Vágólapra másolva!
A Valencia 2-0-ra legyőzte a Celta Vigót a spanyol labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójában. A hazaiak szinte üres lelátók előtt voltak kénytelenek pályára lépni, miután a szurkolók úgy döntöttek, hogy nem mennek be a stadionba.

Peter Lim, a Valencia elnöke ellen tüntettek a klub szurkolói azzal, hogy nagyjából 50 ezren kimentek ugyan a meccsre, de nem mentek be a Mestallába, hanem az ikonikus stadion körüli utcákon maradtak, miközben csapatuk 2-0-s sikerrel zárta a 2021-22-es szezont.

Az ázsiai üzletember 2014-ben vette át a hatszoros spanyol bajnok és nyolcszoros kupagyőztes klub irányítását. Azóta a sikerek igencsak elmaradtak, és Lim maga sem fektetett annyi pénzt és energiát a Valencia minél eredményesebb szereplésébe, mint amennyit megérdemeltek volna.

Ugyan tavasszal bejutottak a Spanyol Kupa döntőjébe, de ott büntetőpárbajban alulmaradtak a Real Betisszel szemben. Azonban ezt inkább lehet kiugró sikernek nevezni, mint egy mindenki által várt jó teljesítménynek.

A most véget érő idény volt a kilencedik a Lim-érában, amiből ötödször nem sikerült nemzetközi kupaindulást jelentő pozícióban zárniuk a La Ligában. A nagy múltú, kétszeres BL-döntős spanyol klub az ő elnöksége alatt csak vegetál, nem képes megszorongatni a nagyokat, így abszolút érthető a szurkolók csalódottsága.

Szombati 2-0-s győzelmükkel egy nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatot szakítottak meg, de ez csak sovány vigasz lehet a rajongók számára.

La Liga, 38. forduló:
Valencia-Celta Vigo 2-0 (1-0)
pénteken játszották:
Real Madrid-Real Betis 0-0
Rayo Vallecano-Levante 2-4 (1-3)
vasárnap játsszák:
Elche-Getafe 17.30
Deportivo Alavés-Cádiz 20.00
Granada-Espanyol 20.00
Osasuna-Real Mallorca 20.00
FC Barcelona-Villarreal 22.00
Real Sociedad-Atlético Madrid 22.00
Sevilla-Athletic Bilbao 22.00

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista