Vágólapra másolva!
Az AS Roma, a Real Madrid és az Inter korábbi játékosa, Antonio Cassano ismét élesen kritizálta José Mourinhót, miután a portugál edző elbukta az Európa-liga döntőjét, majd a Puskás Aréna parkolójában botrányosan sértegette Anthony Taylor játékvezetőt.

A botrányairól is elhíresült korábbi támadó tavasszal már alaposan nekiment Mourinhónak, aki reagált is a sértegetésekre, és a felek között kialakult egy nyilatkozatháború.

A portugál tréner a Roma edzőjeként tavaly megnyerte a Konferencia-ligát, idén pedig bejutott az Európa-liga döntőjébe, ahol nem tudta érvényesíteni a megszokott védekező taktikáját, és az olasz csapat végül büntetőpárbajban kikapott a Sevillától.

Antonio Cassanónak már elege van José Mourinhóból Forrás: AFP

Cassano nemrég egy műsorban újra beleszállt Mourinhóba, akit kemény kritikával illetett. "Lehet, hogy a bíró nem vezette tökéletesen a meccset és elkövetett hibákat, de a játékosoknak be kellett volna rúgniuk a helyzeteiket. Aztán mindannyian láttuk, hogy mi történt: Mourinho a parkolóban üvöltözött a bíróval, majd a Roma-szurkolók a budapesti reptéren zaklatták és fenyegették Taylort és a családját.

Mourinho azt mondta, nyaralni megy, és én nagyon remélem, hogy vissza se jön Olaszországba, mert egy igazi szemétláda" -

mondta az AS Roma korábbi olasz válogatott focistája.

tette hozzá Cassano.

José Mourinhót ismerve, a válaszra valószínűleg nem sokáig kell majd várni.