Vágólapra másolva!
A mindössze 18 éves ifj. Sárközi Richárd elképesztő teljesítménnyel nyerte meg a háromnapos Pannónia Masterst. Az alcsútdobozi Pannónia GCC által szervezett máriavölgyi versenyen a klub játékosa tökéletes teljesítménynek köszönhetően szerezte meg a győzelemmel járó Zöld Zakót.

Az idei Pannónia Masters abban különbözött a korábbiaktól, hogy ezúttal világranglista pontokért is ment a küzdelem. A háromnapos, világszínvonalú tornán hét kategóriában, egyebek mellett a királykategóriának számító, Zöld Zakót érő mastersben is osztottak díjakat, ebbe viszont csak a Pannonia klub tagjainak eredménye számított bele.

A pénteki nyitónapon -1-gyel került a mezőny élére, majd a második körben jött egy kisebb visszaesés (+3), ifj. Sárközi Richárd azonban a végére tartogatta a csattanót: a döntő napon bogeymentes, -6-ot ment Máriavölgyben - írja a hungariangolf.hu.

A fiatal versenyző az Origónak elmondta, egy kisebb sérülés hátráltatta a verseny alatt.

"Az első napon nagyobb fűbe kerülhettem, emiatt megsérült a csuklóm, végig szenvedtem miatta, főleg a második napon.

A harmadik napra aztán összeszedtem magam és nagyon jó eredménnyel zártam."

Ifj. Sárközi Richárd célja a profi karrier, és kijutni az olimpiára Forrás: Origo

Ifj. Sárközi Richárd számára családi hagyomány a golf, édesapja, Sárközi Richárd jó ideje foglalkozik a sporttal.

Nem véletlen, hogy a 18 éves tehetségnek is merész álmai vannak.

"A profi státusz megszerzése a célom. Jövőre még amatőr maradok, szeretném kihozni magamból, amit csak lehet, és

a terv az, hogy 2024-ben már profiként golfozzak. Remélem, hogy az eredményeim feljogosítanak majd arra, hogy a párizsi olimpián is ott legyek."

Ifj. Sárközi Richárdra idén még három verseny vár.