Vágólapra másolva!
Egy nappal a BL-döntő előtt a Real Madrid sztárja, Federico Valverde mindenkivel tudatta, mennyire fontos számára a győzelem, ugyanis azzal viccelődött, hogy még a feleségét is feláldozná a trófeáért.

A 13-szoros rekordbajnok Real Madrid szombaton a Liverpoollal találkozik a Bajnokok Ligája párizsi fináléjában. A spanyol együttes uruquayi játékosa pedig árulta, hogy kisfián kívül szinte mindent odaadna, hogy végre magasba emelhesse a legrangosabb európai kupatrófeát.

- nyilatkozta az uruguayi középpályás az AS-nek.

Valverde 2017-ben csatlakozott a Real Madridhoz, de az első szezonját kölcsönben töltötte, így a 2018-as Liverpool elleni győzelemről lemaradt, vagyis egyelőre nem vallhatja Bajnokok Ligája-győztesnek magát.