Női kézi BL: Senki sem hitte, hogy történelmet írunk – Emily Bölk

Vágólapra másolva!
2023.06.05. 09:32
null
Emily Bölk szerint a második félidő elején lehetett volna kicsivel több szerencséjük (Fotó: Nemzeti Sport)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnap 28–24-re kikapott a Vipers Kristiansandtól 20 022 néző előtt az MVM Dome-ban a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében, így ezüstérmet szerzett. A finálé után a Ferencváros balátlövője, Emily Bölk nyilatkozott lapunknak.

 

– Ugyanazt az energiát és tüzet lehetett érezni önökön, mint az elődöntőben.
– Az elején volt néhány hibánk, de beleadtunk mindent, és visszajöttünk. Megvolt bennünk a tűz, és jobban álltunk a szünetben, mint egy nappal ezelőtt az elődöntőben, csak egy gól volt a különbség a két együttes között. A második félidő elején lehetett volna kicsivel több szerencsénk, nem kezdtünk rosszul, megvoltak az esélyeink, de sokat hibáztunk, a Vipers pedig nagyon jó csapat, és gyorsan nagy lett a különbség. Ha a norvégok úgy el tudnak szaladni, mint a második félidőben, nagyon nehéz visszajönni ellenük.

– Erősebben jöttek ki a második félidőre?
– A legnagyobb gond az volt, hogy nem találtunk be a kapuba, emiatt nyomás alá kerültünk, kapkodni kezdtünk, túl gyorsan akartunk gólt szerezni, amivel Lunde dolgát is megkönnyítettük. Egyre jobban fáradtunk, mert nehéz újra és újra felzárkózni. A szívünket-lelkünket beleadtuk, de ez most nem volt elég.

– Mikor érezte úgy, hogy ez a meccs elment?
– Az utolsó tíz percre fordulva nyolc góllal vezettek, de akkor sem adtuk fel, mentünk előre, hiszen annyi csoda történt velünk az ide vezető úton, miért ne történhetett volna még egy?! Öt perccel a vége előtt már tudtuk, hogy ez most nem volt elég, de remélem, ebből senki sem látott semmit, mert harcoltunk a végsőkig. Az ezüstérmet is óriási élmény volt a szurkolóinkkal ünnepelni, büszkék lehetünk magunkra.

– Tehát boldog az ezüsttel.
– Teljes mértékben, bár nyilván az aranyérem lett volna a tökéletes. Olyan volt ez az idény, mint a hullámvasút, senki sem hitte, hogy történelmet írunk a klubnál, bejutunk a négyes döntőbe, sőt, megszerezzük az ezüstérmet. Most már én is elmondhatom, hogy aki egyszer bejutott a BL négyes döntőjébe, az újra be akar kerülni.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (MVM Dome)
DÖNTŐ

Vipers Kristiansand (norvég)–FTC-Rail Cargo Hungaria 28–24 (14–13)
Budapest,
MVM Dome, 20 022 néző. Vezette: Prastalo, Balvan (bosnyákok)
KRISTIANSAND:
KATRINE LUNDE – Knedlíková 3 (1), Waade, Jezic 1, JERÁBKOVÁ 4, ROBERTS 5, NAES ANDERSEN 6. Csere: Börjesson (kapus), VJAHIREVA 6, Tchaptchet 1, Sercien-Ugolin, Dahl 1, Höve 1, Dahlum, Hesselberg, M. Andersen. Edző: Ole Gustav Gjekstad
FTC: Bíró B. – Malestein 2, Klujber 2 (2), Szucsánszki, Kisfaludy 1, BÖLK 5, Márton G. 2. Csere: Janurik (kapus), Tomori, Cvijics 3, LEKICS 5 (3), Szöllősi-Zácsik 3, Stolle 1, Hársfalvi, Kukely A. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 11. perc:
5–1. 15. p.: 9–4. 20. p.: 12–9. 26. p.: 14–11. 38. p.: 21–14. 44. p.: 24–16. 47. p.: 24–19. 53. p.: 27–19
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 6/5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik