Vágólapra másolva!
Óriási botránnyal ért véget az ausztrál Canberra Raiders és a listavezető Penrith Panthers rögbicsapat mérkőzése, ugyanis a második félidő elején kisebb tömegverekedés alakult ki. Mindez abból robbant ki, hogy a Penrith sztárjátékosa, Jaeman Salmon nemi szerven rúgta ellenfelét. A hazaiak edzője, Ricky Stuart erre reagálva „gyenge kutyának" nevezte Salmont.

A The Herald on Sunday arról számolt be, hogy az edző és a játékos közötti rossz kapcsolat egy 2010-es junior mérkőzésre vezethető vissza. Több mint egy évtizeddel ezelőtt ugyanis Stuart fia és Salmon csapattársak voltak, egy meccsen azonban összeverekedtek és az edző gyereke húzta a rövidebbet.

A szombati kijelentése minden bizonnyal erre utalhatott, amit egyébként később a Nine Newsnak adott nyilatkozatában meg is erősített.

A reakcióm egy olyan helyzetre irányult, amiről azt hittem, hogy meg tudok birkózni vele, de nyilvánvalóan nem. Hagytam, hogy az érzelmeim úrrá legyenek rajtam, és ezért bocsánatot kérek. Van egy történet Jaeman Salmon és a családom között, amit most nem fogok részletezni. Nem is kellett volna a meccs után utalnom rá, de ez most felülkerekedett rajtam" - nyilatkozta az edző.

Ricky Stuart, a Canberra Raiders ezője bocsánatot kért a kirohanása miatt Forrás: AFP/Christophe Simon

Az alattomos rúgásért Salmont ezer dolláros pénzbírsággal sújtotta a rögbiliga (NRL), a hírek szerint emiatt a Panthers azt tervezi, hogy jogi útra tereli a dolgot. Meggondolatlan kijelentése miatt Stuart is szankciókra számíthat, esetleges felfüggesztést, valamint pénzbírságot is kaphat.