NB I: a Mol kiszáll, nem finanszírozza tovább a Fehérvárt

Vágólapra másolva!
2023.06.02. 11:43
null
A Mol nem hosszabbítja meg a szponzori szerződését a Fehérvár FC Kft.-vel (Fotó: Török Attila)
A Mol nem hosszabbítja meg a szponzori szerződését a Fehérvár FC Kft.-vel – áll az előbbi szervezet által küldött sajtóközleményben. A társaság 2010-ben kötött főszponzori szerződést a futballklubbal, 2018 júliusától pedig névadója is lett az együttesnek. A vállalat 13 éven át járult hozzá a fehérvári labdarúgócsapat sikereihez. 

 

„Nem hosszabbítja meg a Mol a szponzori szerződését a Fehérvár FC Kft-vel. A társaság 2010-ben kötött főszponzori szerződést a futballklubbal, 2018 júliusától pedig névadója is lett az csapatnak. A vállalat 13 éven át járult hozzá a fehérvári labdarúgó csapat sikereihez.
A Mol a nemzeti bajnokság színvonalának javulása, illetve a magyar labdarúgásban körvonalazódó szervezeti változások miatt döntött úgy, hogy 2010-től szponzorként lép be a magyar labdarúgó-bajnokságba. Az együttműködés nyomán a székesfehérvári klub a nemzeti bajnokság meghatározó csapatává vált és tisztességgel állt helyt az európai kupaporondon is.
A futballklub ez idő alatt három bajnoki címet szerzett (2011, 2015, 2018), elhódította a Magyar Kupát (2019) kétszer lett Szuperkupa-győztes (2011, 2012) és két alkalommal bejutott az Európa-liga csoportkörébe (2012, 2018). Emellett a klub több játékost adott a válogatottnak is.
Köszönjük az elmúlt 13 évet! A magyar sport meghatározó támogatójaként kiemelkedően sikeres volt az együttműködésünk. A Fehérvár FC tulajdonosával elindított közös munka célja az volt, hogy itthon is létre hozzunk egy professzionális labdarúgó klubot, ahol tiszták a folyamatok, hosszú távon biztosítottak a feltételek és üzleti alapokon nyugszik a működés. Bízunk abban, hogy ez a váltás, az új impulzusok jó hatással lesznek az egyesületre, a városra és újra a sikeres pályára terelik a csapatot. Köszönjük a klub valamennyi játékosának, szakemberének és vezetőjének a közös munkát és az elmúlt éveket. 2010-óta a magyar labdarúgás nemzetközi mércével is nagyot lépett előre, és minden magyar büszke lehet az eredményekre” – mondta Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.
A MOL évek óta elkötelezett támogatója a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, a magyar válogatottnak és 2020 óta névadó szponzora a Magyar Kupának is. Emellett tevékenyen részt vesz a dunaszerdahelyi DAC, a Topolya FC és a Sepsi OSK támogatásban is.”

A Fehérvár a saját médiafelületein – amelyeken továbbra is markánsan jelen vannak a Mol-logók, vélhetően csak június 30-ig, a szerződés lejártáig – pénteken nem kommunikált a témával kapcsolatban. Lapunk érdeklődésére a klub sajtóosztálya azt közölte: az egyesület egyelőre nem kíván további részleteket megosztani az üggyel kapcsolatban. Kérdés továbbá, hogy vajon a MOL Aréna névszponzorációja megmarad-e vagy a szakítás arra is vonatkozik.

A Mollal való együttműködés nyomán a korábban csaknem csődbe jutott, vergődő székesfehérvári klub az anyagi lehetőségeket tekintve sokak által irigyelt egyesületté vált, és hamar meghatározó csapatává vált az NB I-nek, majd tisztességgel helytállt az európai kupaporondon is. A 2010–2011-es idényben története során először megnyerte a bajnokságot Mezey György vezetőedző irányításával. Az ő utódjául kinevezett, játékosként kétszeres Bajnokok Ligája-győztes portugál Paulo Sousa munkája révén pedig az európai sikerek is megérkeztek.

A 2012–2013-as Európa-liga selejtezőjében a Sousa-csapat kiverte a Slovan Bratislavát, a belga Gentet és a török Trabzonsport is, így története során először jutott be a csoportkörbe, ahol kezdésként a vezetőedző hazájának prominens csapatát, a lisszaboni Sportingot győzte le varázslatos játékkal 3–0-ra a székesfehérvári stadionban. A csoportkör negyedik fordulójában úgy utazott Bázelbe a csapat, hogy amennyiben nyer, már biztosan továbbjut a csoportból (nem nyert, és aztán végül nem is jutott tovább). Sousa főleg a nemzetközi porondon ért el feltűnést keltő sikereket, bajnokságot nem nyert a csapattal, megtette ezt viszont az általa Magyarországra hozott korábbi munkatársa, a spanyol Joan Carrillo, aki 2015-ben a második aranyéremhez segítette a csapatot.

A harmadikat 2018-ban pedig a szerb Marko Nikolics vezetésével érték el a piros-kékek, a szerb mester 2019-ben Magyar Kupa-győzelmet is elért a csapattal, a Groupama Arénában rendezett döntőben a Honvédot győzte le 2–1-re az akkor már egy éve Mol Vidi FC néven ismert csapat, amely egy idény után, 2019 nyarán Mol Fehérvár FC-re változtatta a nevét. Marko Nikoliccsal a 2018–2019-es idényben másodszor jutott fel az Európa-liga főtáblájára a Vidi (kevés hiányzott a BL-csoportkörhöz is az AEK Athén ellen, egyetlen gól), a csoportellenfelek között volt a Chelsea is, amellyel idehaza, a Ferencváros pályáján „albérletben” 2–2-es döntetlent játszott, és a londoni Stamford Bridge-en is csak 1–0-s vereséget szenvedett. Mindezt úgy, hogy 2018 novemberében átadott saját új stadionja, edző- és utánpótlásközpontja elkészültéig éveken át Felcsúton készült és játszotta a hazai meccseit, míg az Európa-liga-csoportmeccseket a ferencvárosi Groupama Arénában.

MOLtalanítás – Szöllősi György jegyzete
Meggyőződésem, hogy egy futballklub akkor igazán önazonos, ha a játékosai, a szurkolói és a vezetői-tulajdonosai-támogatói is döntően abból a közösségből (városból, régióból, társadalmi csoportból) valók, amelyeket a klub képviselni igyekszik. Nos, a modern profi futballban ez szinte már sehol sincs így (még a hagyományaikra mégoly büszke angol csapatokat is sorra vásárolják föl az amerikai, közel-keleti befektetők, míg a szurkolóik, játékosaik, szakembereik már régen a világ összes tájáról érkeznek), talán naivitás is ilyen ideális modellt remélni, akár idehaza is. A MOL Fehérvár FC-nél (amelynek a folyton – most megint – változó nevét illetően is voltak, vannak identitásproblémái) régóta érezhető, hogy finoman fogalmazva sem teljes a harmónia a csapat hagyományos közege, Székesfehérvár hivatalos és nemhivatalos képviselői, valamint a klub – ha úgy tetszik – kívülről jött menedzsmentje, tulajdonosa és főszponzora kapcsolatában. Hogy hogyan és ki miatt alakult így, azt nehéz szétszálazni, de azért is szomorú ez, mert az elmúlt 13 évben, amíg a MOL egyre növekvő mértékben állt a – város által minimális mértékben támogatott – csapat mellé, olyan sikerkorszakot élt át a klub, amely csak az UEFA-kupa-döntős Videoton időszakához hasonlítható, sőt bizonyos eredményeket tekintve túl is szárnyalta azt a periódust (háromszor is magyar bajnok lett a fehérvári egyesület, ami azelőtt egyszer sem sikerült). Mindez ráadásul a magyar futballnak olyan átmeneti, nehéz időszakában történt, amikor különösen sokan irigykedtek a Vidinél kialakult pénzügyi stabilitásra, szakmai, infrastrukturális fejlődésre. Az utóbbi hónapokban azonban, amikor ezen új mércéhez mérve gyengébben teljesített a csapat (pedig az idény elején még idegenben verte a Kölnt!), csaknem kiesett az NB I-ből, olyan indulatok törtek a felszínre, amelyeket figyelve tulajdonképpen nem is kellene csodálkoznunk a főtámogató pénteken bejelentett döntésén. Egy kicsit mintha azt üzenné: ha tényleg nem elég jó, ami támogatásunkkal a klubnál történt, ha a tulajdonos a magyar szinten fényűző gazdasági háttér megteremtéséért, a MOL bevonásáért, az elmúlt másfél évtized sikereiért elismerést nem, de a gyenge szereplésért éles kritikát érdemel, akkor hát tessék megpróbálni nélkülünk. Cser-Palkovics András fehérvári polgármester a bajnokság végén „drasztikus, az alapokat is érintő változásokat” sürgetett, de gyanítom, hogy nem egészen erre, a főszponzor távozására gondolt. Pedig nagyon finoman, de mintha a városvezetésnek is üzenne a MOL közleménye, ahogyan azt is érzékelteti, hogy a Sepsi, a DAC és a Topolya szponzoraként több sikert könyvelhetett el a cég mostanában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik