Férfi kézi Európa-liga: a 3. és a 6. kalapba kerültek a magyarok

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 14:16
null
A kisebbik veszprémi csapat a francia Chambéryt ejtette ki a selejtező 2. körében (Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly)
A Balatonfüred a harmadik, a Ferencváros és a Fejér-B.Á.L. Veszprém a hatodik kalapból várja a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének sorsolását – derült ki az európai szövetség szerdai közleményéből. A sorsolást október 6-án, csütörtökön rendezik.

 

Az automatikusan főtáblás 12 csapat (köztük a Balatonfüred) mellé 12 csapat csatlakozott a kedden véget ért selejtezőből – mint megírtuk, a Fejér-B.Á.L. Veszprém és a Ferencváros is sikerrel vette a kvalifikációt.

Az első három kalapból az alanyi jogon főtáblás csapatokat húzzák majd, az utolsó háromból pedig a selejtezőből érkezőket. Négy hatos csoportot alakítanak ki, minden kalapból egy csapatot húznak mindegyikbe – a megkötés annyi, hogy azonos országot képviselő klubok nem kerülhetnek egy hatosba.

A címvédő Benfica az első kalapból várja a sorsolást, akárcsak a 2018-as EHF-kupa-győztes Füchse Berlin. A Flensburg és a Montpellier – két korábbi BL-győztes – a selejtezőből érkezett, előbbi a negyedik, utóbbi az ötödik kalapba került, a négyszeres EHF-kupa-győztes Göppingen szintén a negyedikben található.

A sorsolás október 6-án 11 órakor lesz Bécsben, az európai szövetség főhadiszállásán.

A csoportkör mérkőzéseit október 25. és 2023. február 28. között játsszák le, minden hatosból az első négy helyezett jut be a kieséses szakaszba.

EURÓPA-LIGA – A SORSOLÁSI KALAPOK
1. kalap

Skjern Handbold (dán)
PAUC Handball (francia)
Füchse Berlin (német)
SL Benfica (portugál)

2. kalap
Fraikin BM Granollers (spanyol)
HC Eurofarm Peliszter (északmacedón)
Kadetten Schaffhausen (svájci)
Ystads IF HF (svéd)

3. kalap
BALATONFÜREDI KSE (magyar)
Valur (izlandi)
Tatran Presov (szlovák)
HC Motor (ukrán)

4. kalap
Bidasoa Irún (spanyol)
SG Flensburg-Handewitt (német)
Frisch Auf Göppingen (német)
Sporting CP (portugál)

5. kalap
RK Nexe (horvát)
Skanderborg-Aarhus (dán)
TM Benidorm (spanyol)
Montpellier Handball (francia)

6. kalap
ALPLA HC Hard (osztrák)
FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM (magyar)
FERENCVÁROS (magyar)
Aguas Santas Milaneza (portugál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik