Kosárlabda: Vojvodát felfüggesztették, lemarad az utolsó két vb-selejtezőről

Vágólapra másolva!
2023.02.07. 10:02
null
Vojvoda Dávid kihagyja a következő válogatott mérkőzéseket (Fotó: basketinside.com/Flick)
Nemzetközi játékjogának felfüggesztése miatt Vojvoda Dávid nem léphet pályára február végén a férfi kosárlabda-válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjén.

A szövetség kedden az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy az Alba Fehérvár bedobója, Vojvoda Dávid kihagyja a Litvánia és a Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzéseket.

Ahogy arról beszámoltunk, a nemzetközi szövetség (FIBA) decemberben függesztette fel a 32 éves Vojvoda nemzetközi játékjogát a korábbi ügynökével fennálló vitája miatt. Vinkó László, a játékost korábban képviselő menedzser elmaradt ügynöki jutalék miatt nyújtott be keresetet a játékossal szemben, akinek a Basketball Arbitral Tribunal döntőbíróság határozata alapján 14.4 millió forintot, a kamatokat és az eljárási költséget kellett volna megfizetnie, ezt azonban nem tette meg.

A magyar válogatottnak még van esélye a vb-szereplés kiharcolására. Jelenleg az 5. helyen áll a K-csoportban, de csak egy pont a hátránya a harmadik Montenegróval szemben, és három továbbjutó lesz. A mieink február 23-án Litvániában lépnek pályára, három nappal később Bosznia-Hercegovina csapatát fogadják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik