Már néggyel is vezetett a DVSC, mégis szoros lett a Honvéd elleni meccs

Vágólapra másolva!
2022.10.01. 16:55
null
Bódi Ádám lőtte a meccs legszebb gólját, joggal ünnepelte kitörő örömmel (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Debreceni VSC az első félidőben bő negyedóra alatt elhúzott 3–0-ra a Honvéd ellen, sőt, a szünet után már 4–0-ra is vezettek a hazaiak, ám a Honvéd három gólt lőve szorossá tette a mérkőzést, de egyenlíteni már nem tudott. Ezzel a 4–3-as győzelemmel mutatkozott be tehát a debreceniek kispadján Szrdjan Blagojevics vezetőedző.


LABDARÚGÓ NB I

9. FORDULÓ

Debreceni VSCBudapest Honvéd 4–3 (3–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4512 néző. Vezette: Erdős József
Gólszerző: Do. Babunszki (15.), Baráth (26.), Bódi (32.), Lagator (48.), ill. Domingues (53.), Sampeiro (70. – 11-esből), Jónsson (72.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Már hiányzott a meccs? Úgy tűnt, a válogatott meccsek miatti szünet alatt a debreceni és a kispesti szurkolók is kiéheztek a focira, mert mindkét kapu mögött folyamatosan ment a biztatás, a drukkerek megállás nélkül énekeltek, tapsoltak – vagyis nagyszerű hangulatban kezdődött a szombat délutáni nagyerdei összecsapás. A meccs, amelynek első percei egyértelműen Dzsudzsák Balázsról szóltak. A száznyolcszoros válogatott középpályás közelgő búcsúmérkőzésével és majdani rekordjával került mostanában a hírekbe, de amikor elkezdődött a mérkőzés, újfent kiderült, még mindig meghatározó a teljesítménye... A debreceni kispadon ezúttal bemutatkozó Szrdjan Blagojevics négy védőt és négy középpályást jelölt a kezdőcsapatba, a fedezetsor és az előretolt ék, Dorian Babunszki között kapott szerepet a Loki rutinos játékosa, s első labdaérintésével remekül indította Bódi Ádámot, aki centikkel tévesztette el a bal felső sarkot – a forduló gólja lett volna, ha bemegy...

Néhány perccel később ugyancsak bal oldali támadás futott végig a pályán, a beadást követően Dzsudzsák Balázs lőhetett, de eltalált egy védőt, pedig ebből is könnyen gól lehetett volna, ám azt mindenesetre már látni lehetett, mennyivel aktívabb és precízebb a hazai csapat. Olyannyira így volt ez, hogy a csapatkapitány következő nagyszerű megmozdulása már vezetéshez juttatta a piros-fehéreket: a (kar)mesteri indítást követően Baráth Péter beadása után Dorian Babunszki lőtte a labdát közelről a kispesti kapuba. A Honvéd, amelyben egy ék szerepelt elöl, mögötte három középpályás kapott szerepet, a négy védő előtt pedig két szűrőnek kellett volna lelassítania a hajdúsági akciókat, jól láthatóan összezavarodott az erőteljes debreceni kezdéstől. A kispestiek képtelenek voltak megtartani a labdát, a Loki pedig továbbra is lendületesen támadott. A következő veszélyes akció, csak hogy változatos legyen a hazaiak támadójátéka, a jobb oldalon futott (addig a bal tűnt veszélyesebbnek), és Szécsi Márk okos beadását követően a középpályáról az ötösön belülre érkező Baráth Péter kihagyhatatlan helyzetbe került – a gólszerző kapcsán ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy a huszonhat játékperc során gólpasszt is adott, ráadásul Varga József mellett és Dzsudzsák Balázs mögött a védekezésre is ügyelnie kellett, de a jelek szerint a támadásokból is aktívan kivette a részét.
S a debreceni gálaelőadás folytatódott: Varga József szerzett labdát, Bódi Ádámhoz passzolt, aki hatalmas gólt szerezett. A kispesti kispadon tanácstalanul néztek egymásra edzők, játékosok, kilátástalanság, kedvetlenség és persze rossz kedv tükröződött az arcokon. Nem volt meglepő, hogy a vendégszurkolók, akik addig kitartóan biztatták csapatukat, hangnemet váltottak...

Ferenczi János negyven méterről célozta meg az üres kaput – nem Szappanos Péteren múlt, hogy nem lett ebből gól, de kitörő vastaps fogadta, hogy a teljesen felszabadult, jókedvű debreceniek mindenfélével megpróbálkoztak. Nem volt meglepő, hogy a szünetben kettőt is cserélt a vendégcsapat, és ennek volt is látszata, igaz, addigra a DVSC újabb gólt szerzett. A csereként pályára küldött Brandon Domingues szépített, majd volt két ígéretesnek tűnő lehetősége a Honvédnak, de azok kimaradtak, pedig hatalmas hátrányból is visszakapaszkodhattak volna a kispestiek. Az átszervezésnek köszönhetően Zsótér Donát a szélről középre került, ott sokkal jobban érvényesült a játéktudása, ezzel élet költözött a fővárosiak futballjába, máris sokkal több dolga volt a Loki védelmének. S a Honvéd valóban mindent megpróbált, további két gólt szerezve egészen izgalmassá tette a mérkőzést. A Loki elfáradt a hajrára, szinte semmi energiája nem maradt már a támadásokra, de elérte a célját, mert védekezett és ezzel megőrzött valamennyit tekintélyes előnyéből – a vendégek pedig nagyon bánhatják az első félidőt, mert a szünet után sokkal jobban teljesítettek.

Az állás
1. Ferencvárosi TC 6 6 18–1 +17 18
2. Paksi FC 8 4 2 2 15–14 +1 14
3. Kisvárda 9 4 2 3 16–16 0 14
4. Kecskeméti TE 8 3 4 1 10–6 +4 13
5. Puskás Akadémia 8 3 4 1 9–6 +3 13
6. Zalaegerszegi TE 7 3 1 3 14–11 +3 10
7. Debreceni VSC 9 2 4 3 14–17 –3 10
8. Mol Fehérvár 7 3 4 9–12 –3 9
9. Újpest FC 8 2 3 3 10–14 –4 9
10. Budapest Honvéd 9 2 3 4 10–16 –6 9
11. Mezőkövesd 9 1 2 6 10–19 –9 5
12. Vasas FC 8 5 3 7–10 –3 5

NB I, 2022–2023, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 30., péntek
Mezőkövesd–Paks 1–2 Mezőkövesd, Városi StadionAntal Péter
1200
Október 1., szombat
Újpest–Kisvárda 4–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionPintér Csaba
1984
DVSC–Budapest Honvéd 4–3Debrecen, Nagyerdei Stadion
Erdős József
4512
19.30: Vasas–ZTE (Tv: M4 Sport)
Budapest, Illovszky Rudolf StadionAndó-Szabó Sándor
Október 2., vasárnap
16.30: Kecskemét–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Kecskemét, Széktói StadionKarakó Ferenc
18.45: Puskás Akadémia–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik