Haaland megsérült, óriási bajban a Manchester City

fbl Horizontal
Haaland minden bizonnyal rekordmennyiségű találattal lesz gólkirály
Vágólapra másolva!
Erling Haaland lágyéksérülés miatt elhagyta a norvég labdarúgó-válogatott edzőtáborát és nem játszik hazája első két Európa-bajnoki selejtezőjén.

A norvég szövetség keddi bejelentése szerint a Manchester City bombaformában lévő támadója klubja Burnley elleni, szombati FA Kupa-találkozója után fájlalta a sérült testrészt, a hétfői vizsgálatok után pedig kiderült, nem tud pályára lépni együttese első két Eb-selejtezőjén.

Haaland kiesése óriási probléma lenne a Manchester Citynek Forrás: AFP/Oli Scarff

Haaland - aki múlt kedden a Bajnokok Ligájában az RB Leipzig ellen öt, majd a szombati kupameccsen három gólt szerzett - már el is hagyta a norvég válogatott marbellai edzőtáborát és további kivizsgálásra visszautazott Manchesterbe.

A 22 éves támadó a mostani idényben 37 tétmérkőzésen 42 találatnál jár.

A norvégok a selejtező A csoportjában előbb szombaton Málagában a spanyolok, majd jövő kedden Batumiban a georgiaiak vendégei lesznek. Az ötösben még Skócia és Ciprus szerepel