Vágólapra másolva!
A hét első napján is történtek érdekességek a sport világában, most egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb eseményeket!

Az RTL Klub vezérigazgatónője, Vidus Gabriella bejelentése alapján szinte bizonyosra vehető, hogy a 2024-től a televíziós csatornához kerülő labdarúgó Bajnokok Ligája-közvetítések csak akkor lesznek elérhetőek a magyar emberek számára, ha külön fizetnek érte. Az RTL Klub az első választó jogán három évig a legérdekesebb mérkőzéseket sugározhatja majd, így ha a 2024-től sorra kerülő három BL-szezon valamelyikében lesz magyar csapat a főtáblán, azok a mérkőzések várhatóan a digitális felületeken, plusz pénz kifizetése ellenében érhetőek majd el.

Serpák találták meg hétfőn a Mount Everesten Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait, nem sokkal a kettes tábor felett. A magyar hegymászónak többek között a sátrát, a dzsekijét és a felszereléseit találták meg, a Suhajda expedícióját támogató cégek logói jól kivehetőek a holmikon.

Rábukkantak Suhajda Szilárd holmijára a serpák Forrás: Ben Ferrer

A Forma–1-es Spanyol Nagydíj után Sergio Pérez teljesítménye kapcsán összeveszett a szakkomentátoként dolgozó Nico Rosberg a Red Bull csapatfőnökével, Christian Hornerrel. Rosberg a mexikói produkcióját kritizálta, ám Horner szerint a német expilóta szokás szerint mindenkit csak kritizál.

Újabb jó hírt kapott a Dárdai család: a legkisebb fiú Bence minapi Eb-győzelme után a középső fiúnak, Mártonnak is esélye nyílhat, hogy lemásolja öccse sikerét. Dárdai Bence június 2-án az MTK budapesti otthonában lett Európa-bajnok az U17-es német válogatottal, mégpedig úgy, hogy a franciák elleni döntőben ő is értékesítette a 11-esét. Antonio Di Silva szövetségi edző pedig hétfőn az ugyancsak Európa-bajnokságra készülő német U21-es válogatott bő keretébe Dárdai Mártont is meghívta.

Szombaton amerikai otthonában 76 éves korában meghalt Jim Hines, az 1968-as mexikóvárosi olimpia 100 méteres síkfutó bajnoka. Ő volt az első ember, aki hivatalosan 10 másodpercen belül futotta a 100 métert. Később a profi amerikaifutball-ligában, az NFL-ben is kipróbálta magát, ott már kevésbé volt sikeres.