Uram, segíts: a fiatal kapus ismét megbabonázta az FTC játékosait

Vágólapra másolva!
2023.01.28. 19:20
A labdarúgó NB I 17. fordulójában a listavezető Ferencváros nem bírt otthon a sereghajtó Vasassal (0–0).
Fotó: Árvai Károly
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Fotó: Árvai Károly A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!



NB I
17. FORDULÓ
Ferencváros–Vasas 0–0

Budapest, Groupama Aréna, 8579 néző. Vezette: Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A büfé előtt Laidouni-mezes kisfiú várta apukáját. Hogy egyébként is abban érkezett volna, vagy a pénteken a német Union Berlinhez távozó tunéziai exlégiós tiszteletére húzta magára, nem tudni, mindenesetre nem ő volt az egyedüli, aki ilyen dresszben ment ki az FTC–Vasas bajnokira. Másik hiányzó is volt: a napokban a 30. születésnapját ünneplő Kristoffer Zachariassen sérülése miatt pihent, néhányan pedig a Zalaegerszeg elleni keddi 2–1-es siker után a kispadon találták magukat.

Sztanyiszlav Csercseszov máris rotálásba kezdett, a néhány nappal ezelőtti kezdőcsapaton öt helyen változtatott, a védelembe bekerült Henry Wingo és Samy Mmaee, a középpályára Anderson Esiti, míg a támadósorba Tokmac Nguen és Ryan Mmaee.

Az angyalföldi csapatnál Kondás Elemér vezetőedző ennél váratlanabbat húzott: a kapuban az újonc Uram János kezdett. Elképzelhető, a döntésben közrejátszott, hogy a 21 éves játékos a Békéscsaba futballistájaként három éve egyszer már kibabrált a ferencvárosiakkal, hiszen a Magyar Kupában az ő bravúrjaival verte meg a zöld-fehéreket 2–0-ra az Előre.

Megilletődöttségnek nyoma sem volt a kapuson, negyedóra elteltével kapujából kirontva úgy tarolta le az elé kerülő Ryan Mmaeét, hogy még a vendégszurkolók is felszisszentek. Az első félidőben igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatnia, a hazaiak ugyan jóval többet birtokolták a labdát, a játék döntő többségében a Vasas térfelén zajlott, ziccereket nem sikerült kialakítania a Ferencvárosnak. Beadásokból, szögletekből nem volt hiány, a fejpárbajokat azonban a piros-kékek nyerték meg, csupán Adnan Kovacevic fejese jutott el Uram János kezéig.

A keddinél némileg tompábbnak tűnt a Ferencváros, az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, a Vasas merőben más stílusban futballozott, mint a ZTE. Míg a zalaiak bátor támadójátékkal rukkoltak ki a bajnokcsapat ellen is, a piros-kékek három belső és két szélső védővel szállták meg a kapujuk előterét, hozzájuk csatlakoztak a középpályások, olykor a támadók is. Nagyobb veszítenivalója a tabella utolsó helyén álló Vasasnak volt, hiszen a bennmaradáshoz minden pontra szüksége van, és bravúrgyőzelem is kell a cél eléréséhez.

Csercseszov sem volt maradéktalanul elégedett a látottakkal, szinte megállás nélkül irányította csapatát az oldalvonal mellől. A szívós és szigorú védekezés persze nem ízlett a ferencvárosi támadóknak, a vendéghátvédek elzárták a kapujuk irányába vezető utakat, és dicséretükre szóljon, hogy a labdákat sem rugdosták el vaktában, próbálták megjátszani, kulturáltan futballozni.

A félidő végére aztán a labdabirtoklás sem mutatott jelentősebb ferencvárosi fölényt, 52–48 százalék volt a különbség.

A meccs mindenesetre érdekes volt a jelenkori és az egykori szövetségi kapitány számára is: Marco Rossi és Dárdai Pál is a Groupama Aréna lelátójáról nézte a két fővárosi együttes csatáját. A fordulás utáni futball alighanem már nekik is jobban tetszett, ugyanis a Ferencváros felpörgette a játék ritmusát. Előbb Muhamed Besic lőtte a labdát a lécre, majd percekkel később az előrehúzódó Samy Mmaee lövése csúszott meg ugyancsak a lécen – szóval, centiken múlott a hazai vezetés.

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly


A játékosoktól a szünetben gyorsabb futballt kért Csercseszov, és különösen a bal oldal vált még aktívabbá, Eldar Civic egész mérkőzésen a beadással, alapvonal közeléből visszalőtt labdával próbálkozott. Közel állt a vezetés megszerzéséhez a hazai együttes, a vezetőedző mégis cserékre szánta el magát, beküldte Vécsei Bálintot és a Zalaegerszegen büntetőből a kapuba találó Marquinhost, csakhogy a játék képe nem sokat változott. Míg a hazaiak a rést keresték az élő pajzson, a vendégek a kínkeservesen megszerzett labdákkal próbáltak jól sáfárkodni, és ellenakciókat vezetni. A találkozó végére némileg feszült lett a hangulat a pályán, Civic és Holender Filip összecsapása után tömegjelenet is kialakult a gyepen, és mivel gólhelyzet nem volt, így ez jelentette az eseményt…

Ami viszont a futball kapcsán feltűnt mindenkinek: az élete első NB I-es meccsén védő Uram János alaposan kitett magáért, többször is remek reflexszel hárított, és nem kapott gólt a Groupama Arénában.

A sereghajtó Vasas elérte, amivel számolt, azaz egy ponttal gazdagabban távozott a bajnoki tabellát vezető Ferencváros otthonából, így (pontszámban legalábbis) szombat estére befogta a Honvédot, az Újpestet és a Mezőkövesdet.

AKKOR IS JÓL MENT – A FRADI ELLEN MINDIG PARÁDÉZIK URAM JÁNOS

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–2023, 17. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2023. január 28., szombat
Kisvárda–Paks 2–2
Kisvárda, Várkerti StadionBognár Tamás1745
DVSC–ZTE 3–0Debrecen, Nagyerdei StadionKáprály Mihály2811
Ferencváros–Vasas 0–0
Budapest, Groupama ArénaBogár Gergő8579
2023. január 29., vasárnap
13.00: Mezőkövesd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd,Városi StadionAndó-Szabó Sándor
15.30: Újpest–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion Karakó Ferenc
17.30: Kecskemét–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport+)Kecskemét, Széktói Stadion
Pintér Csaba
A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 16 12 2 2 36–13 +23 38
2. Kisvárda 17 7 5 5 29–31 –2 26
3. Kecskeméti TE 16 6 8 2 23–16 +7 26
4. Puskás Akadémia 16 6 7 3 22–18 +4 25
5. Debreceni VSC 17 6 5 6 30–27 +3 23
6. Zalaegerszegi TE 17 6 4 7 25–22 +3 22
7. Paksi FC 16 6 4 6 29–28 +1 22
8. Mol Fehérvár 16 5 4 7 20–23 –3 19
9. Mezőkövesd 16 4 4 8 18–26 –8 16
10. Újpest FC 16 4 4 8 19–29 –10 16
11. Budapest Honvéd 16 4 4 8 16–27 –11 16
12. Vasas FC 17 3 7 7 13–20 –7 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik