Vágólapra másolva!
Botrányos véget ért tavaly tavasszal egy megyei III-as futballmeccs Nógrádsipeken: ittas drukkerek megkergették, majd fejbe is rúgták az egyik hazai játékost. A járási ügyészség most emelt vádat a három férfi ellen.

A vádlottak a 2022. április 24-én Nógrádsipeken megrendezett megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzés nézői voltak, ahol a hazai csapat a varsányi csapatot fogadta vendégként – tájékoztatta a nool.hu-t csütörtökön a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

A meccs 85. percében a nógrádsipeki csapatban futballozó sértett egy nézővel vitába keveredett, ekkor az ittas állapotban lévő vádlottak a pályára szaladtak, az előlük menekülő játékost üldözőbe vették, majd miután az elesett, a földre kerülő sportolót az egyik elkövető fejbe rúgta.

Nógrádi focibotrány: vádat emeltek a játékosverő drukkerek ellen (képünk illusztráció) Forrás: Pixabay/Phillip Kofler

A bántalmazó férfi ellen

nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette, társai ellen pedig – mivel a pályára jogosulatlanul léptek be

– rendbontás vétsége miatt emeltek vádat. Az ügyészség indítványozta, hogy a Balassagyarmati Járásbíróság büntetővégzés alkalmazásával szabjon ki

a drukkerekkel szemben pénzbüntetést, és tiltsa el őket a Magyar Labdarúgó Szövetség által rendezett sportrendezvények látogatásától.