Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A só is hiánycikk lehet! Leállt Ukrajna egyik legynagyobb sóbányája

default user icon
MME
Az Ukrajnában dúló harcok miatt bezárt az Artemszol sóbánya, ami fél Európa, így Magyarország sóellátására hatással lehet.

Az orosz-ukrán háború következtében kialakult napraforgó - és alakulóban lévő napraforgóolaj - hiány után, egy másik alapvető élelmiszerünk termelése is veszélybe került: mégpedig a sóé.

Ukrajna egyik legnagyobb sóbányája, az Artemszol ugyanis, a háború miatt több mint egy hónapja leállította termelését, aminek következtében sóhiány alakulhat ki az országban – írta meg a vg.hu a Kárpáti Igaz Szó szemléjére hivatkozva.

 

„A sóbánya határozatlan időre felfüggesztette a termelést. Nem fogjuk veszélybe sodorni a dolgozóink életét. Az üzem területéről evakuáltuk a személyzet nagy részét. Mindössze néhány irodai dolgozó és mérnök maradt a bányában” – mondta Viktor Jurin, a vállalat igazgatója egy rádióadásban. Hozzátette: áprilisban leállították a vállalkozást, mert lehetetlenné vált a késztermékek vasúti kivitele.

A Kárpáti Igaz Szó szerint az igazgató azt is mondta: áprilisban a teljes raktárkészletet kiszállították a kiskereskedelmi üzletekbe. Amíg tartanak a harcok, az Ukrajnában kitermelt alapanyagot importból származó sóval keverik.

Az ukrajnai sógyártó leállása nem csak Ukrajna, de fél Európa ellátására hatással lehet: várhatóan a magyar, a lengyel, a grúz, a moldáv, az azeri és a román fogyasztók is megérzik majd.

Ezek is érdekelhetnek még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss