Az észtek kapitánya a magyar fociválogatottat dicsérte

Mattias Käit (balra), az észt válogatott középpályása és Thomas Häberli szövetségi kapitány
Vágólapra másolva!
Részben kísérletezésre szánja a csütörtöki, magyarok elleni barátságos mérkőzést az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Thomas Häberli, és hangsúlyozta, hogy ezzel együtt jó eredményt szeretnének elérni a Puskás Arénában.

"Az elmúlt időszakban tettünk egy lépést előre, de a nyolc veretlen meccs ellenére javítani kell a teljesítményen, mert Belgium, Svédország és Ausztria révén három erős ellenfél lesz az Európa-bajnoki selejtezőcsoportunkban" - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a svájci szakember, aki abban bízik, hogy a jó sorozat megváltoztatta a játékosok hozzáállását és javított az önbizalmukon.

A 48 éves szakvezető kifejtette, azért választották a magyar csapatot ellenfélül, mert kemény rivális, amely Ausztriával azonos szintet képvisel, ráadásul várakozása szerint ugyanúgy 3-4-3-as rendszerben futballozik, mint az osztrák válogatott, amellyel hétfőn csapnak össze.

- mondta az MTI érdeklődésére Marco Rossi együtteséről Häberli, aki a csütörtöki találkozóval kapcsolatban úgy fogalmazott, kicsit kísérleteznek, mert októberig nem lesz másik barátságos meccsük, melyen ezt megtehetnék, de közben jó eredményre is vágynak.

Mattias Käit (balra), az észt válogatott középpályása és Thomas Häberli szövetségi kapitány Forrás: MTI/Mónus Márton

A futballisták részéről a 24 éves Mattias Käit arról beszélt, várta a válogatott összetartását, mert szeretnek együtt játszani.

"Ki akarunk jutni az Eb-re, ami becsvágyó cél,

de Magyarország jó kezdetet jelenthet ezen az úton. Kísérletezhetünk és pontrúgás-variációkat gyakorolhatunk. A nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozat jó érzés, de a tavalyi ellenfelek kevésbé voltak erősek, mint az ideiek lesznek" - fogalmazott a Rapid Bucuresti középpályása, aki a magyar csapatot erősnek tartja, főleg a labdaszerzések utáni gyors előre játékot és a gólerős csatárokat emelte ki.

A mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában az osztrák Walter Altmann sípjelére, a találkozót az M4 Sport közvetíti.