F1: megkapja a második esélyt a Red Bulltól kirúgott tesztpilóta

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.30. 07:04
null
Jüri Vips maradhat a Hitech GP versenyzője (Fotó: AFP)
A Red Bull kedden jelentette be, hogy felbontja szerződését teszt- és tartalék pilótájának, Jüri Vipsnek, akitől korábban egy online videójáték streamelése közben hangzott el egy rasszista kifejezés. Formula–2-es csapata, a Hitech GP szerint mindenki megérdemli a második esélyt.

A néhány napig tartó belső vizsgálat után a Red Bull úgy döntött, videójátékos incidense után megválik teszt- és tartalék pilótájától, Jüri Vipstől, aki egy stream közben az „n betűs” szót használta. A Milton Keynes-i csapat keddi közleményében az szerepel indoklásként, hogy „a csapat nem tűri a rasszizmus semmilyen formáját.”

Ezután sokan arra számítottak, hogy a 21 éves észt versenyzőt a Formula–2-ben foglalkoztató csapata, a Hitech GP is elbocsátja, ám a brit istállót irányító Oliver Oakes másik utat választott, és a második esély fontosságát hangsúlyozva Vips megtartása mellett döntött. A csapatfőnök az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra szerdán:

„Nagyon alapos mérlegelés után azt a döntést hoztam, hogy Jüri az idény végéig megtarthatja F2-es ülését a Hitechnél. Az, hogy megengedjük neki a szezon befejezését, lehetőséget teremt számára a cselekedeteivel megmutatni, milyen típusú személyiség. Világossá tettem, hogy az általa használt szó teljességgel elfogadhatatlan, de úgy döntöttem, esélyt adok neki, hogy jóvá tegye hibáját.”

A Hitech GP befogadó munkaközösség, amely sosem tűrte a rasszizmus vagy sértő magatartás semmilyen formáját. Mindezzel együtt, ha olyan társadalomban élünk, amelyben senki sem követhet el egy hibát, majd az őszinte bocsánatkérése után sem kaphat esélyt a jóvátételre és a tanulásra, az mit árul el a társadalomról?

„Nem tudom, miért mondta, amit mondott, nem tudom, miért játszott és streamelt a nap azon szakaszában. Egyértelmű, hogy a karrierje szempontjából sokkal hasznosabb dolgokkal is tölthette volna az idejét.”

„Azt azonban tudom, hogy a tette következményeként felbontott Red Bull-os szerződés lesújtó tapasztat számára, egy megérdemelten kemény büntetés. A valóság az, hogy nem lesz teljes az egyetértés azt illetően, elegendő mértékű-e ez a büntetés, ami teljességgel érthető.”

„A saját álláspontom az, hogy semmilyen bocsánatkérés vagy szó nem elegendő az okozott kár rendbehozásához. Azzal, hogy engedjük tovább versenyezni a Hitechnél, megadjuk Jürinek a lehetőséget, hogy valódi és őszinte megbánást tanúsítson a jövőbeli cselekedeteihez. És mostantól minden egyes lehetőséget meg is kell ragadnia ehhez. Tartósan változtatnia kell, nem csupán rövid idejű álszenteskedésre van szükség.”

„Bár lehet, hogy ezzel nem lesz mindenki elégedett, hiszek benne, hogy mindnyájan megérdemlünk egy második esélyt az életben, de harmadikat már semmi esetre sem. Jüri önbecsülése, megítélése és karrierje most már kizárólag a saját kezében van.”

Oakes indoklása után a Formula–2 irányítói perceken belül kiadták saját közleményüket, melyben nemtetszésüket fejezték ki a döntés kapcsán:

„A Jüri Vipset érintő legutóbbi incidenst illetően az F2 szeretné megerősíteni, hogy a rasszista vagy diszkriminatív szóhasználat semmilyen környezetben nem tolerálható. A Hitech GP döntése meglepő, amit mi nem hoztunk volna meg. Alaposan figyeljük a helyzetet, hogy biztosítsuk, megfelelően lesz kezelve az ilyen fajta viselkedés.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik