Női kézilabda: Anyának lenni a legnagyobb ajándék – Kovacsics Anikó

Vágólapra másolva!
2023.02.04. 10:04
null
Kovacsics Anikó (Fotó: fradi.hu)
Súlyos sérülése és gyermeke születése után közel két év elteltével tért vissza az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatához Cirjenics-Kovacsics Anikó, aki a Fehérvár ellen hazai közönség előtt játszhatott újra tétmérkőzésen. A válogatott irányító arról is beszélt a Nemzeti Sportnak, hogyan tudja összeegyeztetni az anya és az élsportoló szerepét, valamint a Bietigheim elleni sorsdöntő szombati összecsapásról és a válogatottról is szót ejtett.

– Csaknem kétéves kihagyást követően – pontosan 668 nap után – tért vissza a Ferencvárosnál a pályára, ráadásul épp az Alba Fehérvárral szemben, amely ellen 2021-ben megsérült. Milyen érzés volt újra tétmérkőzésen játszani?
– Nagyszerű volt, nagyon vártam – felelte Cirjenics-Kovacsics Anikó, az FTC-Rail Cargo Hungaria irányítója a Nemzeti Sportnak. – Főleg így, hogy korábban már többször is keretben voltam, és nem tudtam, mikor jön el végre a pillanat. Örülök, hogy hazai közönség előtt történt meg mindez, mert így még jobb érzés volt. Nem tudtam, hogy mire számítsak magamtól, de jó, hogy sima mérkőzésen, szabadabban és nyugodtabban tudtam visszatérni a pályára. Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt időszakban, bízom benne, hogy innen már csak felfelé vezet az út.

– Megkönnyebbült, amikor pályára küldteElek Gábor, vagy inkább az izgatottság voltönben azerősebb?
– Az izgatottság a jó szó, mert nem volt bennem semmi félsz a vállammal kapcsolatban sem. Ezt szerettem volna érezni, a játékot, érezni magamon a felkészültséget. Eszembe jutott, hogy pont a Fehérvár ellen játszottam a legutóbbi meccsemet Fradi-mezben, de ez semmit nem befolyásolt. Megkönnyebbülést nem éreztem.

ÉLET-HALÁL HARC A TOVÁBBJUTÁSÉRT
Nagyot fordult a világ a Bietigheimmel, amióta a Bajnokok Ligája második fordulójában 40–20-ra legyőzte a Ferencvárost. A zöld-fehérek hullámzóan teljesítenek ugyan az egész kiírásban, jelenleg mégis megelőzik egy ponttal német riválisukat, amely bravúros rajtja után – öt forduló elteltével vezette a csoportot a Bietigheim úgy, hogy közben legyőzte a címvédő Viperst is – fél távnál erőteljes visszaesést produkált: többek között kikapott kétszer az Odensétől, idegenben a Bresttől, de még a Krim Ljubljanától is. A Brest ellen az FTC is vereséget szenvedett – hiába védett 11 lövést      Bíró Blanka      –, mi több, oda-vissza, emiatt is került abba a nehéz helyzetbe, hogy ezúttal nem hibázhat. Csak a győzelem elfogadható tehát szombaton az Érd Arénában, de ehhez nagy változás kell két héttel a bresti fiaskó után: keményebb védekezés, gyors és pontos befejezések, valamint sokkal jobb helyzetkihasználás. Feltéve, ha még szeretne valamit ettől a BL-évadtól a Ferencváros...

– Mit enged a válla a sérülés után? Százszázalékos állapotban érzi magát?
– Szerencsére mindent enged, nem érzek fájdalmat, de az erőnek még vissza kell jönnie. A műtétet végző orvos, Pavlik Attila is azt mondta, idő, mire a vállam újra hozzászokik a terheléshez, a labdához. Teljesen más a többiekkel együtt dolgozni, mint magamnak dobálni, de szerencsére edzésről edzésre erősebb vagyok. Bízom benne, hogy hamarosan százszázalékos formába kerülök, főleg mentálisan, hogy meg merjem csinálni a mozdulatokat. Persze továbbra is dolgozni kell a vállammal, hogy jó legyen.

– Most már két szerepkörben is helyt kell állnia, hiszen édesanya lett.Szavakkal leírható az érzés? Hogyan tudja kezelni ezt a kettősséget?
– Anyának lenni fantasztikus érzés, a legnagyobb ajándék. Van egy csodás kisfiunk, aki szerencsére nagyon alkalmazkodó, ami némi könnyebbséget jelent, mert tudom, hogy nincs baj, ha meccsre, vagy edzésre megyek. Megbízható emberek vigyáznak rá, a kedves barátaink, a nagyszülők, szóval ez szerencsére nem okoz problémát.

– Miként lehet összeegyeztetni az anyaságot és a profi sportot, a folyamatos edzéseket, meccseket?Kinek nehezebb,amikor több napra el kell utaznia például egy Bajnokok Ligája-mérkőzés miatt?
– Elég hirtelen jött, mikor két hete először utaztam a csapattal idegenbe, a bresti meccsre. Ez nekem volt nehezebb, de mindent modelleztem előre, hogy milyen lesz, ha éjjel felkel a kicsi. Szerencsére minden rendben ment, az apukája, a nagyszülők, és az egyik nagybácsi vigyázott Marcellre. A gyerek könnyen viselte, hiszen körülugrálták, de ez természetes, az egész családnak ő a legnagyobb boldogsága.

– A kisfiamárelmúltféléves. Őt is viszik magukkala meccsekre, hogy szurkoljon az anyukájának?Tud a pályára koncentrálni, amikor a gyerek ott van a lelátón?
– Amikor játszottam, akkor még nem volt ott a mérkőzésen, csak úgy vittük ki egyre decemberben, illetve legutóbb a Debrecen ellen, hogy velem ült a lelátón. Jól bírta, elnézelődött a testvérem meccsén is, csak az elején ijedt meg kicsit a hangzavartól. Ahhoz viszont, hogy kijöjjön a meccseimre, még idő kell, mert ki kell tudnom zárni, hogy ne arra figyeljek, elvan-e a lelátón. Majd ennek is eljön az ideje.

– Beszéljünk kicsit a Ferencvárosról. Eddig elég felemás idényt fut a csapat:nagy győzelmek után nem várt visszaeséseket produkál. Miben látja ennek az okát? A rutinja segíthet a csapatnak kiegyenesíteniezta formát?
– Jó kérdés, hogy mik az okok, de valóban ez a kettősség jellemzi a csapatot, tud fantasztikusan játszani, és vannak ezek a hullámvölgyek, amelyek remélem, lassan kiegyenesednek. Ezen dolgozunk, és valójában most következik az az időszak, amikor már nem lehet ilyen hullámzó a teljesítmény. A rutinomat azért sem hoznám fel, mert sok volt ez a kihagyás, és nem biztos, hogy minden azonnal megy majd. Remélem, idővel egyre többet tudok majd én is segíteni a csapatnak, de sokat kell még dolgoznom, hogy újra azon a szinten teljesítsek, amit elvárnak tőlem, és én is elvárok magamtól.

– Szombaton az a Bietigheim lesz az ellenfél, amelytől Németországban hatalmas pofont kapott a Ferencváros (40–20). Nemcsak a visszavágás miatt lesz fontos azonban az érdi találkozó, hanem a továbbjutás szempontjából is, hiszen mindenképpen nyerniük kell, hogy az utolsó fordulóban már ne kelljen izgulni a nyolcaddöntős szereplésért. Hogy kezelik az ezzel járó nagy nyomást?
– Nagyon fontos meccs lesz. Nem is beszélünk erről a nyomásról, nem gondolkodunk rajta, próbáljuk kizárni. Készülünk, és igyekszünk minél jobban azokra az elemekre koncentrálni, amelyek kint nem működtek – márpedig ezekből jócskán akad. Élet-halál meccs lesz, de remélem, megalapozza a jó tavaszt. Most jó nagy lélegzetvétel kell, mert innentől májusig már nincs megállás

– A visszatérése előtti utolsó mérkőzését a tokiói olimpián játszotta amagyarválogatott tagjaként. Motivációt jelent még önnek a visszatérés gondolata? Érez magában annyit, hogy segítségére legyen anemzeti csapatnak?
– Egyértelműen. Ha sikerül újra azon a szinten teljesíteni, ahogy elvárom és elvárják tőlem, akkor mindenféleképpen. Mindig nagy megtiszteltetés a válogatottban szerepelni, ez a legnagyobb dolog. Bízom benne, hogy ha ott vagyok, és mindenki hadra fogható, még előrébb tudunk lépni.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR , 13. FORDULÓ
A-CSOPORT
16.00:
FTC-Rail Cargo Hungaria–SG BBM Bietigheim (német), Érd (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CSM Bucuresti (román) 12 10 1 1 383–328 +55 21
2. Vipers Kristiansand (norvég) 12 9 1 2 384–313 +71 19
3. Odense Handbold (dán) 12 7 5 336–326 +10 14
4. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 12 5 1 6 351–326 +25 11
5. Brest Bretagne (francia) 12 5 1 6 318–312 +6 11
6. Bietigheim (német) 12 4 2 6 362–334 +28 10
7. Krim Ljubljana (szlovén) 12 5 7 339–343 –4 10
8. Baník Most (cseh) 12 12 303–494 –191 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik