NB II: távozott a Dorogi FC vezetőedzője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.03. 10:32
null
Fenyvesi László távozik Dorogról (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB II-ben kilenc forduló után utolsó, 20. helyen álló Dorogi FC hivatalos honlapján szűkszavú közleményben számolt be róla, hogy kérésére közös megegyezéssel távozik a csapat vezetőedzői posztjáról Fenyvesi László, akit felmentettek a teendők alól.

A Komárom-Esztergom megyei együttes számára nem indult jól a 2022–2023-as idény, hiszen kilenc mérkőzés után egy győzelemmel, három döntetlennel és öt vereséggel a húszcsapatos NB II utolsó helyén áll, ráadásul a Dorog vasárnap hazai pályán szenvedett 3–1-es vereséget a szintén kieső helyen álló újonc Kozármislenytől.

Fenyvesit 2020 novemberében nevezték ki a csapat élére, első idényében a 14. helyen zártak, míg az előző évadban a 17., éppen bentmaradást érő helyen végeztek a dorogiak.

DOROGI FC–KOZÁRMISLENY 1–3 (0–2) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 400 néző.Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Ország Péter)
DOROG: Molnár Zs. – Tóth B. (Barna G., 60.), Gyurácz, Keresztes K., Papp M. – Lénárt – Oldal T. (Rácz F., 60.), Szerencsi, Lustyik (Albert Á., 40.), Szedlár (Sztojka, 60.) – Paudits (Magyari, 60.).Vezetőedző: Fenyvesi László
KOZÁRMISLENY: Lékai – Beke, Gajág, Füredi, Turi – Vajda R. (Nagy E., 75.), Kosznovszky, Tölgyesi – Vogyicska (Kotroczó, 85.), Károly B. (Kulcsár K., 63.), Bartha L. (Tóth Z., 75.). Vezetőedző: Szekeres Zoltán
Gólszerző: Füredi (0–1) a 7., Károly B. (0–2) a 39., Tóth Z. (0–3) a 76., Magyari (1–3) a 88.percben
MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László:
– Megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Kozármisleny. Sajnos, a vendégek jobban futballoztak mint mi, az elején gyorsan vezetést szereztek és erre mi nem tudtunk reagálni.
Szekeres Zoltán: – Két-három hete kezdtük azt a fajta munkát, aminek ma látható jelei voltak. Tíz-tizenöt percet leszámítva végig kézben tartottuk a mérkőzést. Elégedett vagyok a csapattal, illetve azzal a teljesítménnyel, amit nyújtottunk

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 9 6 1 2 31–16 +15 19
2. Pécsi MFC 9 5 4 11– 6 +5 19
3. Gyirmót FC Győr 9 5 1 3 17– 9 +8 16
4. Kazincbarcika 9 5 1 3 12–13 –1 16
5. Diósgyőri VTK 9 5 4 15–12 +3 15
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 9 4 3 2 13–11 +2 15
7. FC Ajka 9 4 2 3 14–10 +4 14
8. ETO FC Győr 9 4 2 3 10– 6 +4 14
9. Tiszakécske 9 4 2 3 8– 8 0 14
10. Soroksár SC 9 3 4 2 13–12 +1 13
11. Szentlőrinc SE 9 3 4 2 14–14 0 13
12. Nyíregyháza Spartacus 9 3 2 4 12–11 +1 11
13. BFC Siófok 9 3 2 4 8–12 –4 11
14. FC Csákvár 9 2 4 3 10–10 0 10
15. Békéscsaba 1912 Előre 9 2 3 4 13–13 0 9
16. Szombathelyi Haladás 9 2 3 4 6– 9 –3 9
17. Mosonmagyaróvár 9 2 2 5 8–17 –9 8
18. Kozármisleny 9 2 1 6 11–19 –8 7
19. Budafoki MTE 9 1 4 4 7–14 –7 7
20. Dorogi FC 9 1 3 5 7–18 –11 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik