Szerződést hosszabbított a Debrecen a sikeredzőjével

SZILÁGYI Zoltán DVSC Schaeffler kézilabda
Debrecen, 2022. május 20. Szilágyi Zoltán, a bronzérmes DVSC Schaeffler csapat vezetőedzője ünnepel a női kézilabda NB I-ben játszott DVSC Schaeffler - Győri Audi ETO KC mérkőzés után a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban 2022. május 20-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Szilágyi Zoltán, a Debrecen női kézilabdacsapatának vezetőedzője pénteken meghosszabbította szerződését.

A bajnokság élvonalában, valamint az Európa-liga csoportkörében szereplő klub közleménye szerint a tavaly nyáron érkezett szakvezető megállapodása jövő nyárig szólt, a hosszabbításnak köszönhetően pedig immár 2025-ig érvényes.

Szilágyi Zoltán, a bronzérmes DVSC Schaeffler csapat vezetőedzője Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szilágyi irányításával az előző szezonban bronzérmet szerzett a DVSC, így 11 év után végzett újra dobogós helyen az NB I-ben. Az edzőt időközben a női juniorválogatott élére is kinevezték.

"Egy percig sem gondolkoztam a válaszon, amikor az ügyvezetőnk először beszélt a szerződés meghosszabbításáról, sőt egy kicsit már vártam is. Érzem a klubnál a személyem iránti bizalmat, ami egy edzőnek nagyon fontos, s persze szeretek ezzel a csapattal dolgozni" - nyilatkozta Szilágyi Zoltán, aki eddig 31 bajnoki meccsen irányította a DVSC-t, mérlege 25 győzelem és hat vereség.