Benfica: lezártnak tekintik a Kerkez-ügyet; 30 milliós török kiszemelt

Vágólapra másolva!
2023.06.03. 09:23
null
Néhány napja úgy tűnt, Kerkez Milos búcsúzik az AZ-től, egyelőre azonban kérdéses a jövője (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó portugál lapértesülések szerint a Benfica lezártnak tekinti a magyar válogatott Kerkez Milos átigazolási ügyét, miután a klub nem tudott megegyezni a holland AZ Alkmaarral a védő kivásárlási áráról, ezért más célpontok felé fordul a nyári átigazolási piacon.  



Pénteken beszámoltunk róla, hogy a Benfica már azt vizsgálja, kit szerződtethet a távozó balhátvéd, Álex Grimaldo helyére, ha Kerkez Milos ügyében nem sikerül megegyezni az AZ Alkmaarral, és az egyik új jelölt az FC Barcelonától távozó Jordi Alba lehet.

Azóta már arról írnak a portugál lapok – így az A Bola és az O Jogo is –, hogy a Benfica lezártnak tekinti a 19 éves Kerkez Milos ügyét, miután nem tudtak megegyezni a vételáráról a holland klubjával, melyhez 2026-ig köti szerződés és a hírek szerint 20 millió eurót szeretne kapni a játékjogáért az AZ. Hiába nyilatkozta azt a héten a játékos édesapja, hogy a fia a Benficában képzeli el a jövőjét.

„A Benfica azért mondott le Kerkezről, mert túl nagy befektetést igényelne a szerződtetése, miután megugrott iránta az érdeklődés erősebb bajnokságokból is. Pedig Rui Pedro Braz, a Benfica sportigazgatója még Alkmaarban is tárgyalt a játékos ügyében, de nem született megállapodás” – írja az A Bola.

A cikk hozzáteszi, a klub új kiszemeltek után néz a piacon, hogy megtalálja a távozó Grimaldo helyettesét, de végső megoldásként az is elképzelhető, hogy a spanyol mögött eddig második számú balhátvédnek számító szerb válogatott Mihailo Risztics lép előre a sorban és ő lesz a kezdőjátékos ezen a poszton.

Ez azért is lehetséges, mert az A Bola egy másik cikkéből kiderül, a Benfica első számú nyári célpontja a holland bajnok Feyenoord csapatkapitánya, a 22 éves, 20-szoros török válogatott középpályás, Orkun Kökcü. Az ő piaci értékét 30 millió euróra teszi a Transfermarkt, tehát minden bizonnyal érte még az AZ által Kerkezért kért 20 millió eurónál is többet kellene fizetni. Ezért is állhatott el a magyar játékos szerződtetésétől a portugál bajnok, hogy az erősítésre szánt forrásait nagyobb részt a belső középpályás megszerzésére tudja fordítani.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik