Női vízi Ek: legyőzte az FTC-t, és kupagyőztes az UVSE!

Patai GergelyPatai Gergely
2023.03.29. 21:18
Sokáig úgy tűnt, a hazai medencében játszó, a visszavágóra egygólos előnnyel vízbe szálló FTC-Telekom érvényesíti a papírformát a női vízilabda Eurokupa döntőjében, ám a hatalmas akarattal küzdő UVSE a végjátékban fordítva négy góllal megnyerte a találkozót, és elhódította a trófeát.

AZ IDÉNYBEN MÁR HATODSZOR találkozott egymással az FTC-Telekom és az UVSE női vízilabdacsapata, és bár az eddigi öt összecsapást egyaránt a zöld-fehérek nyerték meg, a legfontosabb mérkőzést szerda este játszotta a két együttes. A Ferencváros egygólos előnyből várhatta az Eurokupa döntőjének visszavágóját, így nem meglepő, hogy már egy órával a kezdés előtt hosszú sorokban várakoztak a szurkolók a népligeti uszoda előtt. A nagy érdeklődés miatt a szervezők az egyik kapu mögé is eszkábáltak lelátót, de így is elfogytak a jegyek elővételben, a főszereplők fináléhoz illő hangulatban vonulhattak be a medencetérbe.

Esélyeshez méltón kezdett a Ferencváros, amely fegyelmezetten védekezett, Simon-Illés Anna kétszer is labdát szerzett a center Aubéli Tekla elől. Másodjára ráadásul kontrát ítéltek a játékvezetők, az emberelőnyből Leimeter Dóra volt eredményes, de hiába került lépéselőnybe a házigazda, a második negyed közepén már az UVSE állt jobban. Benczur Márton együttese az első mérkőzéshez hasonlóan jól használta ki az emberelőnyeit, hátul pedig Magyari Alda lehúzta a rolót, és gyors indításaival ritmust adott a támadásoknak. A hatperces ferencvárosi gólcsendet Kuna Szonja jól helyezett átlövésekkel törte meg, de hiába ment jól rendezetlen védelem ellen a Fradinak, a nagyszünetben 7–6-ra az UVSE vezetett.

Fordulás után mindkét oldalon a védekezés került előtérbe, Neszmély Boglárka és Magyari is bravúrt bravúrra halmozott, és mivel összesítésben egálra álltak a felek, nagyon nem volt mindegy, melyik csapat szerzi a második félidő első gólját. Nos, az UVSE szerezte, Faragó Kamilla káprázatos ejtéssel mattolta Neszmélyt, Gerendás György pedig nemcsak a játékvezetőkkel, hanem játékosaival is pörölt. A szakember intelmei hatottak, Kuna újabb villanásával 8–8-ról kezdődött a negyedik szakasz.

Egymás után három támadást védekezett ki a záró negyed elején az FTC, amely Pőcze Panna góljával összesítésben már kettővel jobban állt riválisánál, de innen is volt visszaút a vendégeknek. A zónavédekezés magasiskoláját bemutató UVSE sorozatban négy gólt szerezve fordított, és két perccel a vége előtt hárommal vezetett. Mácsai Eszter fontos blokkjával eldőltek a nyitott kérdések, az UVSE ebben az idényben először győzte le a Ferencvárost, méghozzá a lehető legjobbkor, a 13–9-es siker ugyanis Eurokupa-győzelmet ért.

A magyar női vízilabdázás erejét mutatja, hogy a második számú nemzetközi kupasorozatban két magyar csapat játszotta a finálét, amely megható pillanatokkal zárult: a két szurkolótábor közösen skandálta a legendás Benedek Tibor nevét.

VÍZILABDA
NŐI EUROKUPA
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FTC-Telekom Waterpolo–UVSE 9–13 (3–2, 3–5, 2–1, 1–5)

Népliget, 500 néző. V: Wengenroth (svájci), Cabanas (spanyol)
FTC: Neszmély – PŐCZE 1, KUNA 3, Gurisatti 1, Dömsödi, Simon-Illés, Leimeter 1, Csere: Petik P. 1, Máté Zs., Farkas T. 1, Tóth-Csabai 1, Vosseberg. Edző: Gerendás György
UVSE: MAGYARI A. – Peresztegi-Nagy, Szegedi 1, Szücs G. 1, Aubéli, FARAGÓ K. 4, BAKSA V. 2. Csere: Tiba 1, RYBANSKA 1, Mácsai E. 1, HAJDÚ K. 2, Irmes R. Edző: Benczur Márton
Gól – emberelőnyből: 15/3, ill. 10/5. Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2. Kipontozódott: Máté Zs. (28. p.), Rybanska (32. p.)
Kupagyőztes: az UVSE, 21–18-as összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Gerendás György:
– Minden sorozat megszakad egyszer… Az UVSE fegyelmezetten játszott, támadásban jobban ültek a lövései, sajnos mi a végjátékban sokat hibáztunk. Nagyon akarták a győzelmet a lányok, sajnálom őket, hogy nem sikerült.
Benczur Márton: – A Ferencváros is megérdemelte volna a kupagyőzelmet, de a játékosaim áttörték a gátakat, különleges sikert értünk el. Hálával tartozom a csapatomnak, büszke vagyok a lányokra, és remélem, Benedek Tibi is büszke ránk.

A győztes: UVSE (Aubéli Tekla, Baksa Vanda, Faragó Kamilla, Golopencza Nóra, Golopencza Szonja, Hajdú Kata, Irmes Rozália, Kóka Zelma, Lendvay Zoé, Mácsai Eszter, Magyari Alda, Peresztegi-Nagy Kinga, Rybanska Natasa, Szegedi Panni, Szücs Gabriella, Tiba Panna, Varró Eszter. Edző: Benczur Márton)

VÉLEMÉNYEK
SZÜCS Gabriella, az UVSE csapatkapitánya: – Már hazai medencében is jó mérkőzést játszottunk a Fradival, akkor is nyerhettünk volna, örülök, hogy ezúttal sikerült. Az utolsó negyednek úgy vágtunk neki, hogy mindent kiadunk magunkból, és végre átszakadt a gát, amire már régóta vártunk. Büszke vagyok a lányokra, nagyon fiatal csapattal értünk fel a csúcsra az Eurokupában.

GURISATTI Gréta, az FTC szélsője: – Sok hibával játszottunk, többször megakadtunk, ezek nem fértek bele a fiatalos lendülettel játszó UVSE ellen. Az emberelőnyös játékunk az első mérkőzéshez hasonlóan gyenge volt, az utolsó negyedben nem tudtuk megfékezni a vendégek lendületét. Csalódottak vagyunk, de dolgozunk tovább, még az út elején járunk.
Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek