Bundesliga: Olyanok vagyunk, mint egy zenekar, de még meg kell találnunk a közös ritmust – Tuchel

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 10:40
null
Thomas Tuchel szerint a Bayernnel olyanok, mint egy zenekar (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Bayern München hazai pályán simán, 4–2-re legyőzte a meccs előtt a tabellát vezető Borussia Dortmundot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 26. fordulójában, s ezzel visszavette a vezetést. A mérkőzés után a bajorok új vezetőedzője, Thomas Tuchel elégedetten, a Ruhr-vidékiektől Edin Terzic és Marco Reus viszont csalódottan értékelt.

„Ez csak a kezdet volt és olyan eredményt értünk el, amilyet szerettünk volna, ez pedig nyugalmat és önbizalmat ad nekünk. Olyanok vagyunk, mint egy zenekar, de a csapatnak és nekem meg kell találnunk a közös ritmust és ebben segítenek a hátralévő mérkőzések, ugyanis van még hova fejlődnünk. A munkát most elvégeztük, de van még tennivaló és kedden folytatjuk” – summázta első meccsét a Bayern vezetőedzőjeként Thomas Tuchel új csapata honlapján.

A két gólt szerző Thomas Müller pedig úgy fogalmazott, Tuchel biztonságot adott a csapatának, de még sokat kell dolgozniuk. Joshua Kimmich pedig kitért rá, Tuchel megpróbált olyan rendszert találni, amelyben csapata ki tudja használni az erősségeit.

A vendégektől Marco Reus csalódottan értékelte a mérkőzést.

„Mind emberek vagyunk. Az ilyesmi nálunk sem marad észrevétlen. Ha egy nullás hátrányban szerencsétlenkedsz és kapsz még egyet, akkor nincs akkora önbizalmad, de nem adtuk fel. Sokt kontráztunk, de a Bayern jól játszott és több gólt is lőhetett volna. Nem volt jó este. Minden, amit mondok haszontalan. Két ponttal vagyunk lemaradva, de tovább kell dolgoznunk, hogy még több pontot szerezzünk és a szerdai kupameccsen reagálnunk kell a mostanira” – mondta a Kickernek a 33 éves játékos.

„Sokáig tartott, amíg feldolgoztuk a kapott gólokat. Huszonhárom perc után három null volt az állás aztán a második félidőre változtattunk néhány dolgon, de sajnos csalódottan kell felszállnunk a hazafelé tartó gépre. Ez fáj, nagyon fáj” – mondta több káromkodás kíséretében Edin Terzic, megjegyezve, hideg fejjel kell elemezniük a történteket.

Megszólalt a meccs után a találkozó elején nagyot hibázó Dortmund-kapus, Gregor Kobel is, aki egy Bayern-indításnál rosszul jött ki kapujából és ebből szereztek vezetést a házigazda bajorok.

„Ez egy nagy rakás sz.r volt, ezt kell mondanom. Ötletem sincs, hogy csúszhatott így el a labda”fogalmazott a vereség után a svájci kapus, aki tudja, hogy meg kellett volna várnia, hogy a labda bejusson a 16-oson belülre és ott kézzel megfognia azt, de végül nem így cselekedett. „De nem találtam el a labdát, ez teljes mértékben az én hibám és nagyon fáj. Még jobban elkeserít, hogy a meccs elején történt” – tette hozzá Kobel, aki nem először követ el hasonló hibát, hiszen az Union Berlin elleni találkozón is szinte ugyanilyen gólt kapott. „Másodszor tértem vissza sérülés után két ilyen nagy hibával. Meg kell néznem, min tudok javítani” – jegyezte meg a kapus, aki szerint a gól után megakadt csapata játéka, a Bayern pedig több gólt szerezhetett volna ő pedig nem tudott segíteni csapatán.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

NÉMET BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
BAYERN MÜNCHEN–BORUSSIA DORTMUND 4–2 (3–0)
München,
Allianz Arena.V:Fritz.
BAYERN MÜNCHEN:
Sommer – Pavard, Upamecano, De Ligt, A. Davies (Cancelo, 79.) – Kimmich, Goretzka (Gravenberch, 86.) – Coman (Musiala, 79.), Müller (Gnabry, 69.), L. Sané – Choupo-Moting (Mané, 69.).Vezetőedző:Thomas Tuchel.
BORUSSIA DORTMUND:
Kobel – Wolf, Süle, N. Schlotterbeck (Hummels, 44.), Ryerson (Özcan, a szünetben) – Can, Bellingham – Brandt (Malen, a szünetben), Reus (Dahoud, 61.), Guerreiro – Haller (Moukoko, 61.).Vezetőedző:Edin Terzic.
Gólszerző:Kobel (13. – öngól), Müller (18., 23.), Coman (51.), ill. Can (72. – tizenegyesből), Malen (90.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München26167376–29+4755
2. Borussia Dortmund26172757–35+2253
3. Union Berlin26156541–28+1351
4. Freiburg26138539–35+447
5. RB Leipzig26136749–33+1645
6. Eintracht Frankfurt26118747–37+1041
7. Bayer Leverkusen261241048–40+840
8. Mainz26117843–36+740
9. Wolfsburg26109746–34+1239
10. Mönchengladbach25871040–44–431
11. Werder Bremen25941239–48–931
12. Augsburg26851334–47–1329
13. 1. FC Köln25691033–44–1127
14. Bochum26821628–57–2926
15. Hoffenheim25641533–45–1222
16. Hertha26571431–49–1822
17. Schalke26491321–48–2721
18. VfB Stuttgart26481429–45–1620
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik