Vágólapra másolva!
Elsőként a szaúdi al-Hilal jutott döntőbe a marokkói labdarúgó klubvilágbajnokságon, amelynek keddi elődöntőjében 3-2-re legyőzte a második félidőben emberhátrányban játszó brazil Flamengo együttesét.

A szaúdiak már a negyedik percben előnybe kerültek a katari vb-n is szerepelt Szalem al-Davszari büntetőből szerzett góljával, de a brazilok a 20. percben egyenlítettek. A félidő hajrájában Gersont kezezés miatt második sárga lappal kiállította a játékvezető, ráadásul a szabálytalanság eredményeként az al-Hilal ismét tizenegyest rúghatott, és al-Davszari ezúttal sem hibázott.

Kiesett a Flamengo Forrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Stringer

Fordulás után az emberhátrányban játszó Flamengo jól tartotta magát, esélye is volt az újabb egyenlítő gólra, de nem járt sikerrel, al-Davszari pedig a 70. percben nem gólszerzőként, hanem előkészítőként jeleskedett, és a szaúdiak kétgólosra növelték az előnyüket. Bár a hosszabbítás első percében a másodszor eredményes Pedro találatával csökkentette a különbséget a brazil csapat, a hosszabbítást nem sikerült kiharcolnia, s szombaton a bronzéremért játszhat.

al-Hilal (szaúdi) - Flamengo (brazil) 3-2 (2-1)

szerdán játsszák:
Real Madrid (spanyol) - al-Ahli (egyiptomi), Rabat 20.00