Rejtély: Hogyan kerültek halak a kerti tóba?

Valóságos csodának tűnik az a történet, amely szerint halak jelentek meg egy magánszemély kerti tavában, úgy, hogy a tulajdonosnak fogalma sem volt róla, hogyan kerülhettek oda.

A Magyar Haltani Társaságnak bárki beküldhet képet a számára ismeretlen halfajokról, és a szakértők azonosítják azt. Így volt ez ebben az esetben is, azzal a kérdéssel megspékelve, mégis hogyan kerülhetett a faj a tóba.

Madarak pottyanthattak halikrát a kerti tóbaForrás: Alexander Denisenko/Shutterstock

A társaság a hal méretei és pikkelyei alapján azonosította be, hogy kínai razbóráról van szó: a feje kicsi, az orra rövid, a szája felsőállású, és 36 pikkely található az oldalvonala mentén, továbbá egy sötét csík is húzódik az oldalán.

És most jön a lényeg: A halak megtermékenyített és épen maradt ikrája – bizonyos fejlettségi állapotban – a madarak bélcsatornáján áthaladva is fejlődőképes, feltehetőleg ezek a razbórák is ilyen módon kerülhettek a tóba" – rántják le a leplet a hal megjelenéséről.

A kínai razbóra, ahogy a neve is mutatja, eredetileg Ázsiából származikForrás: Aleron Val/Shutterstock

A kínai razbóra, ahogy a neve is mutatja, eredetileg Ázsiából származik, de Európába is betelepítették az 1960-as években. Kiszabadult a tavakból, megjelent a Dunában, és megállíthatatlanul terjeszkedik, mert igénytelen, jól tűri az oxigénhiányt és a szennyezett víz sem zavarja különösebben. Nem válogatós, mindent elfogyaszt, beleértve más halak ikráit. Élősködőket is hordoz, amelyek veszélyt jelenthetnek más halfajokra. Mindennek tetejébe könnyedén szaporodik, és ahogy látjuk, még a madarak is segíthetnek a terjesztésében, olvasható a turistamagazin.hu oldalán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek