Új helyre költözött a Mikulásgyár!

 Az elmúlt 17 évben mintegy 650 ezer ember küldött ajándékot a jótékonysági szervezetnek, hogy azokat rászorultsági alapon osszák szét. Volt, aki egy darab csokoládét küldött postai úton, de volt, olyan cég, amely egy kamionnyi élelmiszert küldött a Mikulás csomagolóüzemébe.

A 2018-as Mikulásgyár ikonikus, átlátszó kupolájaForrás: mikulasgyar.hu/press

A Mikulásgyár idén is várja az adományokat, csak most más helyszínen mint eddig. A csomagolóüzem az V. kerületben, a Városháza Parkban lévő Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit, és az ott dolgozó manók december 22-ig várják az ajándékokat - közölte a Mikulásgyár Alapítvány az MTI.

A pesti mellett egy budai helyszínen, az Etele Plazában is kijelöltek egy hivatalos gyűjtőpontot, így aki nem tud az V. kerületi Mikulásgyárba eljutni, az itt is leadhatja a csomagját. De azért érdemes lesz decemberben ellátogatni a főhelyszínre, mivel rengeteg ingyenes koncertet tartanak majd a gyárban.

Idén a Fővárosi Operett Színház és a Pesti Magyar Színház is csatlakozott a Mikulásgyár kezdeményezéséhez. Mindkét színház aulájában hivatalos gyűjtőpontot helyeztek el, ezeken a pontokon is várják a jól szállítható, csomagolható adományokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek