Bayern: Tuchel tehet róla, hogy BL-döntőt vesztettem, szóval... – Cancelo

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.03.24. 14:13
null
Joao Cancelo reméli, Thomas Tuchel BL-t nyer majd neki (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, egybehangzó sajtóhírek szerint a Bundesliga-címvédő Bayern München hamarosan bejelenti, hogy meneszti jelenlegi vezetőedzőjét, Julian Nagelsmannt, a helyére pedig Thomas Tuchelt nevezi ki. Erre reagált a müncheniek Manchester Citytől kölcsönvett játékosa, Joao Cancelo a portugálok Eb-selejtezős győzelme után.        


„Csak most értesültem róla, hogy nem találom majd ott Münchenben Nagelsmannt, amikor visszaérek. Ő akart engem a Bayernhez vinni, és ezért mindenképp köszönettel tartozom neki. Őszintén, ez meglepett” – idézte Fabrizio Romano Joao Cancelo szavait a portugálok Eb-selejtezőjét követően.

„Tuchel tehet róla, hogy BL-döntőt vesztettem, szóval remélem, ebben az évben nyer nekem egyet!” – fogalmazott a portugál klasszis.

Mint ismert, Cancelo 2021-ben a Manchester City játékosaként vesztette el a Bajnokok Ligája-döntőt Thomas Tuchel Chelsea-jével szemben.

Egybehangzó sajtóinformációk szerint az edzőcserére még pénteken sor kerülhet.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik