El: ír csapat eddig még soha nem nyert NB I-es klub ellen

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.18. 15:06
null
A Fehérvár 2020-ban tizenegyesekkel jutott tovább a Bohemians ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros ma este az ír Shamrock Roverst fogadja a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-liga rájátszásának első mérkőzésén. Ennek okán utánanéztünk annak, milyen a jelenlegi NB I-es csapatok mérlege az ír klubokkal szemben a nemzetközi kupaporodon.

 

Az ír és a magyar együttesek nemzetközi összecsapásainak története egészen a 60-as évekig nyúlik vissza. Az első mérkőzést a Vasas játszotta a Dundalk FC-vel a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) 1967–1968-as kiírásának első körében. Idegenben az angyalföldiek 1:0-s sikert értek el, majd hazai pályán nagyarányú győzelemmel, 8:1-gyel küldték haza ellenfelüket. A magyar–ír párharcok során erre a találkozóra látogattak ki a legtöbben, több mint 74 ezer ember gyűlt össze a Népstadionban.

Négy évvel később ismét a Vasas találkozott ír riválissal, ezúttal a Shelbourne FC-vel, az UEFA-kupa első fordulójában. A párharc első mérkőzését 1–0-ra megnyerte a Vasas a Fáy utcában, majd 1–1-es döntetlent ért el a visszavágón.

1973-ban az Újpesti Dózsa is összecsapott a BEK-ben ír gárdával. Az ellenfél a Waterford United volt, amely jelenleg a másodosztályban szerepel. A lila-fehérek 3–2-re nyertek idegenben, majd egy hazai 3–0-val döntötték el a továbbjutás sorsát.

A Shamrock Rovers is találkozott már korábban magyar csapattal, a BEK 1985–1986-os idényének első fordulójában. A Ferencváros jelenlegi ellenfele akkor a Budapest Honvéddal mérkőzött meg. Az első meccsen a Honvéd hazai pályán 2–0-ra nyert, majd a visszavágón is győzött. Détári Lajos duplájával 3–1-es diadalt arattak a kispestiek, és bejutottak a következő fordulóba.

Hat évvel később ismét a Honvéd került szembe ír klubbal, a BEK első körében a Dundalkon kellett túljutnia Mezey Györgyalakulatának. Az akadályt sikerrel vették a piros-feketék, a Bozsik József Stadionban elért 1–1-es döntetlen után 2–0-ra nyertek idegenben.

A Ferencvárost eddig egyszer sorsolták össze ír vetélytárssal, az UEFA-kupa 1997–1998-as évadának selejtezőjében találkoztak a Bohemian FC-vel. A zöld-fehérek előbb idegenben nyertek 1–0-ra, majd 5–0-ra kiütötték a dubliniakat az Üllői úton.

Legutóbb két évvel ezelőtt, 2020 nyarán találkozott magyar csapat ír együttessel az európai kupaporondon. A Mol Fehérvár FC egy mérkőzésen, tizenegyesek után búcsúztatta szintén a Bohemianst az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

BAJNOKCSAPATOK EURÓPA-KUPÁJA (BEK)
1. FORDULÓ
1967. 9. 20.:
Dundalk FC–Vasas 0:1
1967. 10. 11.:
Vasas–Dundalk FC 8:1
Továbbjutott: a Vasas 9:1-es összesítéssel.

UEFA-KUPA
1. FORDULÓ
1971. 9. 15.:
Vasas–Shelbourne FC 1–0
1971. 9. 29.:
Shelbourne FC–Vasas 1–1
Továbbjutott: a Vasas 2–1-es összesítéssel.

BAJNOKCSAPATOK EURÓPA-KUPÁJA (BEK)
1. FORDULÓ
1973. 9. 19.:
Waterford United–Újpesti Dózsa 2–3
1973. 10. 3.:
Újpesti Dózsa–Waterford United 3–0
Továbbjutott: az Újpest 6–2-es összesítéssel.

BAJNOKCSAPATOK EURÓPA-KUPÁJA (BEK)
1. FORDULÓ
1985. 9. 18.:
Budapesti Honvéd–Shamrock Rovers 2–0
1985. 10. 2.:
Shamrock Rovers–Budapesti Honvéd 1–3
Továbbjutott: a Honvéd 5–1-es összesítéssel.

BAJNOKCSAPATOK EURÓPA-KUPÁJA (BEK)
1. FORDULÓ
1991. 9. 18.:
Kispest-Honvéd–Dundalk 1–1
1991. 10. 2.:
Dundalk–Kispest-Honvéd 0–2
Továbbjutott: a Honvéd 3–1-es összesítéssel.

UEFA-KUPA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1997. 7. 23.:
Bohemian FC– Ferencvárosi TC 0–1
1997. 7. 29.:
Ferencvárosi TC–Bohemian FC 5–0
Továbbjutott: a Ferencváros 6–0-s összesítéssel.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

2020. 8. 27.: Mol Fehérvár FC–Bohemian FC 1–1, 11-esekkel 4–2
Továbbjutott a Fehérvár, tizenegyesekkel.

EURÓPA-LIGA 2022–2023
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS
ELSŐ MÉRKŐZÉS

Csütörtök, 18.30:Ferencváros–Shamrock Rovers (ír) (Tv:M4 Sport) –élőben az NSO-n!
VISSZAVÁGÓ
Augusztus 25.
, 21.00:Shamrock Rovers–Ferencváros(Tv:M4 Sport) –élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik