Nyári Dia gyerekkori álma valósul meg a budapesti atlétikai vb-vel

Nyári Dia
Nyári Dia gyerekkori álma valósul meg az atlétikai vb-vel
Vágólapra másolva!
Nyári Dia színésznő nem csak beszél a futásról, hanem napi rendszerességgel űzi is, mi sem bizonyítja jobban, hogy miután nem rég Barcelonában harmadjára is teljesítette a maratoni távot, a hétvégén újra rajthoz állt.

A színésznő ezúttal az NN City Run 11 km-es versenyszámában indult, ahol nem csak a mozgás öröméért, de a Budapesti Atlétikai Világbajnokság nagyköveteként az augusztusi világversenyhez kapcsolódó, Sulihős programok népszerűsítéséért is futott - sőt még arra is maradt energiája, hogy kipróbálja a vb helyszíni aktivitásait is.

– mondta a verseny után Dia.

Nyári Dia gyerekkori álma valósul meg az atlétikai vb-vel Forrás: Budapest 2023 Zrt./Zsigmond Laszlo Hungary (Aips Member)

A budapesti rendezésű világversenyig kevesebb mint 140 nap van hátra, és már több mint 150 ezer jegy talált gazdára.

Persze bőven van még hely a lelátókon, ezért mindenképpen érdemes csatlakozni az ingyenes vagy kedvezményes belépőkkel kecsegtető felhívásokhoz.

Például az iskolák számára indult a Sulihős programhoz, amire eddig már több, mint 300 iskola jelentkezett. A nagy népszerűségre való tekintettel még húsvét után is lehet csatlakozni azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek vállalják, hogy tavaszi testnevelés órákon hét héten át az atlétika kerül fókuszba. A vállalásért 23 db ingyen jegyet kapnak a világbajnokságra, melyet annak első napján használhatnak fel, ezen túl pedig arra is lesz lehetőség, hogy a gyerekek jelentős csoportos kedvezménnyel látogassanak ki a vb többi versenynapjára.

A színésznő a budapesti atlétikai világbajnokság nagyköveteként a sportolásra buzdít mindenkit Forrás: Budapest 2023 Zrt./Zsigmond Laszlo Hungary (Aips Member)

A Sulihős mellett a felnőttek számára a Hétköznapi hős eseménysorozat tartogat kedvezményes belépőket. Ehhez csupán be kell lépni a Hősök tere szurkolói klubba és részt venni a Hétköznapi hős eseménysorozat bármely versenyén, hogy aztán egy kis mozgásért cserébe személyesen is átélhessék a vb történelmi pillanatait és semmihez sem hasonlítható élményét - akár Nyári Dia mellett szurkolva.

A lelátóról izgulni a versenyszámokban indulókért összehasonlíthatatlan a tv készülék előtti szurkolással. Szinte testközelből látni az atléták versenyét, mindezt ráadásul itt Budapesten, egy csodálatos stadionban, olyan közösségi élmény lesz, ami a nyár egyik legszebb pillanatainak ígérkezik – mondta Dia.