsz érni, tizennégy, tizenöt játékosnak kell a csúcson lennie, ez nem így volt. Volt egy helyzetünk a három kettőért, de ettől eltekintve a City azt csinált, amit akart, így szerencsések vagyunk, hogy csak négy gólt kaptunk. Semmi jót nem tudok mondani erről a meccsről” – értékelte a Liverpool idénybeli kilencedik vereségét Jürgen Klopp.

„Majdnem tökéletes teljesítményt nyújtottunk az elsőtől a 93. percig. Az elmúlt években küszködtünk a legnagyobb riválisok ellen, de megtaláltuk ennek az ellenszerét. Minőség, letámadás, átmenetek. De Edersontól Grealishig mindenki kiválóan játszott. A kapott gól után kezdtünk igazán jól játszani. Az átmenetek mindig veszélyt jelentenek, de most a pálya minden részén nagyon jól játszottunk. Ez volt az egyik legjobb teljesítményünk az elmúlt hét évben” – dicsérte játékosait Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere, aki arról is beszélt, hogy az ágyéksérülés miatt hiányzó Erling Haaland már sokkal jobban van, ugyanakkor a spanyol szakember kifejezetten örült annak, hogy csapata a norvég távollétében is minőségi teljesítményt nyújtott, ráadásul az őt pótló Julian Álvarez is remekelt.

„A világbajnok válogatottban játszik. Ha nem vagy jó játékos, nem játszol ott, szóval nagyon elégedett vagyok vele. Köszönöm Txiki Begiristainnak (a Manchester City sportigazgatója – a szerk.), hogy felfedezte őt” – mondta Álvarezről Guardiola.

PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ

MANCHESTER CITY–LIVERPOOL 4–1 (1–1)
Manchester, City of Manchester Stadion, 52 877 néző. Vezette: S. Hooper
MAN. CITY:Ederson – Stones, Akanji, Rúben Dias, Aké – Rodri (Bernardo Silva, 83.), Gündogan – De Bruyne, Grealish (Palmer, 89.), Mahrez – Álvarez.Menedzser:Pep Guardiola
LIVERPOOL:Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson (Cimikasz, 70.) – Fabinho, J. Henderson, Elliott (Oxlade-Chamberlain, 70.) – Gakpo (Milner, 83.), Diogo Jota (Firmino, 70.), Szalah (Núnez, 70.).Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Álvarez (28.), De Bruyne (46.), Gündogan (53.), Grealish (74.), ill. Szalah (17.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 29 23 3 3 70–27 +43 72
2. Manchester City 28 20 4 4 71–26 +45 64
3. Manchester United 26 15 5 6 41–35 +6 50
4. Tottenham 28 15 4 9 52–40 +12 49
5. Newcastle 26 12 11 3 39–19 +20 47
6. Brighton & Hove Albion 26 12 7 7 49–34 +15 43
7. Brentford 28 10 13 5 46–37 +9 43
8. Liverpool 27 12 6 9 48–33 +15 42
9. Aston Villa 28 12 5 11 37–39 –2 41
10. Fulham 28 11 6 11 39–39 0 39
11. Chelsea 28 10 8 10 29–30 –1 38
12. Crystal Palace 29 7 9 13 24–39 –15 30
13. Wolverhampton 29 7 7 15 23–42 –19 28
14. Nottingham Forest 28 6 9 13 23–50 –27 27
15. Bournemouth 28 7 6 15 27–55 –28 27
16. Leeds United 28 6 8 14 36–48 –12 26
17. Everton 28 6 8 14 22–40 –18 26
18. Leicester City 28 7 4 17 39–49 –10 25
19. West Ham 26 6 6 14 24–34 –10 24
20. Southampton 28 6 5 17 23–46 –23 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik