FTC: Csercseszov megnevezett négy távozót, és megerősített egy érkezőt

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 11:59
null
Csercseszov szerint Nguennel még tárgyal a klub, próbálja megtartani (Fotó: Dömötör Csaba)
Terjedelmes interjút készített az orosz sportsdaily.ru a Ferencváros labdarúgócsapatával a bajnoki címet és a Magyar Kupát is megnyerő Sztanyiszlav Csercseszovval, aki a beszélgetés során megnevezett négy távozót – Miha Blazic, Lasa Dvali, Róbert Mak, Marko Marin –, s elmondta, hogy egy játékost már átigazolt az FTC.

 

A sportportál szerint hazájában többen úgy gondolnak Sztanyiszlav Csercseszovra, mint az „egyetlen topkategóriás orosz edzőre”. A sportsdaily.ru nem sokkal a klub elnökével, Kubatov Gáborral és a sportigazgatóval, Hajnal Tamással folytatott idényértékelése után érte utol a trénert.

„Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a sikeres idény ellenére előre kell tekintenünk. Az elnökkel és Hajnal Tamással egyeztettünk a lehetséges transzferekről. Mellesleg egy játékost már átigazoltunk (információink szerint a Sheriff Tiraspol játékosát, Adama Traorét, akinek érkezését a szombati, moldovai kupadöntő után jelentheti be a Ferencváros – a szerk.), de a hivatalos bejelentés előtt nem árulhatom el a nevét. Általánosságban meghatároztunk egy irányt, persze lehetnek ettől eltérések – mondta Csercseszov, aki a decemberi kinevezését megelőző egyeztetésekről is mesélt.

„Amikor a télen arra jutottunk a stábommal, hogy érdekel bennünket a ferencvárosi lehetőség, elkezdtük a csapat tanulmányozását: húszoldalas anyagot küldtünk a klubnak, így amikor elkezdtük a videokonferenciákat, már tudtuk, mit akarunk egymástól. A Budapestre érkezésemkor pedig mindent tisztáztunk.”

A korábbi orosz szövetségi kapitány elismerte, több változás is lesz a keretben, mert négy játékos is távozik.

„Készítettünk egy beszámolót az elvégzett munkáról, és egyértelmű, hogy van min változtatni. Néhány játékosunk – Miha Blazic, Lasa Dvali, Róbert Mak – távozik, Marko Marin visszavonul. Néhány futballistánkért pedig ajánlat érkezett.

Csercseszov szerint a legnehezebb feladat a Ferencvárosnál, hogy 15 ország teljesen eltérő kultúráit, nyelveit, mentalitását kell egybegyúrni. Azt sem titkolja a szakember, hogy elődje, Peter Störger nemcsak a kinevezésekor, hanem a bajnokság megnyerése, valamint a Magyar Kupa elhódítása után is gratulált neki. Azt is elárulta, hogy a csapat a Salzburg melletti Wallersee-tónál fog edzőtáborozni, s Máté Csabával, továbbá Hajnal Tamással már azt is megbeszélték, hogy a második csapatból kik tarthatnak az utazó kerettel.

A téli átigazolásokról:

„A Pakstól elszenvedett három-nullás vereség után kértem, hogy a horvát Marijan Cabraját engedjük el, és a felkészülés alatt velünk edző Pászka Lórándot hozzuk el a Soroksártól, a testvércsapatunktól. Anderson Esiti az én találmányom, mert még az Estorilból emlékeztem rá. A többi transzfer esete könnyű volt: a klub megfigyelői hálózatában dolgozók bemutatták a fő célpontokat, én pedig áldásomat adtam rájuk. Így érkezett Fortune Bassey és Carlos Auzqui” – ecsetelte az orosz vezetőedző, majd Dibusz Dénesről, Franck Boliról, Róbert Makról, Samy Mmaee-ról és a DVSC-ben szereplő Dzsudzsák Balázsról – akivel a Dinamo Moszkvánál együtt dolgozott – is beszélt.

A játékosokról:

Dibusz játéka már a CSZKA Moszkva–Ferencváros El-csoportmérkőzésen feltűnt, aztán a Magyarország–Oroszország NL-találkozón is főszerepet vállalt. Amikor megérkeztem Budapestre, kértem, hogy személyesen találkozzunk, mivel ő a csapatkapitány. A szabadságát szakította meg, hogy összefussunk. Reggeliztünk, felkészítettem, hogy mi vár a csapatra.”

Boli emlékezett arra, amit korábban mondtam neki: három hónappal ezelőtt nem játszott, akkor azt jósoltam, hogy bejutunk a kupadöntőbe és duplázni fog. Így is történt” – emlékezett vissza Boli kupadöntő utáni nyilatkozatára, amikor egymás előtt tisztelegtek. AZ ESETRŐL VIDEÓ ITT!

„Versenyhelyzet van. Új játékosok érkeztek, ilyen a futball. De semmi gondom nem volt Makkal, nagyon profin kezelte a helyzetet! Harag nélkül váltunk el, értette, mi miért történik.”

„Valóban meglepődött, amikor lecseréltem, de nincs olyan játékos, aki örül, ha ez történik. Másnap szemtől-szembe beszéltünk arról, hogy mi legyen és mi ne – ennyi. Azóta játszik, nincs vele semmi gond” – mondta Samy Mmaee kapcsán, akit a Puskás Akadémia elleni bajnokin (2–2) cserélt le. AZ ESETRŐL VIDEÓ ITT!

„Többször is beszéltünk. Továbbra sem rossz játékos, a lábán tartja a labdát, sok gólt szerzett, szabadrúgásból is. A csapata vezéregyénisége. Örültem, hogy ellenünk a szélen, nem pedig középen játszott” – mondta korábbi játékosáról, Dzsudzsák Balázsról.

A szurkolókról:

„A szurkolókkal a válogatott szünetben találkoztam, hatan érkeztek a stadionba. Érdekes volt a véleményüket meghallgatni, még ha egyértelmű is volt, hogy nem értettek minden folyamatot. Hasznos beszélgetés volt, érzelmes, néhány dologban megváltoztatta a véleményemet – a szurkolók pedig mindig támogatnak bennünket.”

A magyar nyelvről:

„A magyar nyelv az egyik legösszetettebb a világon. Szóval bocsánat, de nem vesztegetem az időmet az elsajátítására. A csapat folyékonyan beszél angolul és németül. Ugyanakkor az angol a fő – e tekintetben van még hova fejlődnöm. Ha elakadok, a játékosok és Hajnal Tamás is segít.”

A lehetséges orosz érkezőkről:

„Egyelőre nincs kiszemelt. Ahhoz, hogy orosz játékost szerződtessünk, több szempontnak kell teljesülnie. Csak azért, mert az edző orosz, nem kell orosz játékos. Beszéltünk erről egyébként a sportigazgatóval, s azt mondtam neki: ha lesz érdemes jelöltem erre vagy arra a posztra, azt azonnal jelezni fogom neki.”

Csercseszov azt is elmondta, nem tart attól, hogy az FTCa Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójában akár a lengyel bajnokkal, a Lech Poznannal – amellyel a Legia Warszawa edzőjeként már találkozott is összekerülhet.

Szerinte fontosabb, hogy eldöntsék, ki megy és ki marad: „Tokmac Nguennel még tárgyalunk, próbáljuk megtartani. Azt is tudjuk, hogy a másik támadónkra, Ryan Mmaee-ra nem számíthatunk az első körökben, mert a műtétje miatt júliusra még nem lesz játékra alkalmas.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Iyinbor Patrick (Vasas), Csonka András (Budafok), Csontos Dominik (Soroksár), Gera Dániel (Puskás AFC), Katona Máté (Soroksár), Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:Adama Traoré(mali, Sheriff Tiraspol – Moldova),Andrian Kraev(bolgár, Levszki Szófia – Bulgária),Derek Cornelius(kanadai, Vancouver Whitecaps – Kanada, jelenleg Panetolikosz – Görögország),Saliou Guindo(KF Laci – Albánia)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Roko Baturina(horvát),Miha Blazic(szlovén),Lasa Dvali(grúz, lejár a szerződése),Róbert Mak(szlovák, lejár a szerződése),Marko Marin(német, visszavonul),Tokmac Nguen(szomáliai-norvég, lejár a szerződése), Somália (brazil)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik