Wimbledon: Gálfi és Udvardy is győzött, Fucsovics nagyon kikapott – ez volt a hétfő

Vágólapra másolva!
2022.06.27. 11:46
null
Gálfi Dalma sikerrel vette az első fordulót Wimbledonban (Fotó: Getty Images))
Az idei wimbledoni tenisztorna különlegesnek számít a magyar teniszrajongók számára, hiszen öt magyar játékos is főtáblás, akik közül négyen a verseny első napján máris pályára léptek: Bondár Anna délben kezdett – kikapott Kalininától –, majd késő délután Gálfi Dalma és Udvardy Panna egyaránt szép győzelmet aratott, Fucsovics Márton viszont vereséget szenvedett a nap zárásaként.

 

TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)

1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Női egyes
Anhelina Kalinina (ukrán, 29.)–Bondár Anna 4:6, 6:2, 6:4
Gálfi Dalma–Maddison Inglis (ausztrál) 5:7, 6:3, 6:4
Udvardy Panna–Tamara Zidansek (szlovák) 6:4, 7:6 (7–1)
Férfi egyes
Alekszandr Bublik (kazah)–Fucsovics Márton 6:1, 6:2, 6:4

Még el sem kezdődött, szinte be is fejeződött a játék Wimbledonban: a hétfő déli kezdést követően bő 30 perc játék után eleredt az eső, így hiába indult be teljes nagyüzemmel a füves pályás szezon csúcseseménye, szinte azonnal félbe is kellett szakítani.

Természetesen Bondár Anna sem folytathatta az ukrán Anhelina Kalinina elleni találkozóját, pedig jól is ment a játék neki – legalábbis fogadóként.

Igaz, az ukrán ellenfele is jól fogadott az első öt játékból négyszer is a fogadó nyert, aztán a nyolcadik etap után az ecuadori székbíró, Jimmy Pinoargote közölte: a játékot felfüggesztik, mert elkezdett esni az eső. Közel másfél óra kényszerszünet után, pár perccel délután két óra után folytatódott a program. A megszakításból Bondár jött ki jobban, előbb semmire hozta a saját adogatását, majd harmadik bréklabdáját is kihasználva megnyerte az első játszmát.

A folytatásban már kevésbé ment ilyen jól a magyar lánynak, aki hamar brékhátrányba került, s ugyan hárított 5:1-nél három játszmalabdát is, a fordításra esélye sem volt, így jött a döntő játszma. Ebben pedig ismét elhúzott az elején az ukrán, de Bondár vissza tudott jönni a játszmába 4:3 után. Hiába brékelte azonban Kalininát Bondár, a saját adogatását nem tudta mögé tenni, így az ukrán került lépéselőnybe, és le is zárta az első miatt elhúzódó, nettó 1 óra 54 percig tartó mérkőzést.

Az esőszünet miatt egészen késő estére csúszott a másik három magyar játékos mérkőzése. Előbb Gálfi Dalma kezdett bele az ausztrál Maddison Inglis elleni összecsapásába, majd este nyolc előtt pár perccel Udvardy Panna lépett pályára a szlovén Tamara Zidansek ellen. Nagyjából ekkor variálták át a szervezők az este maradék programját, így nyolc után pár perccel már Fucsovics Márton is játszott. Más kérdés, hogy a három, egy időben szereplő magyar közül kis híján ő távozott a leghamarabb, de erről később.

A világranglistán 89. helyet elfoglaló Gálfi és a 129. Inglis meccsén érezni lehetett, hogy az első játszmában mindkét játékos nagyon koncentráltan játszott, s az ausztrál volt az, aki 5:5-nél elvette a magyar adogatását, ami elegendő is volt a játszma megnyeréséhez. Gálfi azonban nem tört össze attól, hogy hátrányba került, hanem igazán remekül kezdett: hamar elvette ellenfele első két adogatójátékát, és a 4:0-s előnyről már könnyen lezárta a játszmát. A döntő szett előtt az ausztrált ápolni kellett az öltözőben, s a harmadik játszmában bizony néha látszott rajta, hogy nem teljesen egészséges. Gálfi ismét jól kezdett, meglépett 5:1-re, ám innen Inglis még 5:4-re is visszajött. Végül Gálfi örülhetett a győzelemnek, és készülhet a Kaja Juvan elleni mérkőzésre a 64 között.

A világranglistán kereken 100. Udvardy Panna jóval könnyebben győzött a 60. helyen rangsorolt Tamara Zidansek ellen. A magyar lány az első játszmában 2:2 után elvesztette az adogatását, de már csak egy játékot engedélyezett a szlovénnak, s 4:2-es hátrányból egymást követő négy játékot is megnyerve 37 perc alatt behúzta az első szettet. A második szett az elején, majd a végén is brékváltást hozott, s mivel amúgy mindkét játékos stabilan nyerte meg az adogatását, rövidítés döntött. Ebben a műfajban Udvardy valami elképesztő volt: 6–0-ra meglépett, majd a második meccslabdáját érvényesítve megnyerte a találkozót és a jogot arra, hogy a 24. kiemelt belga Elise Mertens ellen játszhasson.

Fucsovics Márton szerepléséről már nehéz szépeket mondani: a magyar éljátékos távol állt tőle, hogy a tavalyi negyeddöntős szereplését megismételje. A világranglistán 38. kazah Alekszandr Bublik az első játszmában egy, a másodikban mindössze két játékot engedélyezett az 59. helyen álló Fucsovicsnak, aki a harmadik játszmában már négy játékot tudott nyerni. A csupán 84 percig tartó mérkőzés a nap egyik legrövidebb meccse volt, honfitársunk 2018 után búcsúzott ismét az első fordulóban Wimbledonban.

TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért) – TOVÁBBI EREDMÉNYEK

Férfi egyes
Djokovics (szerb, 1.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4
Norrie (brit, 9.)–Andújar (spanyol) 6:0, 7:6 (7–3), 6:3
Tiafoe (amerikai, 23.)–Vavassori (olasz) 6:4, 6:4, 6:4
Paul (amerikai, 30.)–Verdasco (spanyol) 6:1, 6:2, 7:6 (7–4)
Halys (francia)–Paire (francia) 4:6, 6:1, 6:2, 6:4
Munar (spanyol)–Monteiro (brazil) 6:2, 6:4, 7:5
Ruud (norvég, 3.)–Ramos (spanyol) 7:6 (7–1), 7:6 (11–9), 6:2
Alcaraz (spanyol, 5.)-Struff (német) 4:6, 7:5, 4:6, 7:6 (7–3), 6:4
Davidovich (spanyol)-Hurkacz (lengyel, 7.) 7:6 (7–4), 6:4, 5:7, 2:6, 7:6 (10–8)
Lajovics (szerb)–Carreno (spanyol, 16.) 3:6, 6:4-nél Carreno feladta.
Isner (amerikai, 20.)–Couacaud (francia) 6:7 (6–8), 7:6 (7–3), 6:4, 3:6, 7:5
Baszilasvili (grúz, 22.)-Rosol (cseh) 6:7 (4–7), 7:6 (8–6), 3:6, 6:3, 6:3
Kokkinakis (ausztrál)–Majchrzak (lengyel) 7:6 (7–5), 6:2, 7:5
Tabilo (chilei)–Djere (Györe, szerbiai) 7:6 (8–6), 6:2, 1:6, 4:6, 7:6 (13–11)
Van Rijthoven (holland)–Delbonis (argentin) 7:6 (9–7), 6:1, 6:2
Marterer (német)–Bedene (szlovén) 4:6, 7:5, 6:4, 7:5
Humbert (francia)–Etcheverry (argentin) 6:3, 3:6, 4:6, 6:3, 6:4
Mannarino (francia)–Purcell (ausztrál) 6:3, 7:6 (7–0), 4:6, 6:4
Vesely (cseh)–Coria (argentin) 6:3, 6:2, 7:6 (7–3)

Női egyes
Dzsabúr (tunéziai, 3.)–Björklund (svéd) 6:1, 6:3
Riske (amerikai, 28.)–In-Albon (svájci) 6:2, 6:4
Chwalinska (lengyel)–Siniaková (cseh) 6:0, 7:5
Curenko (ukrán)–Burrage (brit) 6:2, 6:3
Kontaveit (észt, 2.)–Pera (amerikai) 7:5, 6:1
Bouzková (cseh)–Collins (amerikai, 7.) 5:7, 6:4, 6:4
Raducanu (brit, 10.)–Van Uytvanck (belga) 6:4, 6:4
Kerber (német, 15.)–Mladenovic (francia) 6:0, 7:5
Cocciaretto (olasz)–Trevisan (olasz, 22.) 6:2, 6:0
Juvan (szlovén)–Haddad Maia (brazil, 23.) 6:4, 4:6, 6:2
Mertens (belga, 24.)–Osorio (kolumbiai) 1:6, 6:2, 4:2-nél feladta
Cirstea (román, 26.)–Krunics (szerb) 7:6 (7–5), 7:6 (7–1)
Parry (francia)–Kanepi (észt, 31.) 6:4, 6:4
Garcia (francia)–Miyazaki (brit) 4:6, 6:1, 7:6 (10–4)
Hontama (japán)–Tauson (dán) 4:1-nél Tauson feladta
Li (amerikai)–Bronzetti (olasz) 6:1, 6:4
Linette (lengyel)–Contreras (mexikói) 6:1, 6:4
Niemeier (német)–Vang Hszi-jü (kínai) 6:1, 6:4
Kawa (lengyel)–Marino (kanadai) 6:4, 3:6, 7:5

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik