Vágólapra másolva!
A Eugenie Bouchard múlt hétvégén kilátogatott a Formula–1-es Kanadai Nagydíjra. A 28 éves montreali teniszezőnő meglehetősen vadító öltözetet viselt, amiről természetesen az Instagram-oldalán is közzé tett egy képet.

A világranglista 1437. helyén álló teniszező fehér csipkés melltartós képe hatalmas népszerűségnek örvend a közösségi médiában, két nap alatt már több mint 75 ezren kedvelték a bejegyzést.

A szőke teniszcsillag tavaly márciusában szenvedett vállsérülést, ebben a szezonban pedig még nem lépett pályára. Úgy tervezte, hogy a füves versenyeken visszatér a sérülését követően, de a 2014-ben wimbledoni döntőig menetelő kanadai azonban meggondolta magát és múlt héten bejelentette, hogy nem indul idén Wimbledonban.