Vágólapra másolva!
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 27 fős keretét a júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre, köztük a Magyarország elleni június 4-i, valamint 14-i találkozóra.

Gareth Southgate szövetségi kapitány két újoncot is meghívott a keretbe: a Leicester City védőjét, James Justint és a West Ham United támadóját, Jarrod Bowent - derült ki a Nemzeti Sport oldaláról. A 2021–2022-es kiírásban 51 tétmérkőzésen 18 gólig és 13 gólpasszig jutó Bowen még utánpótlás szinten sem szerepelt az angol válogatottban, míg Justin az U20-as, valamint az U21-es válogatottban is játszott már.

Szoboszlainak nem lesz könnyű dolga az angolok ellen Forrás: AFP/Ben Stansall

Hétfőn kiderült, hogy a magyar válogatott mégsem zárt kapuk mögött fogadja az angolokat, hiszen a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a 14 év alatti fiatalok számára iskolai szervezésben, kísérőkkel biztosítja a belépés lehetőségét a jövő szombati találkozóra.

Az angol csapat a mieinkkel kétszer (június 4-én Budapesten, június 14-én pedig Wolverhamptonban), Németországgal és Olaszországgal egyszer-egyszer mérkőzik meg a nyáron a Nemzetek Ligájában.


AZ ANGOL KERET:

Kapusok: Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Burnley), Aaron Ramsdale (Arsenal)

Hátvédek: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Conor Coady (Wolverhampton), Marc Guéhi (Crystal Palace), Reece James (Chelsea), James Justin (Leicester City) Harry Maguire (Manchester United), John Stones (Manchester City), Fikayo Tomori (Milan – Olaszország), Kieran Trippier (Newcastle United), Kyle Walker (Manchester City), Ben White (Arsenal)

Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), Conor Gallagher (Crystal Palace), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham United), James Ward-Prowse (Southampton)

Támadók: Tammy Abraham (Roma – Olaszország), Jarrod Bowen (West Ham United), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham), Bukayo Saka (Arsenal), Raheem Sterling (Manchester City)