Jégkorong-vb: a finnek 0–2-ről harcolták be magukat a négybe

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.26. 21:50
null
Markko Anttila (jobbra, szemben) két góllal és egy assziszttal vette ki a részét a finn győzelemből, ő lett a meccs embere (Fotó: AFP)
A házigazda Finnország kétgólos hátrányba került, de végül 4–2-re legyőzte Szlovákiát a jégkorong-világbajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, és a papírformának megfelelően bejutott a legjobb négy közé. Ugyanez nem sikerült az eddig veretlen Svájcnak, amely 3–0-ra kikapott az Egyesült Államoktól. Az elődöntőben a finnek az amerikaiakkal, a címvédő kanadaiak a csehekkel találkoznak.

 

FINNORSZÁG–SZLOVÁKIA 4–2

Álomszerűen kezdtek a szlovákok: előbb a 17 éves nyitrai csatár, Adam Sykora lőtt éles szögből a hazai kapuba, majd egy kipattanóból betalált Pavol Regenda is. Ebben a periódusban vállalkozóbbak voltak a szlovákok, aztán Markko Anttila hajrábeli szépítő gólja – a támadó egy éles szögből a kapu felé lőtt korongba bökött bele – a legjobbkor jött a finneknek.

SZLOVÁKIA VEZETŐ GÓLJA


Mert bizony alig kezdődött meg a második periódus, amikor Simon Nemec hajmeresztően rossz átadását Anttila lefülelte a szlovák harmad közepén, megfordult, majd a hálóba bombázott. A folytatásban mindkét csapatnak volt egy-egy emberelőnyös lehetősége, de egyikük sem tudott élni vele.

MARKKO ANTTILA EGYENLÍTŐ GÓLJA


A harmadik játékrész elején Sakari Manninen egy kipattanó korongot közvetlen közelről a szlovák kapuba lőtt, amivel már a házigazda vezetett. A szlovákok az utolsó pillanatokig megőrizték az esélyt az egyenlítésre, a végjátéknak kapus nélkül vágtak neki, de nem voltak képesek felállni a finn harmadban – és egy korongvesztés következményeként, szinte a dudaszó pillanatában Saku Mäenalanen megadta nekik a kegyelemdöfést.

…ÉS EZZEL A GÓLLAL MÁR A FINNEK VEZETTEK


 

SVÁJC–EGYESÜLT ÁLLAMOK 0–3

Svájc veretlenül masírozott be a legjobb nyolc közé, az Egyesült Államok szinte a küszöb alatt csusszant be – ehhez képest egy harmad után két góllal vezettek az amerikaiak… Két furcsa góllal: az elsőnél a kapu előtt tusakodó Ben Meyers korongja egy svájci, Calvin Thürkauf korcsolyájáról került a kapuba, a második előtt pedig Leonardo Genoni kapus és Dominik Egli sem tudott mit kezdeni a kapu felé guruló koronggal, és a bevetődő Adam Gaudette a hálóba vágta.

A MÁSODIK AMERIKAI GÓL


A második harmadban nagy fölényben játszottak a svájciak, de hiába találták el jóval többször a kaput, mint ellenfelük (17:6), éppúgy nem szereztek gólt – Jeremy Swayman kapus megtörhetetlennek bizonyult.

Az utolsó húsz perc is gól nélkül, svájci fölény jegyében pergett sokáig, mígnem hat perccel a vége előtt a jobb oldalon elszáguldó Karson Kuhlman jó cselek után remek passzt adott Meyersnek, aki közvetlen közelről beütötte a meccset simává tevő gólt.

BEN MEYERS MÁSODIK GÓLJA


Mint korábban beszámoltunk róla, a délutáni programban Kanada és Csehország harcolta ki az elődöntőbe jutást.

A döntőbe jutásért Finnország–Egyesült Államok és Kanada–Csehország mérkőzést rendeznek.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, FINNORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
SVÁJC–EGYESÜLT ÁLLAMOK 0–3
(0–2, 0–0, 0–1)
Tampere
Gólütő: Meyers (11:59, ee, 0–1), Gaudette (16:42, 0–2), Meyers (54:06, 0–3)

FINNORSZÁG–SZLOVÁKIA 4–2 (1–2, 1–0, 2–0)
Helsinki
Gólütő: Sykora (8:17, 0–1), Regenda (15:16, 0–2), Anttila (18:27, 1–2), Anttila (23:44, 2–2), Manninen (44:01, 3–2), Mäenalanen (59:59, ük, 4–2)

KORÁBBAN
SVÉDORSZÁG–KANADA 3–4
(2–0, 1–0, 0–3, 0–1) – hosszabbítás után
Tampere
Gólütő: Klingberg (1:27, 1–0), Nylander (7:04, 2–0), Friberg (28:23, 3–0), Graves (41:21, 3–1), Dubois (58:07, ee, 3–2), Barzal (58:37, 3–3), Batherson (60:43, ee, 3–4)

NÉMETORSZÁG–CSEHORSZÁG 1–4 (0–2, 0–1, 1–1)
Helsinki
Gólütő: Pastrnák (2:17, ee, 0–1), Cervenka (10:04, ee, 0–2), Krejcí (32:10, ee, 0–3), Seider (53:48, 1–3), Smejkal (58:10, ük, 1–4)

A FOLYTATÁS PROGRAMJA
Május 28. (Tampere)

Elődöntő (a kezdési időpontok még felcserélődhetnek)
13.20:
Finnország–Egyesült Államok
17.20: Kanada–Csehország
Május 29. (Tampere)
14.20: a 3. helyért
19.20: döntő
Az elődöntő párosítása a következők szerint alakul: előbb a csoportkörben elért helyezés, majd a csoportkörben elért pontszám, a gólkülönbség, a szerzett gólok száma, végül a kiemelés rangsorol. A legjobb helyre sorolt játszik a leggyengébbel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik