Férfi kézi-vb: Le kell győzni Egyiptomot, hogy pozitívan zárjuk a vébét – Ancsin

Vágólapra másolva!
2023.01.28. 14:38
null
Ancsin úgy véli, nagyon erős az egyiptomi csapat, de meg kell szerezni a hetedik helyet (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A magyar férfi kézilabda-válogatott Norvégiától kikapott, de vasárnap még pályára lép Egyiptom ellen a lengyel, svéd közös rendezésű világbajnokságon, a cél pedig a hetedik hely megszerzése. A válogatott utolsó vébémeccse előtt Ligetvári Patrik és Ancsin Gábor adott interjút lapunknak.    


A Norvégia ellen beállását követően gyorsan négy gólt is szerző Ligetvári Patrik először saját teljesítményéről beszélt lapunknak, majd kitért a dánok és a norvégok elleni mérkőzés közötti különbségekre.

„Amikor eddig beálltam, szerintem akkor sem nyújtottam rossz teljesítményt, de természetesen felfokozott hangulatban léptem pályára, próbáltam kihasználni az előttem adódó lehetőséget, próbáltam a legjobbamat nyújtani.”

„Másabb volt a tétje a két mérkőzésnek, de ezúttal működött a védekezésünk. A probléma azzal volt, hogy sok technikai hibát követtünk el, amit ilyen szinten nem engedhetünk meg magunknak.”

A Veszprém balátlövője a norvégok elleni gyors kiállításról, valamint a válogatottnál uralkodó jelenlegi hangulatról is szót ejtett.

„Nem viselt meg minket annyira a kiállítás, mint a portugálok ellen, csináltuk tovább a dolgunkat. Ha fegyelmezettebbek lettünk volna a norvégok ellen, szerintem lett volna esély a győzelemre, de ha valaki ránéz az eredményre, akkor nem ez jön le belőle. Nagyjából tizenöt perccel a vége előtt dőlt el, amikor egy-kettő volt a különbség, de egyre többet hibáztunk, ők pedig megbosszulták ezt.”

„A dánoktól elszenvedett vereség odacsapott mindenkit a falhoz, de itt más a helyzet. Remélem, hogy pozitív élményekkel távozhatunk majd erről a világbajnokságról, mi mindent megteszünk ezért holnap – jó lenne Egyiptomot megverni és a hetedik helyen végezni.”

Végezetül a keret fáradtságáról és az Egyiptom elleni vasárnapi mérkőzésről beszélt Ligetvári lapunknak.

„Fáradtság? Ezt egy olyan játékostól kell megkérdezni, akik sokkal többet játszott, én nem vagyok annyira fáradt. Nyilván vannak olyanok, akik fáradtak, viszont az utolsó mérkőzés lesz a holnapi, nincs mire tartalékolni, mindent bele kell adnunk! Szerintem nagy csata lesz Egyiptom ellen, jó mérkőzést várok, remélem, hogy győzelemmel jövünk le a pályáról. Kemény játékosaik vannak, védőoldalon is, ez a németek ellen is látszott. Kicsit lassabban játszanak, mint a skandináv csapatok, de a sebesség bennük is megvan.”

A mieink jobbátlövője, Ancsin Gábor is nyilatkozott. Először természetesen a norvégok elleni meccsről.

„Negyvenöt percig pariban tudtunk lenni, vagy legalábbis közel tudtunk maradni a norvég válogatotthoz, aztán jött egy ötperces hullámvölgy, amit könyörtelenül kihasználtak. Már jó néhányszor megtapasztaltuk, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak, az ilyeneket ki kell küszöbölnünk. Ki lehet kapni Dániától és Norvégiától, világklasszis csapatok, de az a dán meccs, mondjuk ki, szégyenteljes volt. Ezt éreztük mi is, tudtuk mi is, az egy betli volt. Kell holnap a győzelem, hogy pozitívan zárjuk le a világbajnokságot. ”

Hogy mi várható Egyiptom ellen, s hogy mentálisan mennyire fáradt a csapat? Ancsin ezt is elárulta az NS-nek.

„Nem is tudom, mikor játszottunk velük legutóbb, de azóta, meg kell hagyni, rengeteget fejlődtek. Nagyon jó csapat lett belőlük, agresszív a védekezésük, remek a kapusteljesítményük, jó játékosok alkotják – mindenki megtanult kézilabdázni a világon.”

„Nyilván senkinek sem könnyű a mentális része a tornának, de mindent el kell felejteni, egy meccs van hátra, ezt kell úgy lehoznunk, hogy büszkék lehessünk magunkra. Amire a legjobban kell összpontosítanunk, az a visszarendeződés, gyors szélsőik vannak, erősek az ellentámadásokban”

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
AZ 5–8. HELYÉRT
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 33–25 (16–13)

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ
1. 29. 21.00
Stockholm Dánia–Franciaország
A HARMADIK HELYÉRT
1. 29. 18.00
Stockholm Spanyolország–Svédország
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
1. 29. 13.00
Stockholm Németország–Norvégia
A HETEDIK HELYÉRT
1. 29. 15.30
Stockholm Egyiptom–MAGYARORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
1. 27. 21.00 Stockholm
Franciaország–Svédország 31–26
1. 27. 18.00
Gdansk
Spanyolország–Dánia 23–26
AZ 5–8. HELYÉRT
1. 27. 15.30 Stockholm Németország–Egyiptom 35–34 – h. u.
1. 27. 18.00 Stockholm Norvégia–MAGYARORSZÁG 33–25
NEGYEDDÖNTŐ
1. 25. 20.30
Gdansk
Franciaország–Németország 35–28
1. 25. 18.00
Gdansk Norvégia–Spanyolország 34–35 – 2 h.u.
1. 25. 20.30 Stockholm Svédország–Egyiptom 26–22
1. 25. 18.00
Stockholm Dánia–MAGYARORSZÁG 40–23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik