Vágólapra másolva!
A magyar női fociválogatott szövetségi kapitánya, Margaret Kratz csak akkor számítana a magyar női labdarúgás kiemelkedő alakjára, az FTC csapatkapitányára és edzőjére, ha lemondana vezetőedzői tisztségéről a Ferencváros bajnoki címvédő női labdarúgócsapatánál. A Fradi játékos úgy érzi, hogy megalázták, az ügyben megszólalt az MLSZ és a német kapitány is.

"A női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Margret Kratz –

folytatva a megkezdett folyamatot, egy új szerkezetű, megfiatalított csapat kialakítását – a játékossal történt megbeszélés után úgy határozott, hogy a következő selejtező sorozatban már nem számít Vágó Fanny játékára

a női A-válogatottban. Döntése hátteréről egyeztetett a 146-szoros válogatott rekorder támadóval" - írta a közleményében az MLSZ.

Vágó Fanny egy ideig biztosan nem lesz válogatott Forrás: SMIC/Micheller Szilvia

A kapitány az mlsz.hu-nak azt is elmondta:

megbeszélte Vágó Fannyval, az új csapat kialakítása mellett rendezni kell azt a helyzetet is, hogy az elmúlt időszakban Fanny kettős szerepe félreértésekre adott okot a válogatottnál.

A 31 esztendős játékos 2007-es bemutatkozása óta 74 gólt szerzett a nemzeti csapatban, és jelenleg válogatott játékosként egyben a Ferencváros női NB I-es csapatának vezetőedzője.

"Fanny a női labdarúgás igazi ikonja, példaképe, aki a csapat egyik erőssége volt éveken át, és

- nyilatkozta a német szakember, aki elmondta, a megbeszélésen sok sikert kívánt tehetséges kollégájának az ígéretesen induló edzői pályafutásához.