NB I: aláírt az FTC-hez az 57-szeres magyar válogatott fia – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.09. 13:48
null
Halmai Ádám az FTC-nél folytatja pályafutását (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/fiatal-magyar-tehetseggel-erositettunk" target="_blank">fradi.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben bajnoki címet szerző Ferencvárosi TC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy aláírt a csapathoz az NB II-es Soroksár házi gólkirálya, a korábbi válogatott labdarúgó, Halmai Gábor fia, Halmai Ádám.

A 2001-ben született Halmai Ádám édesapja az 57-szeres magyar válogatott Halmai Gábor, aki korábban a Videoton, a Kispest és az MTK játékosa volt, de légióskodott Belgiumban és Izraelben is.

Halmai Ádám pályafutását nyolcévesen kezdte Pomázon, ahonnan négy évvel később került a Vasas utánpótlásába, onnan pedig Szombathelyre igazolt a Haladáshoz és az Illés Akadémia játékosaként az ifjúsági Bajnokok Ligájában is pályára léphetett.

Halmai Ádám két Szombathelyen eltöltött idény után igazolt Székesfehérvárra, ahol 2019-ben egy Magyar Kupa-mérkőzésen mutatkozott be, majd az akkor NB II-es Budaörs vette kölcsön, amelyben fél év alatt 13 meccsen két gólt szerzett. Fehérvárra való visszatérése után újra Budaörsön játszott, de 2022 januárjában az élvonalbeli ZTE-nél is megfordult.

Halmai Ádám tavaly nyáron került az FTC fiókcsapatához, a Lipcsei Péter által irányított NB II-es Soroksárhoz, amelyben hamar alapember lett és a mögöttünk hagyott évadban 29 bajnokin 15-ször volt eredményes, ezzel csapata házi gólkirálya lett.

Halmai Ádám 2023 januárjában részt vett az FTC spanyolországi edzőtáborában, ahol a német Augsburg, a lengyel Piast Gliwice és a cseh Plzen ellen felkészülési mérkőzéseken is pályára lépett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Baráth Péter (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Tosin Kehinde (nigériai, Randers FC – Dánia, szabadon igazolhatóként), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária), Varga Barnabás (Paksi FC), Halmai Ádám (Soroksár SC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Iyinbor Patrick (Vasas), Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Tomás Chory (cseh, Viktoria Plzen – Csehország), Daler Kuzjajev (orosz, Zenit – Oroszország), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia)
Távozók: Bogdán Ádám (szabadon igazolható), Adnan Kovacevic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Vécsei Bálint (lejár a szerződése)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Zseljko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Katona Máté (Kecskeméti TE), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia), Varga Ádám (Kecskeméti TE)

Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik