Nem mer repülővel utazni az ötszörös világbajnok

Pawel Fajdek
A lengyel klasszis repülő helyett autóval utazik a müncheni atlétikai Európa-bajnokságra
Vágólapra másolva!
Pawel Fajdek, a lengyelek ötszörös világbajnok kalapácsvetője repülő helyett autóval utazik a jövő hétfőn kezdődő atlétikai Európa-bajnokságra, mert nem szeretné, ha a reptéren ismét eltűnne vagy megrongálódna a felszerelése.

A 33 éves klasszis kedden elárulta, hogy júliusban egy franciaországi versenyre utazott, mely során a repülőről eltűnt a versenyfelszerelése, így a eugene-i világbajnokságon is másik öltözékben kellett dobókörbe lépnie. Igaz, ez sem zavarta meg abban, hogy begyűjtse sorozatban ötödik vb-aranyát.

A lengyel klasszis repülő helyett autóval utazik a müncheni atlétikai Európa-bajnokságra Forrás: AFP/Ben Stansall

A diadalt követően a hazaút végén szembesült azzal, hogy csomagja nem érkezett meg Lengyelországba, majd amikor egy héttel később utána küldték a poggyászát, kiderült, hogy a táska elázott, és tönkrementek a ruhái.

"Az utóbbi nehézségek után úgy döntöttem, biztonságosabb megoldást választok az utazásra" - nyilatkozta a 2016-ban Európa-bajnoki címet nyert Fajdek.