Palotaforradalom Párizsban? A pénz döntheti el a Mbappé, Neymar csörtét

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.08.16. 18:36
null
Fotó: AFP
Agyzsibbasztó hazai és külföldi történések ide, forró nyár és még forróbb nyári események oda, ezen a nyáron sem kerülhetjük el, hogy ráncba szedjük a futball topligáinak átigazolásait, és egyáltalán nem mellékesen nagyon sok harasztot megzörgessünk. Sohasem látott árak, sohasem látott fizetések, mindenki eladó és megvehető (még mindig a labdarúgásról beszélünk), nem csoda, hogy a mai szurkoló a legváratlanabb pletyka és hír olvastán sem rezzen már meg. Nézzük, mit adott mára nekünk a nemzetközi piac és a nemzetközi szaksajtó! A mostani körünket szokás szerint Angliában kezdtük, és Olaszországon át érkeztünk el Franciaországba.


Köztudott, hogy a legegyszerűbb és leggyorsabb módja bármilyen közösség szétbomlasztásának, ha egy embert kiemelünk onnan, és a többiek fölé helyezzük. Úgy tűnik, ebbe a cipőbe bújik éppen a PSG, amelynél Kylian Mbappé idén szerződést hosszabbított, világrekord aláírási pénzért és világrekord fizetésért. Jó 150 millió euró az aláírásért, 62 millió euró éves fizetés, per nettó, bónuszok, jutalmak, hűségpénzek, tízmilliók a családnak – a futballvilágban csak a 222 millió euróért és közel 100 millió eurós aláírási pénzekért és ügyvédi költségekért (plusz adó!) megszerzett Neymar tud ezzel konkurálni pénzügyi értelemben, bár az ő éves fizetése mindenestől „csak” 55 millió euró lehet.

 

Lionel Messi Lionel Messi, de Mbappé és Neymar a jelek szerint két dudássá vált egy világcsárdában: a Get French Football News, a L'Équipe és az RMC értesülései szerint Mbappé és Neymar között már régóta feszült a viszony, a vezetőknél mind a ketten fúrták a másikat, és riválisuk eladására vágytak.

A francia lapok szerint ezen a nyáron a PSG világrekordot jelentő összegért felkínálta Neymart a Manchester Citynek, de az üzlet meghiúsult, és aligha ad a brazilért bárki is tengernyi pénzt, még a kínai menekülési útvonal is megszűnt – a két játékos között nyíltan kitört az ellenségeskedés a legutóbbi bajnoki és egy „tizenegyespárbaj” után (Mbappé kihagyott egy büntetőt, a következőt a brazil játékos végezte el, és értékesítette is), majd Neymar a közösségi oldalán olyan portugál nyelvű bejegyzéseket lájkolt, amelyek Mbappét szidták.

„Ezen a mérkőzésen ez volt a sorrend, Kylian lőtt először, logikus, hogy Neymar legyen a következő. Majd meglátjuk, hogyan változik ez a jövőben” – zárta rövidre a „büntetőgate”-et a csapat mestere, Christophe Galtier, akinek kiválasztásában nagy szerepe volt Mbappének is a szerződése értelmében…

Neymar korábban megvívta a maga harcát a tizenegyesekért Edinson Cavanival, ez most nehezebb ügy… Talán Messire kellene bízni az összeset?

Neymar tavaly megújított szerződése 2025-ig szól, egyéves, a játékos által érvényesíthető hosszabbítási opcióval.

 

Galtier a Montpellier elleni bajnoki után elmondta, hogy ő is olvassa a sajtót, lásd a lehetséges érkezőket, és azt sem titkolta, hogy lesznek távozók, és nemcsak azok közül, akik már nem is edzenek velük, hanem olyanok is mehetnek, akik akkor a meccskeret tagjai voltak.

Nem titok, lejárt az argentin csatár, Mauro Icardi ideje Párizsban, a most 29 éves játékost 50 millió euróért vették, feleennyit sem ér most a játékjoga, amelyet az összes jobb topligás csapatnak felajánlott a PSG. Icardi ügynöke neje, a híres-neves Wanda Nara asszony, aki kosarat kapott az összes olasz topklubtól, de jó eséllyel tárgyal most a Manchester Uniteddel – talonban a Galatasaray és az al-Sabab, amely a volt párizsi Grzegorz Krychowiakot és az argentin legendát, Éver Banegát is foglalkoztatja.

Icardi 92 PSG-s mérkőzésén 38 gólt szerzett, 10 gólpasszt adott, de legendásan rossz a viszonya Messivel Wanda Nara asszony és egy szerelmi háromszög miatt…

C'est La Vie… Cherchez la femme! Ilyen az élet… Keresd a nőt! De hogy ennyit forogjon miattuk a transzferkerék is?!

Icardiné bevallotta, hogy az Intertől azért kellett távoznia a férjének, mert már a gyerekeiket is azzal zaklatták az iskolában, hogy édesanyjuk nagyon jóban van Marcelo Brozoviccsal.

Soha nem jó, ha egy játékosnak egy közeli rokona az ügynöke, a PSG vezetősége tudna mesélni a Mbappé, a Messi, a Rabiot és a Neymar család viselt dolgairól, a végszaldó közel 200 millió euróra rúghat esetükben, kiindulva a Neymar-papának járó negyvenmillió eurókból…

Leandro Paredest 2019-ben 40 millió euróért vették, feleennyiért lehet most a Juventusé, a Le Parisien szerint a spanyol nyelven beszélő kis PSG-s közösségnek nagyon nem tetszik, hogy eladják őt. Paredes a fizetésében már megegyezett a torinóiakkal, Párizsban évi bruttó húszmilliót kapott (ennek picivel több, mint a fele a nettó), és fontosnak tartotta kitenni közösségi oldalára, hogy a hétfő esti programja a Juve-bajnoki megtekintése volt.

A nyáron érkező Vitinha, Renato Sanches páros miatt lett szintén létszámon felüli a 33 éves középső középpályás, Ander Herrera (az évi bruttó 15 millió eurót kereső játékos állítólag már megegyezett az Athletic Bilbaóval, és ingyen távozik), a néhány nap múlva krisztusi korba lépő Idrissa Gueye (Fabrizio Romano úgy tudja, hivatalosan is bejelentkezett érte az Everton, az egyik angol lap szerint a szűrő ellátogatott a nyáron egykori csapatához megbeszélni a visszatérést) és az U21-es válogatott Junior Dina Ebimbe, akinek a kegyeiért a Besiktas, az Eintracht Frankfurt, az FC Porto és a Freiburg harcol. A Frankfurt már megegyezett a játékossal, akiért 10 millió eurót fizethet.

A védő Abdou Diallo a Milan és a WHU célpontja, klubja 20-25 millió eurót kér érte.

Gueye evertonos kalandja mellett szól, hogy a középpályást vitte volna a Nottingham Forest, de ebből a futballista nem kért; Georginio Wijnaldumot elkérte ugyebár az AS Roma, jövőre nyolcmillió eurót kell fizetni a hollandért, ha pályára lép csapata mérkőzéseinek felén. Azt még nem tudni, havi 900 ezer eurós nettó bérét milyen arányban fizetik a klubok…

Érdekes, hogy Renato Sanchesért 16 milliót fizetett volna a Milan, azaz többet, mint amennyit a PSG, de a portugál játékos a párizsiakat választotta – mert jól ismeri az edzőt és a sportigazgatót is.

A 35 éves kapus, Keylor Navas cseresorba szorult, olasz lapok szerint biztosan Nápolyban folytatja, a mostani fejedelmi, évi 12-13 milliós nettó (!) bére feléért.

Abdou Diallót és Thilo Kehrert is vinné a West Ham United, utóbbi régóta tárgyal a Sevillával, sikertelenül. A WHU Kehrerért 19 millió eurót fizetne.

A bal oldali és középső védő Teddy Alloh után beeshet pár százezer euró az AC Ajacciótól, de vannak német és holland kérők is, Pablo Sarabia és a Benfica között megálltak a tárgyalások, az egykori csodagyerek Rafinha Brazíliában, az Atlético Mineiróban keresheti tovább korábbi önmagát.

Presnel Kimpembe nagy nyári célpontja a Chelsea-nek, de előbb meg kell szerezni a helyettesét. Nagyon úgy néz ki, a PSG nem adja meg a kért 70 millió eurót az Internek Milan Skriniarért, a védő mestere, Simone Inzaghi azt nyilatkozta a hétvégén, hogy a főnökei nem szóltak neki, hogy eladnák a játékost. Egy francia újságíró, Saber Desfarges szerint a PSG érdeklődése a monacói Axel Disasi felé fordult, aki 24 éves, és a védelem összes posztján bevethető.

A PSG sportigazgatója, Luis Campos korábban kiszemelte már magának a Sporting húszéves középső védőjét, Goncalo Inációt, talán ő lehet a befutó? A Leicester City üstökösének, Wesley Fofanának az árát 90 millió euró környékére verték fel az angol érdeklődők, Camposék monitorozzák állítólag a lipcsei Mohamed Simakan helyzetét is.

Egy angol újság szerint Marcelo Brozovic (Inter) egyik kérője a PSG, nagyon örülne érkezésének nyilván az Icardi-klán (Maxi López tavaly visszavonult), de a szakértők szerint ő csak C-tervnek számít az eindhoveni Ibrahim Sangaré és nápolyi Fabián mögött a középpályára.

Fabián nemzetközi szinten nem túl ismert, de a Barcelona és a Real Madrid elől sikerülhet elhozni őt. A L'Équipe szerint a játékos minden új szerződési ajánlatot elutasított Nápolyban, az első bajnokira nem nevezték, mert a franciákkal már meg is egyezett. A klubok is úton vannak efelé: a Nápoly által kért 30 és a PSG által felajánlott 25+1 millió között nincs nagy differencia.

Ellenben a La Gazzetta dello Sport szerint csak nettó ötmilliós bért ígértek neki, és ennél a spanyol „csábítók” mellett a Manchester United és a West Ham is jobb ajánlattal állt elő…

Az őstehetség Arnaud Kalimuendót sikerült 20+5 millió euróért elkótyavetyélni, bár érkezett a szintén húszéves Hugo Ekitiké, 36 milliós opciós kölcsönbe.

A következő célpont francia és angol lapok egyöntetű véleménye szerint Marcus Rashford, akinek talán jót tenne a váltás, és nyilván beszámolnák az árába Icardit.

Nem meglepő módon Camposéknak akad egy portugáliai kiszemeltjük is, azonban Goncalo Ramos másik kérője a Benficához egy 41 millió eurós ajánlattal bekopogtató Newcastle United.

Csak a baj van az internettel…
Csak a baj van az internettel…

 

Mint látjuk, Párizsban is rövid, de forró a nyár.

Neymart a fizetése és egyéb járandóságai, bónuszai miatt nehéz lesz eladni, a korábbi híreket összerakva maximum egy Bernardo Silva, Neymar cserét lehetett volna elképzelni. Silva ügynöke a PSG-vel is jó kapcsolatot ápoló Jorge Mendes, a két játékos játékjogának az értéke nagyjából egyenlő, és a gazdasági Fair Play színe előtt is kedves talán egy csere. Bernardo Silvát „szólóban” 100 millióért adná el a City, írták többször is a brit lapok ezen a nyáron, és Silva remekül illeszkedne a PSG-be, három honfitársa mellett játszhatna a középpályán, a sportigazgató Campos is portugál – azonban Silva családja mindenképpen Barcelonába szeretne költözni, és Jorge Mendes a nyáron többször tárgyalt az FC Barcelona elnökével, Joan Laportával.

A Mundo Deportivo úgy tudja, Silva már elbúcsúzott a manchesteri szurkolóktól, a családja tűkön ülve várja a nagy bejelentést.

Az FC Barcelona nyári transzfertevékenysége maga a pénzügyi csoda, igaz, az FFP-t már évek óta vidáman kerülgeti a PSG is, a német és a spanyol futballvezetők minden berzenkedése ellenére, és a várható eladásokkal együtt is jelentős új összegeket kell a tulajdonosnak a költségvetésbe passzíroznia, változatos jogcímeken.

Hogy mi lesz a nevezetes tizenegyespárbaj vége?

A tapasztalatok szerint egy nagy, látványos kibékülés és nyilvános összeölelkezés…

A hét elején találkozott ez ügyben egymással Neymar, Mbappé, Galtier és Campos, a sportigazgató elmondta, hogy nem szabad a személyes vitákat a nyilvánosság elé vinni, egyébként meg elsimították egymás között az ügyet. A L'Équipe megtudta, hogy Mbappé a múlt héten nagyon rossz hangulatban volt az edzéseken, és senki nem sejti, mi lehet ennek az oka. A Le Parisien szerint az idősebb játékosok, közöttük Sergio Ramos, beszéltek a két támadóval, akik megkapták a fejmosást Campostól, majd kibékültek egymással.

„Jó játékos vagy, és ez az, ami számít” – mondta állítólag Neymarnak Campos, akinek nem tetszettek Mbappé mérkőzés alatti gesztusai sem.

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2022 NYARA

AC AJACCIO
Érkezett:
Thomas Mangani (Angers, ingyen), Romain Hamouma (St.-Étienne, ingyen), Clément Vidal (Montpellier, kölcsönből vissza, ingyen), Kevin Spadanuda (Aarau), Fernand Mayembo (Le Havre, 300 000 euró), Gideon Mensah (RB Salzburg), Joann Tuzgar (Troyes, i.)
Kölcsönből vissza: Tony Njiké (Cholet), Simon Elisor (Villefranche)
Távozott: Gédéon Kalulu (Lorient, ingyen), Tony Njiké (Arges, i.), Jean-Philippe Krasso (St.-Étienne), Gaëtan Courtet (Guingamp)
Kölcsönbe: Simon Elisor (Seraing)

ANGERS SCO
Érkezett:
Yahia Fofana (Le Havre, i.), Himad Abdelli (Le Havre, i.), Miha Blazic (Ferencváros, i.), Adrien Hunou (Minnesota United), Iljesz Csetti (Eszperansz Tunisz), Cédric Hountondji (Clermont Foot, 2 000 000), Ousmane Camara (Paris FC, 2 200 000)
Kölcsönbe: Abdallah Sima (Brighton)
Kölcsönből vissza: Farid el-Melali (Pau), Antonin Bobichon (Nancy), Sada Thioub (St.-Étienne), Paul Bernardoni (St.-Étienne), Rasid Aliui (Kortrijk), Lois Diony (Crvena zvezda)
Távozott: Mohamed-Ali Cho (Real Sociedad, 12000000 euró), Jimmy Cabot (Lens, 2000000 euró), Antoni Mandréa (Caen, i.), Mathias Pereira Lage (Brest, i.), Thomas Mangani (AC Ajaccio, i.), Romain Thomas (Caen, i.), Ismaël Traoré (Metz, i.), Danijel Petkovics (szerződése lejárt), Stéphane Bahoken (Kasimpasa, i.), Vincent Manceaux (Guingamp, i.), Angelo Fulgini (Mainz, 5 000 000), Casimir Ninga (Anorthosis), Enzo Ebosse (Udinese, 4 000 000)

AJ AUXERRE
Érkezett:
Youssouf M'Changama (Guingamp, i.), Denys Bain (Brest, i.), Kays Ruiz-Atil (egyesület nélküli), Brayann Pereira (Lens B, i.), Benoit Costil (Bordeaux, i.), Rayan Raveloson (Los Angeles Galaxy, 1 750 000), Nuno da Costa (Nottingham Forest), M'Baye Niang (Bordeaux, i.)
Kölcsönből vissza: Kenji-Van Boto (Pau)
Távozott: Carlens Arcus (Vitesse, i.), Gautier Lloris (Le Havre, i.)
Kölcsönből vissza: Alexis Trouillet (Nice)

STADE BREST
Érkezett:
Noah Fadiga (Heracles Almelo, 350000), Karamoko Dembélé (Celtic, i.), Mathias Pereira (Angers, i.), Asraf Dari (Vidad, 2 700 000), Pierre Lees-Melou (Norwich City, 2 300 000), Iszlam Szlimani (Sporting CP, i.)
Kölcsönből vissza: Romain Philippoteaux (Dijon)
Távozott: Noé Sow (Pau FC, i.), Paul Lasne (Paris FC, i.), Denys Bain (Auxerre, i.), Julien Faussurier (Sochaux, i.)
Kölcsönbe: Gautier Larsonneur (Valenciennes)
Kölcsönből vissza: Martín Satriano (Inter), Lucien Agoumé (Inter), Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz)

CLERMONT FOOT 63
Érkezett:
Maxime Gonalons (Granada, i.), Neto Borges (Genk, i.), Mehdi Zeffan (egyesület nélküli), Brandon Baiye (Austria Lustenau), Komnen Andric (Dinamo Zagreb, 1 000 000), Jérémie Bela (Birmingham City, i.), Mateusz Wieteska (Legia Warszawa, 1 300 000)
Kölcsönből vissza: Muhammed Cham (Austria Lustenau )
Távozott: Salis Abdul Samed (Lens, 5000000), Akim Zedadka (Lille, i.), Till Cissokho (Quevilly Rouen, kv., i.), Arthur Desmas (AC Le Havre), Vital Nsimba (szl.), Mohamed Bayo (Lille, 14 000 000), Cédric Hountondji (Angers, 2 000 000), Oriol Busquets (Arouca, i.), Sofyan Chader (Luzern, 400 000)
Kölcsönből vissza: Lucas Da Cunha (Nice), Pierre-Yves Hamel (Lorient)

RC LENS
Érkezett:
Adam Buksa (New England Revolution, 6000 0000), Salis Abdul Samed (Clermont Foot, 5000000), Jimmy Cabot (Angers, 2000000), Lukasz Poreba (Zaglebie Lubin, i.), Lois Openda (FC Bruges, 9 800 000), Brice Samba (Nottingham Forest, 5 000 000)
Kölcsönből vissza:
Tom Ducrocq (Bastia), Ismaël Boura (Le Havre), Simon Banza (Famalicao), Steven Fortes (Oostende), Gaëtan Robail (Valenciennes)
Távozott: Corentin Jean (Inter Miami, 1090000), Yannick Cahuzac (visszavonult), Brice Samba (Nottingham Forest, 5 000 000), Cheick Doucouré (Crystal Palace, 21 300 000), Simon Banza (SC Braga, 5 000 000), Gaëtan Robail (Atromitosz, i.), Jonathan Clauss (Marseille, 7 500 000)
Kölcsönből vissza: Arnaud Kalimuendo (PSG)

LILLE OSC
Érkezett:
Alexsandro (Chaves, 2000000), Jonas Martin (Rennes, i.), Akim Zedadka ( Clermont Foot, i.), Mohamed Bayo (Clermont Foot, 14 000 000), Rémy Cabella (Montpellier, i.), Ismaily (Sahtar Doneck, i.), Bafodé Diakité (Toulouse, 3 000 000), Alan Virginius (Sochaux, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Lucas Chevalier (Valenciennes), Yusuf Yazici (CSZKA Moszkva)
Távozott: Sven Botman (Newcastle United, 37000000), Zeki Celik (Roma, 7000000), Burak Yilmaz (Fortuna Sittard, i.), Xeka (szl.), Jérémy Pied (szl.), Oresztisz Karnezisz (visszavonult), Hatem Ben Arfa (szl.), Domagoj Bradaric (Salernitana, 5 000 000), Renato Sanches (PSG, 15 000 000), Amadou Onana (Everton, 36 000 000), Kouadio-Yves Dabila (Paris FC)
Kölcsönből vissza: Ivo Grbic (Atlético Madrid)

FC LORIENT
Érkezett:
Darlin Yongwa (Chamois Niort, 1500000), Gédéon Kalulu (AC Ajaccio, i.), Yvon Mvogo (RB Leipzig), Montasszar Talbi (Rubin Kazany, 1 500 000)
Kölcsönbe: Chrislain Matsima (Monaco)
Kölcsönből vissza: Julien Ponceau (Nimes), Umut Bozok (Kasimpasa), Pierre-Yves Hamel (Clermont Foot), Adrian Grbic (Vitesse), Loris Mouyokolo (Bourg-Péronnas), Taofeek Ismaheel (Valerenga)
Távozott: Pierre-Yves Hamel (Paris FC, 1000000), Jérome Hergault (szl.), Jérémy Morel (szl.), Houboulang Mendes (Almería, i.), Moritz Jenz (Celtic), Fabien Lemoine (szl.)
Kölcsönbe: Taofeek Ismaheel (Beveren), Loris Mouyokolo (Rodez), Sambou Soumano (Eupen)

OLYMPIQUE LYON
Érkezett:
Johann Lepenant (Caen, 4250000), Corentin Tolisso (Bayern München, i.), Alexandre Lacazette (Arsenal, i.), Rémy Riou (Caen, i.), Nicolás Tagliafico (Ajax, 4 200 000)
Kölcsönből vissza: Florent Da Silva (Villefranche), Youssouf Koné (Troyes), Cenk Özkacar (Leuven)
Távozott: Malcolm Barcola (Tuzla City, i.), Pape Cheikh (Arisz, i.), Jason Denayer (szl.), Léo Dubois (Galatasaray, 2 500 000), Lenny Pintor (St.-Étienne)
Kölcsönbe: Habib Keita (Kortrijk), Cenk Özkacar (Valencia, 500 000)
Kölcsönből vissza: Tanguy Ndombélé (Tottenham), Emerson Palmieri (Chelsea)

OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett:
Pau López (Roma, kv., 12000000), Mattéo Guendouzi (Arsenal, kv., 11000000), Cengiz Ünder (Roma, kv., 8400000), Arkadiusz Milik (Napoli, kv., 8000000), Isaak Touré (Le Havre, 550000), Luis Suárez (Granada, 10 000 000), Chancel Mbemba (Porto, i.), Jonathan Clauss (Lens, 7 500 000), Jordan Veretout (Roma, 11 000 000), Alexis Sánchez (Inter, i.), Eric Bailly (Manchester United, 2 000 000)
Kölcsönbe: Nuno Tavares (Arsenal), Rubén Blanco (Celta Vigo), Issa Kaboré (Manchester City)
Kölcsönből vissza: Samuel Gigot (Szpartak Moszkva), Jordan Amavi (Nice), Nemanja Radonjics (Benfica), Kevin Strootman (Cagliari)
Távozott: Lucas Perrin (Racing Strasbourg, kv., 1500000), Boubacar Kamara (Aston Villa, i.), Steve Mandanda (Rennes, i.), Álvaro González (szerződését felbontották), Luan Peres (Fenerbahce, 5 230 000)
Kölcsönbe: Nemanja Radonjics (Torino), Luis Henrique (Botafogo), Konrad de la Fuente (Olympiakosz), Pol Lirola (Elche), Kevin Strootman (Genoa), Arkadiusz Milik (Juventus, 900 000)
Kölcsönből vissza: Amin Harit (Schalke), William Saliba (Arsenal)

AS MONACO
Érkezett:
Minamino Takumi (Liverpool, 15000000), Maghnes Akliouche (Monaco B), Breel Embolo (Borussia Mönchengladbach, 12 500 000), Mohamed Camara (RB Salzburg, 15 000 000), Malang Sarr (Chelsea, 1 000 000)
Kölcsönbe: Thomas Didillon (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Sztrahinja Pavlovics (Basel), Willem Geubbels (Nantes), Anthony Musaba (Heerenveen), Antonio Barreca (Lecce), Benjamin Lecomte (Atlético Madrid)
Távozott: Aurélien Tchouameni (Real Madrid, 80000000), Sztrahinja Pavlovics (RB Salzburg, 7000000), Pietro Pellegri (Torino, kv., 5000000), Jean-Eudes Aholou (Racing Strasbourg, kv., 3000000), Cesc Fabregas (Como, i.), Vito Mannone (szl.), Djibril Sidibé (szl.), Antonio Barreca (Cagliari, i.)
Kölcsönbe: Benjamin Lecomte (Espanyol), Radoslaw Majecki (Cercle Bruges), Pelé (Famalicao), Jean Marcelin (Cercle Bruges), Chrislain Matsima (Lorient)

MONTPELLIER HSC
Érkezett:
Théo Sainte-Luce (Nimes, i.), Arnaud Nordin (St.-Étienne, i.), Vahbi Kazri (St.-Étienne, i.), Christopher Jullien (Celtic, 1 000 000)
Kölcsönbe: Faitout Maouassa (FC Bruges), Falaye Sacko (Guimaraes)
Távozott: Florent Mollet (Schalke, 500000), Mihailo Risztics (Benfica, i.), Clément Vidal (AC Ajaccio, kv., i.), Junior Sambia (Salernitana, i.), Ambroise Oyongo (szl.), Rémy Cabella (Lille, i.)
Kölcsönbe: Gabriel Bares (Thun)
Kölcsönből vissza: Thuler (Flamengo), Nicholas Gioacchini (Caen)

FC NANTES
Érkezett:
Moussa Sissoko (Watford, 2000000), Mostafa Mohamed (Galatasaray, 250 000)
Kölcsönbe: Evann Guessand (Nice)
Kölcsönből vissza: Abdoul Kader Bamba (Amiens)
Távozott: Randal Kolo Muani (Eintracht Frankfurt, i.), Roli Pereira de Sa (Sochaux, i.), Jean-Kévin Augustin (Basel, i.), Kalifa Coulibaly (szl.)
Kölcsönből vissza: Wylan Cyprien ( Parma), Osman Bukari (Gent), Willem Geubbels (Monaco)

OGC NICE
Érkezett:
Marcin Bulka (PSG, kv., 2000000), Rares Ilie (FC Rapid, 5 000 000), Kasper Schmeichel (Leicester City, 1 000 000), Mattia Viti (Empoli, 13 000 000), Aaron Ramsey (Juventus, i.), Alexis Beka Beka (Lokomotív Moszkva, 12 000 000)
Kölcsönbe: Nicolas Pépé (Arsenal)
Kölcsönből vissza: Lucas Da Cunha (Clermont Foot), Ibrahim Cissé (Le Mans), Dan Ndoye (Basel), Alexis Trouillet (Auxerre), Jean N'Guessan (Lausanne)
Távozott: Walter Benítez (PSV, i.), Dan Ndoye (Basel, kv.), Andy Pelmard (Basel, 2000000), Ihsan Sacko (Avranches, i.), Danilo Barbosa (Botafogo, i.), Ibrahim Cissé (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Jean N'Guessan (Nimes), Evann Guessand (Nantes)
Kölcsönből vissza: Jordan Amavi (Marseille), Justin Kluivert (Roma)

FC PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett:
Vitinha (Porto, 41500000 euró), Nuno Mendes (Sporting CP, kölcsön után végleg, 38000000), Renato Sanches (Lille, 15 000 000), Nordi Mukiele (RB Leipzig, 12 000 000)
Kölcsönbe: Hugo Ekitike (Reims)
Kölcsönből vissza: Thierno Baldé (Le Havre), Sergio Rico (Mallorca), Rafinha (Real Sociedad), Pablo Sarabia (Sporting CP), Arnaud Kalimuendo (Lens), Timothée Pembélé (Bordeaux)
Távozott: Alphonse Areola (West Ham, kölcsön után végleg, 9300000), , Marcin Bulka (Nice, kölcsön után végleg, 2000000), Xavi Simons (PSV, i.), Ángel Di María (Juventus, i.), Arnaud Kalimuendo (Rennes, 20 000 000), Thierno Baldé (Troyes), Thilo Kehrer (West Ham, 12 000 000)
Kölcsönbe: Colin Dagba (Strasbourg), Georginio Wijnaldum (Roma), Junior Dina Ebimbe (Frankfurt)

STADE REIMS
Érkezett:
Andreaw Gravillon (Inter, kv., 3500000), Emmanuel Agbadou (Eupen, 2600000), Maxime Busi (Parma, kv.), Kamory Doumbia (Reims B), Patrick Pentz (Austria Wien, i.)
Kölcsönbe: Folarin Balogun (Arsenal U21), Ito Junia (Genk, 10 000 000)
Kölcsönből vissza: Fodé Doucouré (Red Star), Mamadou Mbow (Nimes), N'Dri Philippe Koffi (Pacos Ferreira), Kaj Sierhuis (Heracles Almelo), Rafik Guitane (Marítimo), Dereck Kutesa (Zulte Waregem), Dario Maresic (LASK), Timothé Nkada (Orléans), Ghislain Konan (al-Nasszr, i.)
Távozott: Sambou Sissoko (Seraing, i.), Moussa Doumbia (Sochaux, i.), Ghislain Konan (al-Nasszr, i.), Fodé Doucouré (Red Star), Predrag Rajkovics (Mallorca, 2 000 000), Moreto Cassama (Omonia Nikosia, 1 500 000)
Kölcsönbe: Dario Maresic (Istra), Hugo Ekitike (PSG), Fraser Hornby (Oostende), N'Dri Philippe Koffi (Pacos Ferreira)

FC STADE RENNES
Érkezett:
Steve Mandanda (Marseille, i.), Arthur Theate (Bologna, 19 000 000), Arnaud Kalimuendo (PSG, 20 000 000)
Kölcsönbe:
Joe Rodon (Tottenham)
Kölcsönből vissza:
Yann Gboho (Vitesse), James Léa Siliki (Middlesbrough), Matthis Abline (Le Havre)
Távozott: Najef Aguerd (West Ham, 35000000), Jonas Martin (Lille, i.), Jérémy Gélin (Amiens, i.), Jérémy Gélin (Amiens, i.), Mathys Tel (Bayern München, 20 000 000), James Léa Siliki (Estoril Praia, i.), Metehan Güclü (Emmen, i.), Yann Gboho (Cercle Bruges, i.)
Kölcsönbe: Andy Diouf (Basel)

RC STRASBOUG ALSACE
Érkezett:
Jean-Eudes Aholou (Monaco, kv., 3000000), Lucas Perrin (Marseille, kv., 1500000), Thomas Delaine (Metz, i.)
Kölcsönbe: Colin Dagba (PSG), Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz)
Kölcsönből vissza: Lebo Mothiba (Troyes), Bingourou Kamara (Charleroi), Mahamé Siby (Paris FC), Marvin Senaya (Sochaux), Mehdi Chahiri (Caen)
Távozott: Mahamé Siby (Malmö, 1000 0000), Anthony Caci (Mainz, i.), Majeed Waris (Anorthosis Famagusta, i.), Mahamé Siby (Malmö FF, 1 000 000)
Kölcsönbe: Marvin Elimbi (Orléans), Mehdi Csahiri (Paris FC), Moise Sahi Dion (Annecy), Marvin Senaya (Rodez)
Kölcsönből vissza: Frédéric Guilbert (Aston Villa)

FC TOULOUSE
Érkezett:
Thijs Dallinga (Excelsior Rotterdam, 2500000), Zakaria Abuhlal (AZ, 2000000), Oliver Zandén (Elfsborg, 1 500 000), Zakaria Abuhlal (AZ, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Kalidou Sidibé (Quevilly Rouen)
Távozott: Bafodé Diakité (Lille, 3 000 000), Kalidou Sidibé (Quevilly Ruen)

ESTAC TROYES
Érkezett:
Sávio (Atlético Mineiro, 6500000), Jackson Porozo (Boavista, 3500000), Andreas Bruus (Bröndby, 1 500 000), Wilson Odobert (PSG U19, i.), Iké Ugbo (Genk, 5 700 000)
Kölcsönbe: Rony Lopes (Sevilla), Papa Ndiaga Yade (Metz)
Kölcsönből vissza: Mahamadou Dembélé (Pau), Jimmy Giraudon (Leganés), Rui Pires (Pacos Ferreira)
Távozott: Giulian Biancone (Nottingham Forest, 10000000), Sébastien Renot (Versailles, i.), Jimmy Giraudon (St.-Étienne, i.), Dylan Chambost (St.-Étienne, i.), Rui Pires (Pacos Ferreira, i.), Ualid el-Haddzsam (Le Havre), Suk Hjun Dzsun (szerződését felbontották), Joann Tuzgar (AC Ajaccio, i.)
Kölcsönbe: Metinho (Lommel), Sávio (PSV), Nasszim Csadli (Lommel)
Kölcsönből vissza: Iké Ugbo (Genk), Lebo Mothiba (Racing Strasbourg), Youssouf Koné (Olympique Lyon)

Vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva kedd reggel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik